Útitárs, 1977 (21. évfolyam, 2-6. szám)
1977 / 4. szám
ÚT/TfíRS Gémes István: Egy pogány a Szentföldön 2. Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért! A Tel Aviv-ban földre ért SAS-gépünkbe belépő első izraeli tisztviselő salóm-mal köszönt bennünket, de ezt mondja a Mea Shearim-i kofa is hagymahegyei mögül és a gyanakvó vámtisztviselő a csomagvizsgálatnál, meg a rabbijelölt, amint az utcasarkon éppen az imakönyvét olvassa. Salóm! Salóm! azaz béke, béke! Igen nagy az ázsiója a szónak, s ha Izraelben az élet ehhez igazodna, földi paradicsom lehetne a földnek ezen a pici és mégis olyan terhes darabján. De nincs itt békesség, ahogy a próféták idején se volt. Salóm-ot sokszor kell mondani, hogy legyen, mert nincs. A városok képéhez, Jeruzsáleméhez is, hozzátartoznak a katonák és a rendőrök, de ők őrzik a kibbuc-bejáratokat és a kegyhelyeket is. Az ország egyharmada gépfegyverrel a vállán rohangál az országban. Katonaköteles fiúk négy, lányok két és félévig szolgálnak a hadseregben. Már a fogadást is ez jellemezte: a repülőből kiszálló utasokat egy 15 fiatalból álló géppisztolyos csoport veszi körül és tereli egy odébb álló autóbusz felé .. . Miért nincs békesség ebben a városban? — kérdezem az Olajfák hegyén beszélgető társamat, aki hat éve vándorolt be Angliából. A vallása miatt? —Az nem érdekel! A fajom miatt. Nekem itt a helyem, ha már zsidónak születtem. — Amikor közelebbről megismerkedünk, ezt mondja: Maguk, keresztyének, számunkra nem érdekesek. Egyrészt, mert számbelileg nem számottevők, másrészt, mert magukkal lehet beszélni. De uram, az arabok! Az ő kiengesztelhetetlen fanatizmusuktól félünk. Salóm, salóm! — köszön el és igen jelentőségteljesen bólint. Igen, a béke itt még sokáig hiánycikk marad! „Nem az arab itt a főellenség! — mondja ex-pesti asztaltársam a román kávézóban — hanem mi magunk, mert marakodunk egymás között. A matrózaink föllázadtak, orvosaink sztrájkolnak és a károk fedezésére minden pénzünk rámegy, amit a túristáktól szedünk be. Mikor lesz itt békesség, Uramisten!? * Igen, a békesség itt csak ritkán tért be. Talán huzamosabb ideig csak Dávid és Salamon idején. Nyilván ezért is élnek ezek a korok oly élénken a zsidók emlékezetében. És nyilván nem ok nélkül jelent meg ezen a földön az, akiről azt jövendölték a próféták, hogy a „békesség fejedelme“ lesz. Őt kellene jobban megismerni és nagyon következetesen követni. Az izraeli iskolákban tantárgy az Ó és az Újszövetség. Mert mindkettő „zsidó kultúrkincs“. Isten szava dolgozik. De sok idő eltelik még, amíg félreértések megszűnnek. „Szóval ez annak a sírja, akinek a halála óta lőnek ránk?“ — kérdezi ékes magyarsággal egy elegáns hölgy a Sírtemplomban. Az izraeli nagybácsi: „Harminc éve élek itt, de én eddig soha meg nem néztem. Ezért, éppen!" — A Békesség fejedelme nem tehet róla, ha lőttek — néha a nevében is. Már a régi Izraelben is „salóm“-mal fejezték ki mindazt a jót, amit a nép és az egyes ember isteni ajándékként kapott. Gedeon ezt a nevet adta magaépítette oltárának: „Az Úr a békesség“ (Birák 6, 24) és ezzel kifejezésre jut-, tatta, hogy mennyire azonosítja Istennel mindazt, ami a békéhez hozzátartozik. Hogy a mai Izraelben is kizárólag erre gondolnak, akik békességet mondanak? Akkor is, ha (állítólag) a lakosságnak csak legfeljebb 15%-át érdekli a vallása s a többi vagy ateista, vagy közömbös?! — Erre nehéz válaszolni. Az új miniszterelnök, Menachem Begin és az őt támogató vallási pártok nem sokat beszélnek békéről, hanem az arabokkal szembeni kemény politikáról. Betér munkájuk nyomán így a békesség Izraelbe? Az ószövetségi időkből ismerünk azonban egy másik érdekes jelenséget is. Egyes próféták szintén békességet prédikáltak. Békén ők nagyon konkrét valóságot értettek: azt, hogy az akkori napi politikai bonyodalmak és nehézségek közepette is áll Isten ígérete, ti. hogy a béke korát hozza el Izraelnek. Még Jeremiás is „felült“ ezeknek és egy ideig velük együtt hangoztatta a „békeszólamokat“ és Istennek tett szemrehányást eképpen: „De nagyon rászedted ezt a népet és Jeruzsálemet, amikor azt mondtad, hogy békességünk lesz, pedig fegyver fenyegeti életünket“ (Jer 4, 10). De ezeket hamar leleplezték Isten igazi követei és hazug prófétáknak tartották őket. Jeremiás így támadt rájuk: „Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség, de nincs békesség“ (Jer 6, 14). És mit vet a szemükre? Azt, hogy békét hirdetnek, anélkül, hogy elmondanák, hogy az mennyire Istennel függ össze, és szemet húnynak a nép bűne fölött: „Szégyenkezniök kellene, mert utálatos amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni és már pirulni sem tudnak" (Jer. 8, 12). Kinek a magatartása az igazi? Rabiné, Izrael Jadiné, akik modern államot akarnak fölépíteni, az arabok hazájának is tekintve Izraelt, amelyben tartós béke uralkodik? Vagy Begin, aki Bibliával a kezében felszabadított zsidó területnek mondja Nyugat-Jordániát, csak zsidókkal akarva benépesíteni azt? Ezért inkább kockáztatja a külső békét, viszont fanatikusan hisz abban, hogy a mai világpolitikai bonyolult helyzetben Isten mégis tartja ígéretét és békét ad Izraelnek?! De hát erre mondta Ezékiel nagy felháborodva: „Mivel félrevezették népemet, amikor azt mondták, hogy békesség, pedig nincs békesség és, ha a nép falat épít, ők bevakolják habarccsal, azért mondd meg a habarccsal vakolóknak, hogy ledől az. . .“ (Ez 13, 10). Várható, hogy a békesség remélt aranykorszaka Begin-i vagy Rabin-i politikával lesz elérhető? De elérhető így a béke? Elérhető a „békesség fejedelme“, Jézus nélkül? Pedig csak Ő hozhatna ma is ebbe a nyugtalan viharsarokba békességet! Sokat kell még könyörögnünk Jeruzsálem békességéért, amíg az valóság lesz. (folyt, köv.) Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem május 14-től 22-ig a németországi Siedelsbrunnban tartotta akadémiai napjait, melyeknek központi témája „Ember és város — az urbanizáció mai kérdései” volt. * A Pax Romana, a Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom ápr. 11. és 17. között Bonn közelében, a Rajna menti Königswinterben tartotta ez évi kongresszusát. Az idei találkozó „Az ember és munka“ viszonyát elemezte.
