Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)

1975-09-01 / 5. szám

7________________tír/msim

Gémes István:

Vallási csoportosulások az Újtestámentumban

5. A szadduceusok

Ha már a farizeusokról, mint a Jézus korabeli zsidóság egyik fontos pártjáról beszéltünk, nem hallgathatjuk el a szadduceusokat sem. Mindenekelőtt azért sem, mert az evangélisták legtöbbször együtt is emlegetik őket. Igaz, az Újszövetségből keveset tudunk meg róluk, de kortörténeti forrásokból a kép jól kiegészíthető.

Először talán szedjük össze azt, amit az Újszövetségből hallunk róluk. Máté evangélistánál az a benyomásunk, hogy ő kevéssé ismerte őket, s így nem is tudott a farizeusok és a szadduceusok közötti nagy szakadékról, különbségről, sőt ellenséges viszonyról, ö csak azt látja, hogy mind a két csoport ellenségesen áll Jézussal és az Ő mozgalmával szemben s ezért elítéli őket.

Ezért olvashatjuk nála, hogy már Keresztelő János sem bánt valami kesztyűs kézzel, ha e két csoport valamelyikéből emberek jöttek hozzá a Jordán partjára. „Mérges kígyók fajzatai“-nak nevezte őket, ami nem éppen a leghízelgőbb megnevezés. És azt kérdezte meg tőlük, hogy ki bíztatta őket, hogy hozzá jöjjenek és megkeresztelkedjenek? De aztán mond egy mondatot, amely mögött valóság áll: „És ne mondjátok, hogy Ábrahám a mi atyánk, mert Isten e kövekből is támaszhat fiakat Ábrahámnak.“ A szadduceusok, még sokkal szigorúbban, mint a farizeusok, az atyai hagyományok tiszta őrzésére alakultak és valószínűleg önmagukat „Ábrahám leghűségesebb fiai"-nak titulálták. Ennek hamis voltára célzott volna tehát itt János.

De Jézus sem járt el szelídebben velük. Máté evangéliumában a szadduceusok hozzá is a farizeusokkal együtt jönnek és jelt kívánnak Jézustól — vagyis legitimációt, annak bizonyítékokkal való bemutatását, hogy Ő valóban az Isten küldötte, önmagában ez még nem lenne baj, hiszen tudjuk a zsidó irodalomból, hogy pontosan összeállították az eljövendő Messiás „ismertetőjeleit“. Ezek közé tartozott csodák végrehajtása is, s ezek kellettek volna Messiás voltának kézzelfogható igazolásához. De Jézus elutasítja ezt a kívánságukat azzal, hogy ők képmutatók és hogy tudniok kellene a jeleket. S miután bejelenti nekik, hogy a Jónás titokzatos jelét majd megfigyelhetik nála, óva inti tanítványait a farizeusok és szadduceusok tudományától.

De ez az óvás is történeti háttérrel rendelkezik. A Jónás jele tudniillik azt jelenti Jézusnál, hogy Ő sem fog tovább, mint három napig a föld gyomrában maradni — ahogy Jónás annak idején a haléban! — és azután feltámad. Ez felbőszíthette a szadduceusokat, mert ők nem hittek a feltámadásban. Ezt pedig határozottan tudjuk. Mind a három evangélista följegyezte Jézus vitabeszédét velük, amelyet egy szőrszálhasogató és cinikusan kiélezett kérdésük váltott ki. Elmondták a hét fiútestvér kitalált történetét, amely szerint az egyik megházasodott, majd utód nélkül meghalt. Az ősi hagyomány szerint nem volt szabad az özvegyet magára hagyni, hanem kötelességszerűen az elhúnyt öccsének kellett elvennie s utódról is gondoskodnia. S a sor így ment végig: mind a heten elvették az asszonyt és meghaltak utódok nélkül. Látszik, hogy ez a valószínűtlen mese csak bosszantásra volt kitalálva. A feltámadástagadó szadduceusok nem is fejezhették be cinikusabban az elbeszélést, mint ezzel a kérdéssel: kié lesz a .hét közül az asszony, ha tényleg valanennyien feltámadunk? Tudjuk, hogyan felelt meg nekik Jézus és hogy frappáns feleletén még a farizeusok is kárörvendve nevettek.

De ugyanezt a helyzetet ismerjük tárgyalásokról, amelyeket a zsidók rendeztek meg egyszer Péterés János apostoloknak, másszor az összes apostolnak és egyszer a zsidó főtanács Pál apostolnak. Mind a három történetet Lukács írja le az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvében. Ezekből tudjuk meg, hogy milyen ügyesen játszotta ki Pál a szadduceusokat a farizeusokkal szemben, amikor felkiáltott: a halottak reménysége és a feltámadás miatt vádolnak engem itt. Ezen úgy összevesztek ott, hogy a római ezredes, politikai komplikációktól félve, kiragadja közülük Pált és elviteti.

De ha már a politikánál tartunk, el kell mondjuk, hogy a szadduceusok nagy politikacsinálók voltak. Erre megvoltak a jó állásaik és pozícióik. Legtöbbje nagybirtokos volt vagy a királyi udvar tisztségviselője, s mivel a zsidó nemességhez a vezető főpapok

is hozzátartoztak, a szadduceusok itt sem hiányozhattak. Annál is inkább, mert állítólag a nagy főpap-őstől, Szádoktól származtak és a dávidi időktől számított kb. 1000 éven át maguk között jelölték ki mindig az új főpapot. A vallási alapra berendezkedett államban pedig a főpap mindig is politikai hatalmasság is volt elsősorban. — De így vettek kezükbe két másik fontos tisztséget is, amely csak növelte nagy politikai befolyásukat, ők adták a templomi őrséget és a templomi őrség kapitányát, aki egyúttal a jeruzsálemi templomban felgyülemlett arany — és ezüstkincseknek s az oda — az egész világról — befolyó zsidó adónak a kincstárnoka volt. És a befolyó adó nem volt kevés. Nem lehet csodálkozni, hogy a szadduceusok kezében volt az egész prszág nagykereskedelme. így papi és kereskedelmi segédlettel kellett is politikát csinálniok s ezt buzgón meg is tették.

A Kr. e. II. század közepén azonban csaknem 1000 évi uralkodás után elveszítették a főpapi tisztet és igen nagy lett közöttük a zavar. A nép nem szerette őket, mert korábban ők voltak az uralkodó rend, s azonkívül gazdagok voltak. De sok ellenséget szereztek maguknak csökönyös törvényhez-ragaszkodásukkal is. ők például a szemet szemért, fogat fogért törvényt szó szerint vették és alkalmazták is, ami egyáltalán nem növelte népszerűségüket.

De a még nagyobb baj ott következett be, amikor egy részük mégiscsak kibékült a főpapi tisztben utódjukkal, a Haszmoneusz-dinasztiával — sőt tudjuk, hogy a főpapok később újra közülük kerültek ki —, s a másik rész ezért útálattal fordult el tőle. Ha a kutatások nem csalnak, akkor éppen ez a kiábrándult rész fordult szembe mindazzal, ami ezekután a jeruzsálemi templomban történt: Szádókiták, Szádók igaz fiai néven kivonult a pusztába és megalapítója lett a nemrég feltárt kumráni szerzetesrendnek.

Hogy a Jeruzsálemben maradtak még sok borsot törhettek a fiatal keresztyén gyülekezet orra alá, azt tanúsítja Lukács az Ap. Csel. könyvében leírt három tudósítással. A keresztyének körében sem lehettek népszerűek.

(folyt, a 8. lapon)