Útitárs, 1974 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1974-12-01 / 6. szám
ÚT/TfíR5 T estvérem, Jézus Gondolatok egy Jézus könyvhöz Sokáig azt mondták róla, hogy ördöngös, zavart keltő, forradalmár, templom és Isten-gyalázó. Aztán később a múltját is igyekeztek szennyberántani: egy Mirjám nevű zsidó lány gyereke lenne, ismeretlen apa nélkül. Egy rabbi aztán belemagyarázott abba, hogy Jézust a követői szűztől szüöttnek vallották. A megfelelő görög szóból panthera nevet csinált és megvolt az apa. Mária „törvénytelen“ gyereke ez a Názáreti, mégpedig egy római katonával való viszonyából, akinek Panthera volt a neve. Azután jött vagy 1400 év, amely ennek a keresztyénellenes propagandának a jegyében telt el. A középkori iratok ki nem fogynak Jézus gúnyneveiből és kicsúfolásából, s a keresztyén iratok ezek visszaveréséből és ellengúnyból. Később előállt egy tudós, Buber volt a neve, aki egészen megváltoztatta az évezredes szemléletet. Buber, a nagy gondolkodó, kiadta a jelszót: Jézust elrabolták tőlünk, vissza kell Őt hoznunk. Jézus zsidó volt, vér a vérünkből — hozzuk haza öt, Jézust, a testvéremet. Ennek a programnak a megvalósítására vállalkozott egy mai izraeli publicista, költő és teológiai gondolkodó: Cherin fia Salamon (Shalom Ben-Chorin) egy kis könyvecskéjében, amelynek „Testvérem, Jézus“ a címe. Az ember természetesen kíváncsian veszi kezébe Chorin munkáját és nem egészen biztos abban, hogy haszonnal olvassa majd. De akkor jön a nagy meglepetés: Chorin pontosan tudja mindazt, amit a 150 éves teológiai kutatás Jézusról összeszedett, kihámozott és rajta kritizált. Chorinnak nem kell ezekhez a kutatókhoz iskolába mennie; pontosan ismeri őket és — legtöbb ponton túl is van rajtuk. Szinte ijesztő, amikor, főleg a protestáns Irás-értelmezésben eluralkodó nagyságokat egyegy mondattal elintézi, többet egy sort sem pazarolva rájuk. Igen imponáló tehát Chorin tárgyi tudása, amely minden vitán fölül áll. Azt mondja — igen helyesen —, hogy a mai Jézus-képünkön igen sok kéz dolgozott, s mindegyik hozzáfestett az eredeti képhez valamit. A feladat csak az lehet, hogy a sok rámázolt festékréteget le kell fejteni, hogy az eredeti a maga fényében annál jobban előbukkanjon. Ahogy ő mondja, Jézust, a Názáretit, meg kell tisztítani a „keresztyén ikonológia ráfestéseitől". * * * A program szépen hangzik. Magunk is tudjuk, hogy mai Jézus-képünk, akár az egyszerű kegyességet nézzük, akár a tudósokét, nem minden ellentmondás nélkül való. Talán ez is késztetett sok kutatót a rezignált kijelentésre: ma már nem tudjuk pontosan megrajzolni Jézus képét! Épp ezért kíváncsian várja az ember Chorintól az eredeti képet. De Chorin a képpel adós marad. A megrajzolt kép felemás. Az egyik része remek! Mint zsidó, aki bár Németországban született, de már 40 éve Palesztinában él, mesteri kézzel festi le saját népe gondolkodását, szokásait, levegőjét, vallási felfogását, hitét és hétköznapjait. Látszik, hogy ebbe a miliőbe pontosan bele tudja helyezni a zsidó Názáretit. Például milyen plasztikus és magától értetődő az, amikor leírja Jézus első látogatását a názáreti zsinagógában. Zsidó felfogás szerint „tudni" kellett ahhoz, hogy valaki kegyes lehessen. Más szóval: ismernie kellett az írást, s így a Szentírást is. Hogyha tehát Jézust rabbinak szólítják Názáretben, feltételezik róla, hogy tud, hogy megtanulta az írást és a szent iratokat is tudja olvasni. Minden zsidó férfi, aki erre képes volt, jogosult volt rá, hogy a zsinagógában felolvasson. Autodidakta volt tehát és ez máris hatalmat adott neki analfabéta kortársai fölött. — Vagy milyen természetesen hangzik az, ahogy Keresztelő Jánost, ezt a furcsa prófétát, a maga zsidó hétköznapjaiba elhelyezi. Chorin számára a — nekünk távoli — Szentföld a maga szokásaival, erkölcsével, mindennapjaival ledobja az egzotikum köntösét és igen-igen valóságos lesz. Szinte kézzelfogható! Ezért olyan jó a Jézus-kép egyik fele. A másik viszont éppen emiatt lesz rossz. Mert Chorin kijelenti, hogy amit ő ezekután elmond Jézusról, az nála az intuíció szülötte. Eltekintve attól, hogy az intuíció lehet hasznos, semmiképpen sem lehet tudományos módszer. Chorin azt hiszi, hogy elég a saját fantáziája, hogy egy valóságos názáreti ácsműhely pontos kereteibe beleképzelje Jézust, a názáreti zsidót. Ezért nem meggyőző, ahogyan Jézus születése lényegtelenségét hangsúlyozza a kereszteléskor történt újjászületéssel szemben; ahogyan az irgalmas samáriai példázatát embernek ember iránti kötelességével hozza elő példának; ahogy Jézust politikai aktivistának képzeli el (mert az Újszövetség soha a politikailag aktív zélóták ellen nem hadakozik!); ahogy újra elmondja a feltevést, miszerint Perackja fia Jehosua rabbi kellett hogy Jézus tanítója legyen. Chorin számára Jézus alakja olyan szürke marad, ahogy minden más halandót be tud lepni a szülőhaza szürkesége. Hogy Jézusról azt mondták hallgatói, hogy hatalommal beszélt és cselekedett, s hogy éppen ez állította szembe a farizeusokkal és írástudókkal; hogy Jézusnak engedelmeskedtek az erők és hatalmak; hogy Jézus után tömegek vonultak és voltak valóságos követői — mindezt Chorin nem érinti, mert akkor a „testvériből esetleg a Nagy Testvér lenne, és akkor ott már kényes kérdések merülnének föl. * * * Azt Chorin javára kell írjuk, hogy nem mert Jézus küldetéstudatának, Istennel való egységének és Messiási szolgálatának utánajárni. „Hogy a keresztyének Jézusban, mint Messiásban hisznek, ez elválasztja őket attól a zsidó Jézus-szemlélettől, amelyet én itt nyújtok" — írja, és így is nyugtázzuk a munkáját, S meg is egyezünk munkája (egyik) alcímével, mely szerint ez a „Názáreti zsidó szemlélete“. Ebből a szemléletből hiányzik 15 évszázad gyűlölködő hangja. Ezt nagy megelégedéssel állapítjuk meg. De különben a képen vajmi kevés változott. Mert amiről Jézusnál éppen érdemes beszélgetni, azt a témát ezután is kerülni fogják, Új Jézus-kép? Nem. De az eredeti sem. Gémes István BUDAPEST. Szeptember 25-én avatták fel az Evangélikus Teológiai Akadémia új épületét a XIV. Lőcsei út 32. szám alatt. Ebből az alkalomból a zuglói gyülekezet templomában hálaadó istentiszteletet és teológiai akadémiai ünnepi ülést tartottak.
