Útitárs, 1977 (21. évfolyam, 2-6. szám)
1977 / 6. szám
Gémes István: Egy pogány a Szentföldön 4. A „messiáshivők" „Máskülönben normális vagyok, de hobbym a rabbinista iratok tanulmányozása“ — mondja Santala lelkész, aki a jeruzsálemi finn misszió vezetője. Az óvároshoz közeli misszió évtizedeken át hatalmas, jó nevű iskolát tartott fenn, amely az ultranacionalista zsidók szemében mindig is szálka volt. Randalírozó fiatalok meg is rohanták és összetörték pár évvel ezelőtt, és nyomásukra megszületett az izraeli törvény, amely a nevelést az állam ügyévé tette. Az iskola megszűnt, de nem a misszió. Santala és munkatársai szívós kitartással gyűjtik az embereket — és nemcsak az országban élő vagy turistaként odajövő finneket — előadásaikra, istentiszteletekre és bibliatanulmányozásra. Az utóbbinál persze elengedhetetlen, hogy a misszionárius otthonosan mozogjon a bibliai kor utáni zsidó irodalom területén. Santala erre specializálta magát és vitázik órák és évek hosszat a zsidókkal a megígért és eljött Messiásról. Egyszer már dolgozott itt korábban, majd visszatért hazájába. De a munka, a lelkesedés újra visszahozta őket, meg a 15 éves korában elhunyt fiúk jeruzsálemi sírja ... * Izrael különben „ideális“ ország. A hét fele ünnep: péntek a mohamedánoké, szombat a zsidóké, vasárnap a keresztyéneké. Következésképpen mindig van valahol valami nyitva és zárva. Mégis szombaton gyűlnek össze leginkább istentiszteletre a zsidókeresztyének. A zsidókeresztyének Jézus korától fogva fontos szerepet játszottak a keresztyénség történetében. Legprominensebbek közöttük az apostolok voltak, hiszen az első keresztyén gyülekezet Jézus feltámadása után zsidókból állott. De már István diakónus megkövezése, majd a jeruzsálemi zsinat (Csel 15). és méginkább Pál apostol missziója tágította ki a kereteket és a nem-zsidók is keresztyénekké lehettek. Amikor viszont a keresztyénüldözés megindult, a Jordánon túlra menekült és aztán sok-sok irányra szakadt a zsidókból álló keresztyénség. Nyomait sokáig lehet követni, egészen a mohamedán hódításig. Kutatók feltételezik, hogy a János evangéliuma is ilyen körben keletkezhetett. Mivel a II. világháború után sok zsidó vándorolt be Izraelbe, jöttek velük olyanok is, akik közben a keresztyén vallásra tértek át. Különösen Romániából. A haifai gyülekezet istentiszteletén kb. 90 résztvevőt számoltam meg, és a legtöbbje az ivritül tartott prédikációt román fordításban hallgatta, de angolra, németre is fordítottak. Ezeknek a gyülekezeteknek gondjaival, örömeivel Haifa-ban és Japho-ban volt alkalmam megismerkedni, Kvarme és Hövik (norvég) lelkészek jóvoltából. Hadd mondjak el egy párat, mert nem árt imádságainkban is gondolni rájuk. * Ezek a hívők nem keresztyéneknek, hanem „messiáshivő"zsidóknaknevezik magukat. Vagy a Héber Lexikon megfogalmazásában: „Krisztus-hivő zsidók, akik igenük a zsidó államot.“ A keresztyén szónak nem jó a csengése és ugyanúgy vigyázni kell a „misszió“ vagy „zsidómisszió“ szóval, mert arra a zsidók igen érzékenyen reagálnak. Meglepett ezekben a gyülekezetekben az „egyoldalúság“, amit már Sántáiénál is észrevettem. Minden istentisztelet, bibliatanulmányozás, előadás, összejövetel közepében csak a Krisztus-kérdés áll. Szinte túlzottan, mondja egy tájékozatlan európai, akinek az egyházában lassan már csak politikát űznek, világot mentenek, szociális ténykedéssel próbálják magukat igazolni és felszabadító mozgalmakat támogatnak. De hát nem ezeknek a krisztushivő zsidóknak van igazuk? Nekem nagyon imponált ez az „együgyűség“, hiszen az Isten ügye nem attól függ, hoqy hány keresztyén óvodát építünk vagy a világbékét és az UNO-t mentjük, hanem hogy ez a Jézus Krisztus mennyire lesz (mindennek Alfája és Ómegája! Mert csak Ő (és nem mi vagyunk) a világ reménysége! * Részt vettem egy jeruzsálemi istentiszteleten, ahol a Bibliatársulat ünnepélyesen átnyújtotta a gyülekezetnek az Újszövetség modern ivrit fordítását. A társulat főtitkára Kvarme lelkész. „Megérte a fáradságot ez az új fordítás?“ — kérdeztem őt. — „Feltétlenül! — válaszolja habozás nélkül. — „Mivel tudná ezt igazolni?" — Egy utalással és egy epizóddal a gyülekezetemből. Utalni szeretnék rengeteg — önkéntes — kolpoltőrünk fáradozására, amellyel az iskolákban osztogatják ezt az új fordítást. Mi a fiatalságra építünk és vetjük a magot, amelynek egyszer beérik a gyümölcse! — Két hónapja egy 36 éves zsidó mérnök keresett föl azzal, hogy szeretne a messiáshivők közé tartozni. Megkérdeztem, hogy ki beszélte őt rá erre. Ezt felelte: Senki. De már diákkorom óta olvasom az Újszövetséget és tudom, hogy ennek következményei vannak. — Menjen szépen haza és gondolja meg, s ha megmarad terve mellett, szeretnék a feleségével is beszélgetni. Másnap már ott szorongtak az irodámban. A férfi a megkeresztelését kérte, az asszony — vallásilag közömbös — a kezét tördelte és biztosította férjét afelől, hogy szeretni fogja akkor is, ha hivő lesz. De ne kereszteltesse meg magát, mert ezzel kiszakad a zsidó közösségből... A keresztelés megtörtént, de a következményeket még ki kell várni. * Valóban kényes a helyzet. Hövik lelkész például hitük nyilvánosan is komolyabb megvallását várná el híveitől. Mert, lám, a messiáshivők is a rabbival áldatják meg a házasságukat, hiszen az nemcsak a „hivatalos" esketés, hanem ez valamiképpen a faj, a nép, a közösség, a munkatársak, a lakóközösség kötelékébe is bekapcsolja az új párt. Viszont utána hozzájönnek és vele is megáldatják a házasságukat. „Bárcsak kimondaná a rabbinátus, hogy egyedül az ő ceremóniája az érvényes és semmi más, akkor talán megvallanák a hitüket az embereink és inkább vállalnák a hátrányokat és mellőzést is." (folyt, a 8. oldalon) > I jlggAR;, mm B ?V3T ■“ vRHgxnw VI ápj lb ......... MAGYAR HSTÖ; KIRÁLYOK IMÁOiSA. s 1 2 ! 1 1 i ■ ! I 1
