Útitárs, 1977 (21. évfolyam, 2-6. szám)
1977 / 6. szám
ÚT/TRR5 Vajta Vilmos: Mindszentek ünnepén a temetőket járjuk. Elhunyt szeretteinkre gondolunk és sírjukon talán egy gyertyát is gyújtunk a hála emlékezéseként. Naptárunk nevei mind egy-egy szentnek az életére emlékeztetnek. Mivel nem akadt az évnek elég napja, létrejött a minden szentek napja — tehát a névteleneké is. Mikor fiatalon megérkeztem Svédországba, október vége volt, s persze arra vártam, hogy elsőként a reformáció ünnepét tölthessem együtt svéd hittestvéreimmel. Mily nagy volt meglepetésem, hogy nem okt. 31. hanem a rákövetkező napon Mindszentek volt a nagy ünnep (mert a svéd egyház rendje szerint a reformáció napját az év folyamán egy másik egyetemes imanapon ünnepük). Hogyan szerettem meg mindszentek ünnepét s miért van ennek más jelentősége, mint egyszerűen „halottak napja“, erről szeretnék beszámolni. A svéd templomokban az oltár általában félkörben van, egy korláttal körülvéve. Itt térdel le Krisztus gyülekezete s veszi magához az Úr szent testének és vérének áldott ajándékait. A félkörnek képes jelentőséget szoktak adni: mi, akik a földi gyülekezetben együtt vagyunk, a kör másik, láthatatlan felével vagyunk közösségben, ti. a mennyei gyülekezettel, Krisztus megdicsőült „szentjeivel", akik az Atya színe előtt szüntelen imádsággal élik a megdicsőültek életét. De ők is velünk vannak, amikor egybegyülekezünk Krisztus ne-Családi hírek A brazíliai Sao Pauloban szept. 5-én 75 éves korában elhunyt dr. Kadicsfalvy József, a Brazíliai Magyar Evangélikus Egyházközség lelkésze. Teológiai tanulmányait Buenos Airesben végezte el, chilei szolgálata után 1969-től dolgozott Brazíliában. * Fliegenschnee Friedrich ev. lelkész szept. 20-án 62 éves korában Bécsben meghalt. Sopronban végezte a teológiát, D. Kapi Béla püspök avatta lelkésszé 1937-ben. Sopronban és Kőszegen, majd 1965 óta Bécsben végezte lelkészi szolgálatát. Szülőfalujában, Pinkafőn temették el. Feltámadunk! Mi és a szentek vében istentiszteletre. Ezért van a világ legtöbb úrvacsorái liturgiájában emlékeztetés arra, hogy a „mennyei seregekkel együtt“ énekeljük az Úr dicsőítését: „Szent, szent, szent a Seregek Ura; mind az egész föld teljes az Ő dicsőségével! Hozsánna a magasságban; áldott, aki jön az Úr nevében!" Az egyházról is ezért teszünk hitvallást, mint a „szentek közösségéről“. Szentek ugyanis a Biblia szóhasználata szerint mindazok, „akik a Krisztus nevét segítségül hívják“ (vö. az apostoli levelek bevezető köszöntéseit!). Mindszentek ünnepe tehát nem a kanonizált szentek ünnepe (ugyan ki ismeri az Úr gyermekeit?), hanem mindazoké, „akikre nem volt méltó a világ“. A csendes szenteké is, akik nem váltak nagynevűvé, csak az Úr előtt voltak ismertek, s az ítélet napján fog kitűnni, hogy kik tartoztak a szentek gyülekezetéhez. Persze, hogy azok is oda fognak tartozni, akiknek nevét talán feljegyezte az egyház története: az apostolok, a mártírok, az egyházatyák. De velük együtt azok is, akikről nem vettek tudomást: ágyhoz kötött betegek, akik naponkénti csendes szenvedésükben is hűséggel megmaradtak az Úr mellett, az önfeláldozó édesanyák, szülők és gyermekek; nemcsak az egyház kiemelkedő munkásai, hanem a „lelki szegények“, ismeretlenek, elhagyottak, megvetettek, akik Krisztustól kapták az erőt önfeláldozó szent életre. Akik nem kérték ki jutalmukat, hanem az Úrban és az ő ítéletében bíztak. Ezért aktuálisak a szentek: nélkülük nem tudna a világ létezni. Vagy, ahogy egy apostoli atya írta levelében az őskereszténység idején: „Csak a szentek imádsága tartja még fenn ezt a világot s könyörgi ki az ítélet elhalasztását.“ Szüksége van tehát ennek a világnak szentekre, mert ha eltűnnek, helyüket mások — a „sztárok és „idolok“ — töltik be. Tele van ilyenekkel a mai világ: film- és popsztárokkal, a sport bajnokaival, pártvezérekkel és ideológiai bálványokkal, „imádott“ gyermekekkel és szerelmesekkel. Szóval olyanokkal, akikben nem Krisztus arcának fénye ragyog, hanem az emberi önteltség s a hatalommal való büszkélkedés. „Idolatria“ — vagyis bálványimádás — lépett a szentek tisztelete helyébe. Mert ha az imádás nem is illeti meg a szenteket, méltók a tiszteletre és példamutatók a keresztény hitéletre. Keresztény életünkben ugyanis szükségünk van húsból és vérből való „példaképekre". — „Kövessétek hitüket“ — mondja a Zsidókhoz írt levél írója (13, 7)! Adjunk hálát Istennek azért, hogy az emberiség nagy példaképei közé sok szentnek a nevét beírta a történelem, de azért is, hogy közöttünk is éltek és ma is élnek. Ki ne ismerné Dom Helder Camara nevét vagy Bonhoefferét, Dag Hammarskjöldét, vagy az indiai kivetett szegények között élő Teréz anyáét? Mindszentekre gondolva ők adnak ma élő hívőknek is sugalmazást a Szentlélek általi szent életre. Egy katolikus testvérünk, Puskely Mária, „Akik hittek a szeretetben“ címmel adott ki egy olyan gyűjteményt, melyben a közelmúltban, de a mi világunkban még ma is élő „szentek“ történetét mondja el, és idézi írásaikat. Inspiráló olvasmány, mert mai életünkben segít új körülmények között a keresztény élet útkeresésében. Volt tanáromra, Podmaniczky Pálra emlékezem aki — anélkül, hogy maga sejtette volna, Krisztus mai szentjei közé tartozott — soha nem szűnt meg inteni tanítványait: „Olvassátok a nagy keresztények élettörténeteit, hogy megláthassátok bennük a hit életének egy-egy mintaképét!“ Magyar kereszténységünknek is vannak ilyen ma is élő vagy századunkban élt szentjei. A hit csendes bizonyságtevői, akiknek hűsége indíthatja a ma élő gyülekezetei a „mindvégig“ való kitartásra és hűségre mindhalálig. Mindszentekkor velük együtt dicsérjük a szent Istent.
