Útitárs, 1978 (22. évfolyam, 1-5. szám)
1978 / 2. szám
7_____________ Gémes István: Kicsoda Jézus Krisztus I. Mit mondott Jézus önmagáról? Ma megpróbáljuk az evangéliumokat abból a szempontból vizsgálni, hogy Jézus maga hogyan mutatkozott be kortársainak. Mit vallott önmagáról vagy hogyan értette a küldetését és feladatát? Hogy ez fontos, de nem egyszerűen megválaszolható kérdés, azt mutatja a rengeteg tudományos vita, amelyeket — egyébként még ma is eldöntetlenül — 150 esztendő teológiai kutatása eredményezett. Induljunk ki abból, hogy Jézus nem beszélt soha programszerűen önmagáról és inkább a környezetétől akart magáról véleményt hallani. Nem csoda, hogy hamarosan egész tárháza lett a neki adott neveknek, így nevezték őt el például Messiásnak, Emberfiának, Dávid fiának, Isten Fiának, Megmentének, üdvözítőnek, Úrnak, Igének, Keresztelőnek, Illés prófétának. Márk 8, 27—30 a bizonysága, hogy Jézus ezeket a neveket se nem utasította el, se nem igenelte. De ezzel a válasszal még nem elégedhetünk meg, hiszen mi Jézus saját véleményét szeretnénk hallani. Ha kis lépésekben haladva, választ akarunk kapni, figyelmünket négy pontra kell összpontosíta nunk. 1. Mindenekelőtt olvassuk el figyelmesen Lukács tudósítását Jézus első názáreti fellépéséről, evangéliuma 4. fejezetében. És hozzá rögtön azt a szomorú jelenetet, amikor a közben már bebörtönzött Keresztelő János követei tanítójuk teljes kétségbeesését tükröző kérdését Jézus mellének szegzik: „Te vagy-e az eljövendő vagy mást várjunk?“ A jelenetet Máté örökítette meg evangéliuma 11. részében. A kettőhöz egész röviden a következőket keli hozzáfűznünk: a) Názáretben Jézus felolvasott egy prófétai iratból és ezeket a szavakat teljesen magára alkalmazta magyarázatában: „ma teljesedett be ez az írás a ti hallástokra“ (Lk 4, 21). Ez nem jelent tehát kevesebbet, minthogy Jézus úgy hitte magáról, hogy Isten az Ő Leikével kente fel Őt, ez pedig azért történt, hogy a szegényeknek evangéliumot hirdessen, megtört szívűeket gyógyítson, foglyoknak szabadságról szóljon, vakokat látókká tegyen, megszabadítsa a megkínzottakat és — mindenekfelett — hogy az Úr kedves esztendejét meghirdesse. b) Ha ezt összehasonlítjuk Máté tudósításával, akkor a következő kép adódik (szinte ugyanazon kifejezésekkel fejezi ki a legfontosabb munkáját): azért jött, hogy szegényeknek hirdessen isteni jó hírt. Vagyis, hogy azoknak, akik Isten előtt üres kézzel állnak, hirdesse, hogy „itt az Úr kedves ideje“, gondol velük az Isten. Ugyancsak azért jött, mindkét forrás szerint, hogy vakokat tegyen látókká. És ezt nyilván fizikai értelemben is értette. De a Máté-tudósítás ezen túlmegy. Ott ugyanis nem a gyógyítás fizikai folyamatáról, hanem az annak következtében létrejövő látás képességéről van szó. Ez a két pont elég is nekünk, hog elmondhassuk: Jézus Isten felkent küldöttének tudta magát, akinek munkaprogramja a szegényeknek szóló örömhír hirdetésében és a vakoknak Istent látó látása visszaadásában állt. Jézus Isten helyett, nevében, megbízatásában cselekvőnek tudta magát, s ebből nem von le semmit az, hogy ezen sokszor sokan megbotránkoztak a környezetében, el egészen addig, hogy a saját városában, Názáretben, le akarták taszítani a hegyről a mélybe, hogy odavesszen. 2. Ugyancsak el kell mondanunk, hogy Jézus önmagáról más, közvetett formában is bizonyságot tett. Például akkor, amikor a törvény értelmezésével szembeállította a maga tekintélyét: „én pedig azt mondom nektek..." Itt úgy kell őt tekintenünk, mint aki meg van győződve afelől, hogy ő az igaz tanító, akinek tanítása fölötte áll a Mózes törvényének. Vagy gondoljunk arra, hogy közvetve orvosnak és prófétának is nevezte magát. 3. De igen fontos, hogy egy mondatát idézzük, mert abban még többet árul el magáról. Ez a mondat így szól: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és váltságul adja oda életét sokakért“ (Mk 10, 45). Erről a mondatról órákhosszat beszélve sem tudnánk mindent elmondani. De egy mondat is legyen most itt tíT/mnsm elég Jézus önmaga megértéséhez, önmagát Szolgának tudta, aki az életét váltságdíjul adja oda az emberekért. Magyarul: olyan elveszettnek látta az emberiséget, hogy megmentéséért az életét is kész volt odaáldozni. És ebben rejlett a szolgálata. 4. De én feltétlenül szeretnék még Jézusnak azokra a mondataira utalni, amelyekben képszerűen mindig összehasonlította önmagát. Én ezeket Jézus legfontosabb önkijelentéseinek tartom, s nem zavar, sőt csak megerősít az, hogy ezek csaknem mind a jánosi iratokban találhatók. Ha Jézus ott azt mondja, hogy ő világosság, út, igazság, élet, kenyér, víz, bor, pásztor, ajtó, feltámadás, akkor a lénye legmélyét mutatja meg számunkra. Ne feledjük el, hogy ezeket a mondatait egy esküformával vezeti be: „bizony, bizony mondom nektek, én vagyok ...“ Ezért tulajdonítok én olyan nagy jelentőséget ezeknek a szavainak. Nélkülözhetetlen, mint a kenyér, a víz, az élet, a világosság és így tovább. Nem kell körmönfont módszereket alkalmaznunk tehát és mégis kihallottuk Jézus szavaiból a lényeget. Nem lényegi, ontológikus válaszokat kaptunk tőle, hanem hogy úgy mondjuk, funkcionálisakat. Hogy ki ő, azt értünk végzett munkájában és értünk hozott áldozatában „értjük“ meg legjobban. A kolozsvári Farkas utcai református templom (Balogh Zoltán grafikája)
