Útitárs, 1976 (20. évfolyam, 1-5. szám)
1976-03-01 / 2. szám
Lelkészdömping a láthatáron? Több évszázados történelme során soha nem látott ennyi teológust a tübingeni egyetem: 998 hallgató iratkozott be erre a szemeszterre a teológiai karra. Komoly hangok egyre hangosabban követelik a numerus clausus bevezetését. Mi állhat e „teológus-túltengés“ mögött? Racionalisták és szkeptikusok azonnal a negatív jelenségeket szeretik vizsgálni. Hát — nem vitás —, sok ilyen van. Például az a helyzet, hogy a német egyetemek túlzsúfoltak. A 30 év óta egyre emelkedő jólét kitermelte azt a mentalitást is, hogy csak a „nadrágos ember“ ér valamit. Tehát mindenkinek törekednie kell magasabb posztokra, s ehhez szükséges a magasabb iskolai képzettség. Fizikai, kétkezi munkára ott van a bevándorló és a vendégmunkás, egy bennszülött inkább tanuljon. Az egyetemek ezért túlzsúfoltak. A legtöbb karon bevezetett magas érettségi bizonyítványátlag sok tehetséges fiatal elől elzárja a továbbtanulás lehetőségét. Orvosi karra például 1, 8- százalékos átlaggal lehet csak esélye a jelentkezőnek, de 1, 1-gyel jelentkezetteket is kizártak már több ízben. Sok fiatal indul a teológiai karra, mivel másutt nem vették föl. — A munkapiac kiszámíthatatlan változása is sokakat valami biztos állás irányába tereli. Csak a Württembergi Evangélikus Egyház területén rengeteg lelkészi állás van üresedésben : ilyen teológusutánpótlás mellett 3-—4 éven belül a teljes betöltéssel és a lelkészi kar lényeges megifjodásával számolnak az illetékesek. De most még „hiánycikk“ a lelkész és még senki nem látott az országban munkanélküli papot. Ez a biztos munkahely is nyilván vonzza a hallgatókat. — Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a fenti nagy számnál is kb. 45—50 %-os lemorzsolódással kell számolni. Egyrészt: a teológus pálya még sok minden más karhoz szolgálhat ugródeszkaként, másrészt pedig a jó teológiai kiképzés bőven nyúit lehetőséget arra, hogy melléktanszakokat is válasszanak a hallgatók. S az ilyen melléktanszakoknak aztán később igen nagy a csábítása és gyakran válnak főszakká . . . Mégis kár lenne ezt a jelenséget csupán negatív előjelek mellett vizsgálni, anélkül, hogy a pozitívumokra is rámutatnánk. Három-négy szempontra hívnám csak föl a figyelmet. 1. A hatvanas évek nagy eufóriájának, miszerint ez a világ s benne az ember mindenestől „csinálható“ — vége. A hatvanas években egy átlag német szilárdan hitt a gazdasági és vele a mindenféle területen megmutatkozó fejlődés határtalanságában és korlátnélküliségében. Aki akkortájt ennek ellent mert mondani, azt kinézték a normális emberek társaságából. Erről a vakhitről bebizonyosodott, hogy legföljebb illúzió volt. 2. Ugyancsak a hatvanas évek eufóriája termelte ki a kívánságot a specialisták után. Lassan már nem számított orvosnak az „általános" orvos, lenézték azt a papot, akinek „csak“ lelkészi képzettsége volt, minden más szakképzettség nélkül (ebben az időben tódultak a lelkészek a mindenféle tanfolyamokra, hogy ilyen vagy olyan specialistákká képezzék ki magukat), és a filológus is csak akkor számított valakinek, ha legalább valami új lingvisztikái iskolát alapított vagy legalábbis a computernek a szakmájában való bevezetése mellett szállt síkra! — Ez a divat is elmúlt, mert a sok „specialista" között egyre több lett a sarlatán is. Ma egyre inkább azoknak kedvez a széljárás, akik beletörődtek abba, hogy őket soha különösebb specialistának nem tekintik, ezzel szemben azonban áttekintést szerezhetnek a specialitások és specialisták már-már áttekinthetetlen őserdeje fölött. S a lelkész „szakmája" ez: semmiben sem szakember. De ha ezt tudatosan vállalja, olyan áttekintésre tehet szert, amely minden specialistánál hiányzik. 3. Úgy 15—20 évvel ezelőtt rádöbbentek — főleg — a fiatalok, hogy a helyi templom köré csoportosuló gyülekezet egyáltalán nem ideális képződmény. Egyesek csak fontos családi eseményeknek igényelték a gyülekezeti szolgálatot — keresztelés, esketés, temetés és konfirmáció —, de ezt is csak pusztán formai szempontból. A vasárnapi gyülekezetek elöregedtek, de a gyülekezeteknek még a régi, évszázados lelkészideál lebegett a szeme előtt és azon mérték le minden új papjukat. A teológusok az egyetemi tanulószoba sterilitásából belekerültek egy gyülekezet „üzemébe" és rájöttek arra, hogy „anyám, mi mind a ketten más lovat akartunk“! Pap és gyülekezet megijedtek egymástól és nem tudták, mit kezd______6 Gyóni Géza: I.N.R.I. Az út mentén, a faluvégen Ott állt a Megváltó keresztje. Két durva fából hevenyében Valami ájtatos szegezte. Esőbe, hóba korhadt fája, Nap égeti, vihar veri, Irombán van kivésve rája A négy betű: I. N. R. I. Kíváncsi gyermek — hányszor álltam Az egyszerű kereszt előtt, Gyermekszívvel hogy megcsodáltam A megfeszített szenvedőt. Tövisein úgy szerettem Borzongva elmerengeni S ott állt a fán a megfejthetetlen, A rejtélyes I. N. R. I. ... Egy asszony jött. Halovány képe Maga az élő gyötrelem. Csak odahullt a fa elébe Búsan, szelíden, könnytelen. S láttam, hogy arcán megcsillannak Az enyhülő szív könnyei — Nem holt betű, élő beszéd volt Már nekem az I. N. R. I. Hogy gyönge szívbe tőrt ha vernek Az álnok szívű emberek, Megenyhít bánatot, keservet, Ki mindnél többet szenvedett. Csak menj elé hittel szívedben — A szenvedőket szereti A megfeszített Istenember, A megváltó I. N. R. I. jenek egymással. — Ma ennek is lassan vége van. Fiatal teológusok felfedezik újra a gyülekezetközösségét.amelyben élni, dolgozni lehet. Sőt, mint olyan helyet, amely az ő magányukat, izoláltságukat is áttörheti és gyógyulást hozhat nekik is. 4. Valami új van vallási, egyházi berkekben is születőben! Ezt látjuk minden nap. Még nincsen neve, határozott iránya, célkitűzése. De Isten dolgozik egyre erőteljesebben valami újon ebben a keresztyénségben is. Megújulási mozgalmak, új törekvések nem hiányzanak. Valami forr és ez az új valami lehet, hogy valami egészen újat és váratlant hoz majd felszínre. Ennek örvendetes előszele lenne a csaknem ezer teológus is?
