Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1975-08-01 / 4. szám
S.k II. Cikksorozatunknak ezt a címet adtuk, s.k., ami tudvalevőleg a „saját kezével" megfelelő rövidítése. Azt akarjuk ezzel kifejezésre juttatni, hogy az öngyilkosok saját kezükkel, azaz önként vetnek véget az életüknek. A dolgok vizsgálatánál azonban kételyeink támadhatnak abban a tekintetben, hogy valóban minden öngyilkosság saját akaratra, elhatározásra vezethető-e vissza? Ezt a kérdést kell tehát most megvizsgálnunk. Egy, az Egyesült Nemzetek Egészségügyi Szerve számára készített, szakcikket böngésztem át, s arra a megállapításra jutottam, hogy igen kicsi a százaléka azoknak, akik életük elpusztításánál szabadon cselekszenek. Egy amerikai statisztika szerint hét csoportba oszthatók az öngyilkosok: 1. kétségbeesettek és alkoholisták; 2. változókor vagy egyéni tragédia miatti középkorú depressziósok; 3. váratlan sorscsapás fellépése miatti depressziósok; 4. általános lelki kiegyensúlyozatlanság miatt; 5. öregedő magányosok; 6. haláleset, válás, szerelmi csalódás következtében törődöttek; 7. agresszív férfiak. — Megpróbálhatunk ezeken a csoportokon végimenni, és mégis az előbbi megállapításunkat látjuk igazoltnak. Az alkohol gátlásoldó hatásáról mindnyájan tudunk. Los Angeles-i öngyilkosok csaknem felénél alkoholt fedeztek fel a szervezetben. De önmaga tesz-e, cselekszik-e még az ember, ha teljesen az alkohol hatása alatt áll? Lehet-e még ott beszélni szabad személyiségről? Ugyancsak így kell a különféle depressziókkal kapcsolatban is kérdezni. Akárhogy is nézzük, az ilyeneknél az öngyilkosság kivétel nélkül patologikus, azaz beteges alaphelyzetből nő ki. Gyász, pesszimizmus, általános gátlások, félelemérzet, hipochondrikus képzelődések csak megnyilatkozási formái ennek az állapotnak. De amikor valakit „elönt az epe", félelmet kiváltó gondolatok rohanják meg, képzelődések rabja lesz — van-e ott még lehetőség szabadon cselekvő egyénről, személyről beszélni? Az említett szakcikk megpróbált a rendelkezésre álló hatalmas anyagból orvosi, szociálpszichológiai és társadalmi érvényű következtetéseket levonni. És mégis lemondóan állapítja meg a a szerző munkája végén: „Törvényszerűségeket nem sikerült teljes érvénynyel levonni és megállapítani!" Mi azonban megállapíthatunk egyet: az öngyilkos személyiségének kétségtelen szétesését tette elkövetésekor. Vizsgálatok kimutatták, hogy öngyilkosok 86 százalékánál neurózis, pszichogén reakciók és pszichopatikus jelenségek léptek föl. Neurózisról ott kell beszélnünk, ahol magatartásbeli zavarok, alkalmazkodási nehézségek, gyakran a korai gyerekkorból jövő rendellenességek periodikusan ismétlődnek és ezáltal nyilvánvalóan irracionális feszültségeket okoznak. — A pszichogén reakciók is neurózisszerű jelenségek, de mindig valami különleges megterhelés váltja ki őket az emberből. Megfigyelések szerint például szerelmi bánat mint pszichogén reakció öngyilkossági vágyat válthat ki a nőknél, míg a férfiakat világnézeti és vallásos jellegű kétségbeesés kergethet az öngyilkosságba. — Pszichopaták azok, akiknél magatartás zavarok olyan helyzetet teremtettek, amelyből a teljes elárvultság és beszűkülés érzete állhat elő. Gyakori következmény itt az illető külső viszonyainak az elromlása is. így circulus vitiosus áll elő: fel nem dolgozott magatartásbeli zavarok és külső körülmények romlása egymást licitálják túl, és a végén csak az öngyilkosság látszik a megoldásnak. Pár napja így fogalmazta ezt meg egyik látogatóm: „Egyre jobban szégyenlem a gyávaságomat, pedig úgyis tudom, hogy semmi más megoldás számomra nincs, mint pontot tenni mindennek a végére." Ugyancsak ez a helyzet az agresszió esetében is. A mélylélektan kutatói előtt ismeretes az agresszió olyan mérvű felhalmozódása, hogy a beteg nem lát más szabadulást, minthogy teljes agresszivitását önmaga ellen fordítja: ez az önmaga megbüntetésének motívuma. De itt az a kérdés, hogy az érzelmek ilyen valóságos zűrzavarában beszélhetünk-e még intakt egészséges személyiségről? Következő feladatunk lesz a kérdés megvizsgálása, hogy mit nevezünk a személyiség szétbomlásának? S ebből a szempontból vizsgálunk meg egy híres bibliai esetet. (Folyt, köv.) Weisz Jenő evang. lelkész új cime: D-224 Heide/Holstein, Berliner Str. 7. (folyt, a 6. oldalról) sabb értelemben is, ahogy ő ezt Apáczairól írt színművében Apáczai Csere Jánosról megírta: „Dúdoltam? Tán azt, amit akkor Nagyajtán ... Arra gondoltam. Tudod, hisz meséltem. Deákok énekeltek egy házban. S én, a kis parasztfiú, az ablakhoz álltam s beleénekeltem az énekükbe .. . Bele ... hogy én is tudom ám, én is részt kérek abból... Ami felé a diákok mennek... Tudás és szépség szekulumokon átzengő énekéből." Szabadi Sándor IBUENOS AIRES, Argentina. „Korára való hivatkozással dr. Vácz Elemér lemondott felügyelői és egyéb egyházi tisztségeiről, közel 50 éves hűséges és eredményekben gazdag, szolgálat után. Az Isten kegyelmét és áldását kérjük további életére, hálát adván az Úrnak a sok áldásért, melyben általa egyetemes egyházát és Krisztus Keresztje gyülekezetünket részesítette, melynek Vácz Elemér több mint 20 éven át szervező és építő munkása volt. Köszönjük a jó munkát." A jó kívánságokhoz az Útitárs szerkesztősége és Olvasótábora is csatlakozik. ¥ * * Leskó Károly venezuelai ev. lelkész és Torriani Editha május 19-én tartották esküvőjüket Caracasban. Isten áldását kérjük közös életútjukra! ÚT/TfífíS Magyar evangéliumi lap. Evangelisches Blatt für Ungarn. Előfizetési ár egy évre: US $ 4.— ill. annak megfelelő más valuta Norddeutsche Landesbank (Bankleitzahl: 27251329) „ÚTITÁRS“ Konto-Nr. 29 366 879 Főszerkesztő - Redakteur: L. G. Terray, Morei Is vei 25, Oslo 4, Norwegen. Szerkesztő-verantwortlicher Redakteur: I. Gémes, D-7 Stuttgart 50, Sodenerstr. 43, Deutschland. Szerkesztőbizottság- Redaktionsausschuß: L. Kótsch, D-714 Ludwigsburg, Friedrichstr. 104, Deutschland; Dr. C de Pándy, Strandv. 37, Stockholm, Schweden; Dr. 1. Tóth, 12 Ch Castelver, CH-1255 Veyrier, Schweiz; R. Pátkai, 36 College Rd. Wembley, Middlesex, England. Druck: St.-Johannis-Druckerei, 763 Lahr 14107/1975
