Útitárs, 1978 (22. évfolyam, 1-5. szám)
1978 / 3. szám
ÚT/TfífíS Gémes István: Kicsoda Jézus Krisztus? II. Hogyan értették Jézust a családja és a tanítványai? Legegyszerűbben így válaszolhatunk a kérdésre: sehogy sem vagy egyáltalán nem. Erre az evangélisták tudósításaiból és megjegyzéseiből következtethetünk. Például ott van Mária, az édesanyja. Lukács feljegyezte a hálaénekét, amelyet akkor mondott el, amikor megtudta, hogy szíve alatt hordhatja a „magasságos“ fiát. Ugyancsak ő mondja, hogy az újszülött látogatására érkezett pásztorok szavait Mária “a szívében forgatta“. De már kevesebb megértést tanúsított, amikor 12 éves fia a jeruzsálemi zarándoklat zűrzavarában eltűnt, mert a templomban kellett az öreg bölcseket tanítania, hiszen neki „Atyja dolgaival" kellett foglalkozni. Ugye, milyen kevés megértést árul el a szemrehányó kérdés: „Miért tetted ezt velünk... fájdalommal kerestünk mindenütt..(2,48). Ugyancsak furcsán kínos helyzet adódik, amikor a kánai lakodalomban Mária a bor elfogytát panaszolja Jézusnak. „Mi közöd ahhoz, amit én teszek“ — volt Jézus nem éppen kedves válasza anyjának (Ján 2,1-11). Pedig anyja csak mint csodatevőt akarta fiát szerepeltetni a lakodalomban. Galileai hazájában ugyan csodálkozást vált ki szavaival, még inkább tetteivel, de a nézők mondata inkább érthetetlen megvetést tükröz, mint áhítatos csodálkozást: „Hiszen ez József és Mária fia! Hát nincsenek közöttünk a testvérei is?" És bizony egy percig sem haboznak, amikor a hegycsúcshoz cipelik, hogy a szakadékba lökjék (Lk 4, 22-29). Vagy gondoljunk a szintén kínos jelenetre, amikor egy alkalommal jelentik neki, hogy anyja és testvérei akarnak vele beszélni. Három evangélista mondja el, hogyan tette túl magát Jézus a „természetes“ rokoni kapcsolatokon s tette ezt eléggé bántó módon. Sőt más alkalommal azt is követelte követőitől, hogy a vele való járás kedvéért saját legközelebbi rokonaikat is vessék el. Sem a saját testvérei akkor, sem későbbi tanítványai nem lelkesedtek ezért a kijelentésért, ill. bánásmódért. Csoda-e, ha egyszer azt állították róla hozzátartozói, hogy „nincs eszénél“ (Mk 3,21)? Annyi azonban bizonyos, hogy egy ponton egyáltalán nem értették meg, ill. félreértette Jézust a család és a tanítványi kör. És ez a szenvedése és a halála volt. Gondoljunk a hatásra, amelyet szavai mindig kiváltottak, ha küszöbönálló szenvedéséről beszélt! „Ez meg nem történhet veled!" — mondta Péter felháborodva, s Jézus kénytelen volt Sátánnak nevezni őt emiatt. —Az evangélisták pedig állandóan visszatérő mondattal kommentálják szavait: „De ők nem értették, amit nekik mondott..." És ugyanebbe az irányba mutat Péter viselkedése Jézus elfogatásakor is. Nem tudott hinni az „angyalseregben“, amelyet ez a Názáreti Istentől kérhetett volna a saját védelmére. Inkább rántott maga kardot, hogy Mesterét megvédje és kénytelen volt emiatt dorgálását hallani: „Dugd vissza hüvelyébe a kardodat.. Hogy keresztútjára csak egyesek kísérik el; hogy a vallatáskor csak a barátjára támaszkodó Péter van jelen; hogy a keresztre feszítés okozta sokk hatása alatt elbújnak valahol az árván maradtak és Péter valószínűleg régi foglalkozásukhoz való visszatérésre bíztatja őket — mind egy-egy mozaik a Mestert meg nem értettek csalódottan céltalan viselkedéséhez. De amíg ez a tragédia nem következett be, eléggé furcsán értették félre Jézust a tanítványok. Két tudósítás szolgáljon itt sok más helyett bizonyítékul. Az első a Zebedeus fiák, vagy egy más variáns szerint az anyjuk kéréséről tudósít: hadd üljön a két fiú Jézus jobbján és balján, ha eljön az ö dicsőgégében. A kérés mögött ott áll a zsidó váradalom, hogy a Messiás megérkeztekor felüti királyi trónját, minden addigi hatalom és uralkodó fölöslegessé válik, viszont az Ő követői szintén részt kapnak Uruk uralmából, hogy dicsőségében részesüljenek. Jézus nem utasítja el ezt a várakozást, ellenben a maga felfogása szerint beszél az uralom-átvétel feltételéről, a szenvedésről. Ezt ők nem értik, hiszen különben nem vágnák rá habozás nélkül, hogy ők is tudnak szenvedni. Erre a fiaskóra Jézus nem is válaszolhat mással, minthogy kiábrándító szakszerűséggel válaszol: az ülőhelyek szétosztása Isten kizárólagos joga. De hogy a tanítványok a majdani hatalomban való részesedést se tekintették magától értetődően valami természetes pozitívumnak és egészen más mértékkel mértek, azt mutatja egy másik fontos tudósítás. Számot vetettek egyszer arról, hogy mi kárpótlást hozhat nekik Jézus követése rokoni kapcsolataikért és az őket ért anyagi veszteségért? Az előbb említett jelenet alapján bízvást mondhatjuk, hogy nem nagyon győzhette meg őket Jézus válasza, amely szerint százannyit nyernek majd, trónokra ülhetnek és örök életük lesz. * Nem tudjuk, hogy Máriát mi űzte a keresztfa alá? Anyai szívének fájdalma csupán? Vagy mégis megértette volna a fiát s azért jöhetett össze a házánál később a jeruzsálemi Krisztus-hivő gyülekezet? Azt viszont tudjuk, milyen „bomba“-hatással volt a reszkető tanítványokra az, amikor két társuk visszatért Emmausból és a Jézussal való találkozásról számolt be. De testvéreiről semmit nem tudunk, az egy Jakab kivételével, akitől állítólag a Jakab-levél származik s akinek nagy tekintélye lehetett az ősgyülekezetben. Azt mondják az evangélisták, hogy a „maga városában“, azaz Názáretben, Jézus semmi csodát nem tehetett a názáretiek keményszívűsége miatt. Minden valószínűség szerint a saját családjára és tanítványi körére is alkalmazhatta volna a szomorú mondatot: „Nincs próféta csak a maga hazáján kívül.“ Megjelent A Fuschl am See-ben (Ausztria) 1976 húsvét hetében tartott II. Magyar Okuménikus Találkozó kötete. (A Katolikus Szemle kiadása, Róma 1978.) A könyv előadásokat tartalmaz, beszámol az ott tartott istentiszteletekről és bibliatanulmányokról, valamint az irodalmi műsorból közöl anyagot. Kapható az Útitárs szerkesztőségénél, valamint a Lelkészi Hivatalokban. Ára 10.- DM.
