Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)

1975-08-01 / 4. szám

ÚT/TÁR5

Az idei, 16. Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia alkalmából alkalmunk volt azokkal beszélgetni, akik ennek a munkának tulajdonképpeni motorjai, az ifjúsági lelkészekkel: jelenleg Cseri Gyula és Szigethy Sándor lelkészek a szolgálattevők, Kellner Ilona segédlelkész segítségével. Előbb pedig Koltai Rezső lelkész volt s még előbb Glatz József.

Útitárs: Szabad kérdeznem, mit jelent az, hogy „ifjúsági lelkész“?

Cseri: A Nyugat-Európában 16 év óta fennálló és megrendezésre kerülő ifjúsági konferencia által megválasztott lelkész, akinek az a feladata, hogy ezeket a konferenciákat megszervezze, s az érdeklődő magyar fiatalokat ebbe a munkába beszervezze, a konferencián túl is.

Útitárs: Ki bízott meg benneteket ezzel?

Koltai: Az első konferencián, az un. morzsaszedés alkalmából fogalmazódott meg ez a kívánság: legyen egy ifjúsági lelkész s mellette egy ifjúsági tanács, amely meghatározza a konferenciák témáját és az egyes konferenciákat előkészíti.

Útitárs: Szabad valamit a konkrét feladatotokról hallani?

Cseri: Az egyes ifj. konferenciák végén megrendezett diákparlamenteken elhangzó kívánságok alapján kell a konferenciákat előkészíteni, megszervezni és programjukat kiépíteni.

Szigethy: Hogy az idei konferenciánál maradjunk: a 15. konferenciánkon elhangzott kívánságokat az ifj. lelkészek feljegyezték, azokat integrálták és az esetleg már régebben elhangzott, de még fel nem dolgozott kívánságokat ebbe a tervbe beleépítették.

INTERJÚ

Koltai: A diákparlamentek igen fontos szerepet töltenek be a munkában. A fiatalok elmondják kritikájukat, megjegyzéseiket a lefolyt konferenciáról és azokat a következő alkalommal figyelembe kell venni. Tulajdonképpen ez a hely az, ahol minden résztvevő a legaktívabban résztvehet a konferenciák megszervezésében, hiszen az ifj. lelkészekkel együtt kialakíthatja a konferenciák témakörét, még akkor is, hogyha azok végleges megformulázása a mindenkori ifj. lelkészek feladta.

Útitárs: Hogyan alakult ki mégis az ifj. lelkész tiszte?

Szigethy: Az akkori fiatal lelkészek kapták elsősorban azt a feladatot, hogy a fiatalsággal foglalkozzanak: Glatz József, Szépfalusi István, Soós Mihály és Tüski István nevét kell elsősorban említenem, ill. egy pár teológusét.

'Útitárs: Ki volt az első a sorban? Szigethy: Glatz József, akkori skandináviai ev. lelkész. Utána jött Koltai Rezső lelkészjelölt, majd jómagam. Jelenleg Szigethy Sándor evangélikus és Cseri Gyula református lelkészek töltik be ezt a tisztet.

Útitárs: Pár év óta azonban egy ifjúsági segédlelkésze is van annek a munkának, mégpedig egy fiatal leány, Kellner Ilona személyében.

Kellner: Tulajdonképpen nem én voltam az első, még akkor is, ha én viselem először hivatalosan ezt a címet. Mindig is voltak az ifj. lelkészek mellett mások, akik „besegítettek“. Engem aztán mint régi konferenciai résztvevőt és

az ifjúsággal egyébként is sokat foglalkozót kértek fel erre a munkára. Szigethy: Fontos itt megjegyezni, hogy az eddigi munkatársak kivétel nélkül mind Magyarországon tanultak. Kellner Ilona az első, aki iskoláit az első elemitől kezdve külföldön végezte. Amellett, hogy az ifjúság között Ilona a Duci névre hallgat, ő a mi első „káplányunk“.

Útitárs: Hogyan látjátok most már az ifj. konferenciák helyzetét és eredményeit?

Szigethy: Célunk mindig az, hogy a meglevő gyülekezeti életet kiegészítsük. Ezért helyezünk nagy súlyt arra, hogy mindig a területileg illetékes magyar gyülekezettel és annak lelkészével hangoljuk össze azt, amit teszünk. Koltai: (gy is indultunk, hogy minden gyülekezet helyi konferenciákat rendezett eredetileg. Az ott résztvevő fiatalok határozták aztán el, hogy ők is találkozhatnának. Ilyen skandináviai találkozón született meg tulajdonképpen a trysili sítábor gondolata is — és ez lett az első európai jellegű ifj. konferenciánk. Szigethy: Arra is rájöttünk, hogy ifjúságunknak, amely kettős értelemben is diaszpórában él, élményszerü találkozásra .^ii szüksége a keresztyénséggel. Szétszóródottságunk miatt csak ritkán van alkalmuk találkozni maguk korabeliekkel és a lelkészükkel. Tudom magamról, mit jelentett számomra tanulmányaim után — amelyeket „szakmabeliekkel“ együtt űztem — egy ilyen találkozás egészen más gondolkozású emberekkel, akiket nem az én elméleti tudásom érdekelt, hanem az, hogy hogyan tudom nekik a keresztyénség gyakorlatát tolmácsolni.

Koltai: Hadd tegyek hozzá valamit, mint gyakorló gyülekezeti lelkész. Számomra a nagy élmények közé talán leginkább az tartozik, hogy a konferenciák szellemét sok résztvevő a gyülekezeti életben is megpróbálta megvalósítani. Számtalan gyülekezeti munkásunk, presbiterünk és szívvel-lélekkel a gyülekezeti munkába aktívan bekapcsolódó testvérünk hozta magával ezt a komoly felelősségtudatot éppen ezekről a konferenciákról. Mi a konferenciák szol gálatáért ezért is nagyon hálásak vagyunk. Tudjuk, hogy ez nem tőlünk van, Isten kegyelme ez.

Kellner: Nekem az tűnt fel, hogy milyen jól érezték magukat fiataljaink mindig ezeken az együttléteken. Soha elő nem fordult, hogy azzal mentek volna haza: ide soha többet nem jövök. S aki egyszer belekóstolt ebbe a légkörbe, mindig is visszavágyott.

(folyt, a 4. oldalon)

Konferenciai résztvevők egy csoportja