Útitárs, 1977 (21. évfolyam, 2-6. szám)
1977 / 2. szám
ÚT/TRRS Kótsch Lajos: Mielőtt elvész a nyom 1948-ig folyt a közös prot. lelkigondozás közös szervezetben. Abban az időben a győztes hatalmak egyházai az IRO-nak nevezett „helyreállító“ intézmény keretében kezdtek törődni a több milliószámra rúgó menekültek lelki gondozásával és ebbe belevonták a magyarokat is. Ennek a törődésnek két prot. főtényezője volt: Az Evang. Világszövetség és az Egyházak Világtanácsa (ökuméne). Az Evang. Világszövetség feladata volt a lutheránusok (evangélikusok) lelki szolgálatának és kivándorlási szándékaiknak a támogatása, a reformátusoké és a többi protestánsé az Egyházak Világtanácsára tartozott. A sok jóindulatú vezető feledésbe ment nevével szemben megmaradt az emlékezetben a korán meghalt, energikus amerikai Michelfelder és a jóságos amerikai theol. professzor, Howard Hong neve luth. részről; ökumenikus részről az angol Patterson Morgané. Ezek mind nagy melegséggel fordultak a magyarok felé. Tekintettel a konfesszionális vonatkozásokra, a közös magyar prot. szolgálatnak szét kellett válnia. így kívánta a magyarság érdeke, hogy több oldalról kaphasson támogatást, de ez magán a szolgálat lényegén és gyakorlatán nem változtatott és természetesen a testvéri közösségen sem. 1948 nyarán a magyar evangélikusok a bajor Mühldorfban egy evangelizáció során megalakították önálló szervezetüket, amelynek egyházi elnöke Egyed Aladár esperes lett, akinek otthonról való megbízatása volt az ország területéről kiszorult evangélikusok lelki gondozásának a megszervezésére; világi elnök Szalay István, egyházi ügyész dr. Porkoláb János lett. A szolgálat tagjai lettek: Asbóth Gyula alesperes, Belopotoczky Lajos, Bernhard Béla, Károlyfalvy Béla, Kozlay Kálmán, Lőcsei László, Kótsch Lajos lelkészek. Munkatársak: Borcsiczky Imre, igehirdető diakónus, aki később lelkész lett, Vörös Kovács András és Tolnay János ugyancsak igehirdető diakónusok. Utóbbi a müncheni kivándorlási irodának is vezetője volt. Külön meg kell említeni és kiemelni dr. Ordódy Sándornét, aki a „méltóságos asszony" megszólítást kedves mosolylyal így hárította el: „Krisztina vagyok“, ő alapította meg müncheni központtal a mai napig működő „Magyar Segítő Szolgálatot”. Kiváló ügyességgel kapcsolatokat szerzett az amerikai megszálló hatalom képviselőivel. Fáradhatatlanul járta a menekült-táborokat, végtelenül sok szociális segítséget szerzett és sok lakásproblémát oldott meg. Egyházának hűséges, hitvalló, aktív vezetőségi tagja volt. Korai halála nagy vesztesége volt az egész emigráns magyarságnak. Itt kell megemlíteni Hennyei Gusztáv volt külügyminisztert is, aki ugyancsak a magyarság számára érvényesítette az amerikai és a német hatóságokkal szerzett kapcsolatait. Megszervezte a müncheni „Magyar Irodát“, amelynek Iskolabizottsága az ő elnöklete alatt — akkor felekezeti színeződés nélkül — tette lehetővé a magyar gyermekek iskoláztatását mind elemi, mind középiskolai fokon. A passaui barakktáborból Lindenbergbe, az amerikai hatóság által lefoglalt épületbe való áttelepítés az ő műve volt. így működtek együtt lelkészek és laikus munkatársaik az elesett magyarság lelki és testi megsegítésében. Ez a munka azonban csak az Evangélikus Világszövetség hathatós támogatása révén nyerhetett mélységet és kiterjedést. Szavak, kifejezések gyengék annak a hálának a megfogalmazására, amely ezt a világot átfogó szervezetet a magyarság részéről illeti. Elsősorban a megsebzett és veszélyes kétségek között hányódó lelkiségek felé fordult. Sorra rendezte a berchtesgadeni Insula táborban és egyebütt a lelkeket felrázó és építő konferenciákat, evangélizációkat, miután gondoskodott a lelkészek és diakónusok szerény megélhetéséről és mozgási lehetőségeiről IRO-utazási utalványokkal. Annyi magyar nyelvű Bibliát bocsátott ingyenesen rendelkezésre, ahány igénylő csak volt. Először kisebb, négy nyelvű énekeskönyvet adott ki azokból az evangélikus énekekből, amelyek e nemzetiségek közismert és közös énekkincséből származtak. Ebből az énekeskönyvből énekeltek a táborok lakói a közös istentiszteletek alkalmából, lettek, észtek, litvánok és magyarok. Majd külön a magyarok számára tette lehetővé egy nagyobb énekeskönyv kiadását, amelynek sok régi, nagy értékű, erőteljes dallamu énekét dr. Porkoláb János gyűjtötte össze. A sajtó alá való gépelést és az egyéb munkát dr. Hegedűs István végezte. 4 Böjti ének Jézus élte életemnek, Halálomnak halála. Lelked értem Te letetted, Mély ínségbe leszállva, A legrettentőbb kínokra, Hogy én ne jussak poklokra. Soha én ez nem tudom Meghálálni Jézusom! Te, ó Jézus, Te szenvedtél Káromlást és csúfságot, Köpdöstettél, verettettél, Viseltél gyalázatot, Csakhogy megments bűn láncától, Ördög ártó hatalmából. Soha én ezt nem tudom Meghálálni Jézusom! Gyenge tested verést vállalt, Hogy megkímélj engemet. Tűrtél minden hamis vádat, Hogy én vádtól ment legyek. Vigaszt hagytál örökségül, S Te ott függtél vigasz nélkül. Soha én ezt nem tudom Meghálálni Jézusom. Jázus Krisztus hálát adok Neked minden kínodért. Szívből dicséretet mondok Sebedért, halálodért. Rettegésed, vereséged, Ezerféle nagy ínséged Soha, soha nem tudom Meghálálni Jézusom! Homburg E. Kristóf Természetesen jól érzékelték az Ev Világszövetség kiküldöttei annak a jelentőségét, hogy a szórványban élő hívek egyházi laphoz jussanak. így jöhetett létre „ÉBRESZTŐ“ címen az a havonként megjelent egyházi lap, amelynek költségeit teljes mértékben az Ev. Világszövetség viselte. Komoly feladat volt a lap szerkesztése, a megfelelő szöveg megírása, illetve megiratása, a sokszorosításhoz szükséges matricák megírása, megszerkesztése, a sokszorosítás maga, a lapok összetűzése és postázása. Egyed Aladár és Asbóth Gyula kivándorlása után ezt a munkát majdnem teljes egészében hárman végezték: Az Ev. Világszövetség alkalmazásában álló dr. Hegedűs István, Szalay István és e sorok írója. Egészen 1957-ig ez a lap nemcsak az Európában élő, hanem az egész világon szétszórt protestánsokat szolgálta Nyugat-Berlintől Ausztráliáig, Észak-és Dél- Amerikában. (folytatjuk)
