Útitárs, 1974 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1974-07-01 / 4. szám
Beszámoló Skandináviából ÚT/TfíRS Sztehló Gábor 1909 — 1974 A feltámadás reménységét hirdeti a keresztény hit a halállal szemben. Gábor testvérünk Mennybementei és Pünkösd ünnepe között tért haza a Megváltója által elkészített otthonba. Utolsó textusa, mellyel pünkösd utáni istentiszteletére készült (Ján 14, 1—11), éppen erről szól. Május 28-án, lelkészszentelésének 42. évfordulóján váratlan hirtelenséggel távozott közülünk. Temetésén a következő búcsúszavak is elhangoztak: „A Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók munkaközössége barátját, Isten hűséges szolgáját gyászolja. Szolgálatában átlépte az országok és egyházak határait, hogy mint Isten szeretetének hirdetője és Jézus Krisztus szolgája, teljesen a szenvedők az üldözöttek, gyengék és kétségeskedők számára szentelhesse életét. Istennek adunk hálát szolgálatáért. Köszönjük neki azt a férfit, aki megpróbáltatások idején Isten országának örömét mint győzelmes erőt nyilvánvalóvá tette közöttünk. Isten békességéért könyörgünk számára és az Úr napját a feltámadás reménységével várjuk. Könyörgésünkbe belefoglaljuk családját és kérjük számukra Isten Szentlelkének pünkösdi vigasztalását, hogy kitöltse az ő szívükbe is.“ Aki ismerte Sztehló Gábort, tudja, mi rejlik élete mögött. Fiatal lelkészként Finnországból hozott olyan indításokat, melyek az evangélikus egyház megújulását az első magyar népfőiskolán keresztül a népi kultúrával is összekapcsolta. A háború alatt és után az üldözöttek és a gyógyíthatatlan betegek között végezte az egyház diakóniai szolgálatát: Svájcban tett látogatásakor — jó egy évtizede — szívbetegsége marasztalta vissza, hiszen ehhez az országhoz is régi családi kapcsolatok kötötték. Feleségével, gyermekeivel és unokáival itt tölthette életének utolsó éveit egy református egyház szolgálatában, mely mint a saját fiát búcsúztatta. Temetésén az az Ige szólalt meg, melyet feleségével utolsó együttlétükkor olvastak: „Nékem az élet Krisztus és a meghalás nyereség“ (Fii 1, 21—24). Úgy távozott, mint aki Krisztus által szeretteivel és a hívek gyülekezetével örökre egyesült. Ravatalán a megdicső„Konferenciánkon beszámoltunk arról, hogy hogyan sáfárkodtunk az elmúlt évben. Egyik jelentés a másikat követte. Ez volt a hivatalos konferenciai feladatunk. De ami ezek mögött a jelentések mögött van, az egészen más, mint csak külsőség! Éreztük mindnyájan, hogy eggyé tartozunk, mintha az Isten is hallgatta volna beszámolóinkat, sőt mintha Ő számolt volna be nekünk Szendéikéről, annak munkájáról, amit úgy véltem felfedezni éneklésünkben, mint régen az első keresztények; tele élettel és szívből jövő örömmel tudtuk egymást erősíteni. Ilyen konferenciánk még nem volt! Haragos viták és nézeteltérések helyett a megértés és szeretet lelke volt velünk. Sok kérdést vitattunk meg egymás között. Ezekhez a vitákhoz a dorfweili konferencia témáit választottuk alapul. Ebből kristályosodott ki a „jövő istentisztelete“ programja is. Erről Kellner Ilona lelkész tartott előadást. Nagy hatással volt kis közösségünkre Ilona fejtegetése, mert intenzív és értékes megjegyzéseket lehetett hallani arról, hogyan képzeljük el a jövő istentiszteletét. Hosszú lenne itt felsorolni a gondolatokat, de egy jövőbeli húsvéti konferencia témakörébe vehetné fel őket. Biztosan Ilona is szívesen beszámolna mind az előadásáról, mind a hozzászólók gondolatairól. Valóban, ahogy Isten munkálkodik köztünk itt Skandináviában, az csodaszámba megy. Olyan eredmények születnek, melyeket még remélni sem * * ültek mosolyával nyugodott, mint alvó gyermek az Atya kebelén. Vajta Vilmos * Elköltözött testvérünk a magyarországi Béthel-Gyermekotthon (Piliscsaba) sorsát haláláig szívén viselte és támogatta. Egyének és gyülekezetek erre a célra adományaikat elküldhetik a következő címre: Fritz Beutler, Interlaken, Postscheckkonto Nr. 30-31112 Bern. A szelvényen fel kell tüntetni: „Bethel-Kinderheim“. A beérkezett adományok összegét az Útitársban közöljük. mertünk. Például: Tangagärde ez évi ifjúsági tábora rekordszámmal, 91 résztvevővel nyílt meg. — Lelkészünket a svéd egyház fizeti, meghagyva őt a magyar munkának. — A jövőben anyagi helyzetünk kedvezőbb lesz s ezt úgy szeretnénk kihasználni, hogy többször keresnénk fel barátainkat, testvéreinket egy-egy postaküldeménnyel, mint pl. Útitárs, skandináviai közlemények stb. Ezáltal el tudnunk érni sokakat, akik egyedül élnek, minden magyar szó nélkül. Azután fel tudnánk éleszteni újból a halódó kicsi szórványokat, amelyekhez eddig csak igen ritkán juttottunk el. — Komoly és reális terveink vannak Tangagärde felújítására! Ebből a néhány példából Te is látod, hogy mennyire az Isten akarata, hogy éljünk! De arról se feledkezzek meg, hogy gyülekezeteink adakozó kedve milyen nagyszerű. Az utóbbi években mindig több és több összeg folyt be pénztárunkba egyházunk anyagi nehézségeinek a megkönnyebbítésére, noha a megélhetés minden évben csak nehezebbé válik. Istennek legyen hála ezekért, amiket én itt, ebben a levélben leírhattam. Nem óhajtottam sok számot és szakmai kifejezést használni, mert akkor csak statisztikát küldtem volna, hanem bizonyságot akartam tenni arról, hogy a hívőnek minden javára van. Talán túl szubjektív ez a levél, de az, amiket én átélek egy-egy konferencián, ad nekem erőt a további harchoz és küzdelemhez. Valószínűnek tartom, hogy társaim is hasonlóan gondolkodnak, mint én, csak nem így nyilvánulnak meg gondolataik, mint most az enyém. Lehet, hogy szűkszavúbb, lehet, hogy inkább az adatok fontosabbak számukra, de nekem a belső örömöm kitörése a fontos. Hadd hallja mindenki, hogy van Életem! ..." STOCKHOLM, MALMÖ, Svédország. Kedves vendégük volt a svédországi magyaroknak. Varró János, a kolozsvári Dacia könyvkiadó szerkesztője (Románia), aki szabadságát baráti meghívásra Svédországban töltötte, több helyen beszámolt a romániai magyar könyvkiadásról.
