Útitárs, 1974 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1974-07-01 / 4. szám
Pósfay György: A harmadik világ, ahogy önmagát látja Első tételem így hangzik: A Harmadik világhoz tartozó országok népei magukat a világ többi országa népeivel egyenrangúnak tartják. A mi történelmünkben is volt egy jól ismert személyiség — Zrínyi Miklós —, költő és hadvezér, aki megpróbálta kardjával és pennájával belevésni a magyar szívekbe: „Nem vagyunk egyetlen más népnél sem alábbvalóak!“ A harmadik világban sok ilyen Zrínyihez hasonló személyiség él. Megpróbálják ezt a tételt saját népükre, fajukra, országuk lakóira vonatkoztatva belesulykolni a szívekbe . . . Persze nagy különbség van Zrínyi és az új államok szószólóinak kijelentései között, ha azok formailag azonosak is. Zrínyi Miklós, amikor ezt hirdette, tételét alá tudta támasztani olyan tényekkel, amelyek letagadhatatlanok voltak. Nagyon sok harmadik világhoz tartozó állam szószólója ilyesmire vagy ezekhez hasonlókra nem tud rámutatni. Második tételem: A harmadik világ népei magukat egészségesebbeknek, biológiai szempontból erősebbeknek, a jövő megpróbáltatásai számára jobban felvértezettnek tudják magukat, mint a fejlettebb országok népei. Amikor teológiai hallgató voltam, regős előadások tartása céljából faluról falura jártunk. Műsorunk egyik mindig visszatérő száma Veres Péter „Ha nem lehettél szálfa" című költeménye volt, amelynek visszatérő, verszáró sora így hangzott: „Ha nem lehettél szálfa, legyél hát cserje, vagy legyél csak gyom!“ A tarack elpusztithatatlanságát földhöz való tapadtságával magyarázta a költő és ezt ajánlotta a jövendő útjának. Valami ehhez hasonló él a harmadik világ népeinek a tudatában. Ők elpusztíthatatlanok, mert biológiailag erősek. Közelebb élnek a földhöz, tudnak szenvedni, nem sokat problémázgatnak embercsinálta kérdések miatt. . . Harmadik tételemet így fogalmazhatnám meg: A harmadik világot egy bizonyos naív messianizmus jellemzi, amely csak a rendszerváltozástól és nem a megújult embertől vár el mindent. Amit ezzel mondani szeretnék, azt azzal is kifejezhetném, hogy a harmadik világnak sok Kossuth Lajosa van, de kevés Széchenyi Istvánja .. . Széchenyi István jelentősége abban van, hogy rámutatott a szabadság gazdasági alapjaira és arra, hogy a politikai szabadság nem lesz tartós, ha nem párosul gazdasági függetlenséggel. De más szempontból is volt jelentősége Széchenyinek. Rá mert mutatni a magyar nép körében fellelhető hibákra. Az un. „harmadik világ“-ban még kevés ilyen tanításokat hirdető és élő, kiemelkedő személyiséggel ismerkedhetünk meg. Negyedik tételem az előbbinek bizonyos mértékben a következménye: A harmadik világban a népeket sújtó sikertelenségnek az emberek tudatában mindig külső és sohasem belső oka van, azaz a hibát mindig magukon kívül keresik. Voltak a magyar irodalomban is olyan jelenségek, amelyek az elmondott felfogás képviselőinek a véleményével azonos vonásokat mutattak fel. Tudunk íróemberekről, akik unos-untalan azt emlegették, hogy mi lett volna, ha nem jött volna a tatár, a török, a német, az egyik vagy a másik világháború, az ország elpusztulása és így tovább. Ezzel szemben volt a magyar irodalomban egy Ady Endre, aki le merte írni, hogy „Nekünk Mohács kell“. És ezt nem azért írta le, mert nem szerette, hanem éppen, mert szerette népét. Ilyen, Ady felfogását képviselő látnokot egyelőre még nem tudtam felfedezni az un. „harmadik világ“ szellemi vezetői között. . . Elmondhatjuk azt is, hogy az un. harmadik világ népei nacionalisták, nacionalizmusuk öncélú és éppen ezért nem szabad következetességet várni tőlük. Valahogy Bocskay István alakja áll olyankor előttem, ha párhuzamra gondolok (akinek genfi szobra előtt gyakran elmegyek), valamint utódjáé, Bethlen Gáboré. De nyugodtan megemlíthetjük Pázmány Pétert is. Bocskay István Rudolf császár udvarában élt és császárhű ember volt. Mégis, mikor népe érdeke úgy kívánta, a császár ellen fordult. Bethlen Gábor szívének-lelkének nem kellett a török. Mégis vállalta a „törökös magyar“ jelzőt, mert abban az időben, amikor ő élt, ez a beállítottság biztosította népe szabadságát. Pázmány Péter vallási meggyőződése azonos volt a Habsburgokéval, mégis elismerte a protestáns Erdély megmaradásának a hasznát... Utolsó tételem: A harmadik világ pragmatikus nacionalizmusa még nem juttatta odáig ezen országok népeit, hogy megtalálják helyüket és szerepüket a világban. De ebbe az irányba törnek. Persze, nemcsak a 17. század magyarjai voltak a pragmatikus nacionalizmus képviselői történelmünkben. Sok esztendővel előttük Gejza fejedelem képviselte ezt a felfogást. Megváltoztatta, talán kénytelen-kelletlen az addigi magyar politika irányát. Semmi esetre sem meggyőződésből, inkább bölcsességből. Fia, István, már meg volt győződve afelől, hogy amit tesz, az nemcsak helyes, hanem igaz is . . . Ez már a második lépcső: a részesedés. Az első az alkalmazkodás volt. A harmadik a részesítés lett. Már I. László korában felmerül annak a gondolata, hogy a magyar király is kereszteshadjáratot indít a Szentföld felszabadítására .. . IV. Béla idejében Ázsia és Európa határvidékéig eljutnak a magyar miszionáriusok. Magyar királylányok külföldre jutva nemcsak megállják helyüket, de gazdagítják szolgálatukkal, példájukkal az egyetemes egyházat . . . Prágában ott díszük Kolozsvári György és Márton mester Szent György szobra ... A déli harangszó szerte a világon szintén a magyarság áldozatát hirdeti. (folyt, a 8. lapon) Diószeghy Tibor: Embersors Hullanak az órák az idő kezéből, hullunk csépelt szemként a sors garatjára, hiába kapkodunk fukarkodó kézzel, telik, egyre telik a múlt testes zsákja. Boldog pillanatok mosolyérlelt rendjén kaszájuk suhintva lépdelnek az évek, megkopott percekre váltják fel a mánkat, könnyes valóságra megannyi mesénket. Kemény embersors ez, változtathatatlan, mint a virág szirma, magunk is úgy hullunk: az élet kezéből az élet ölébe, s hulltunkban szemekből lisztté igazulunk. Leszünk a jövőnek időtlen kenyere, szerelmes csókokkal s könnyel ízesítve, foszlós, puha bélü örök útravaló jövő nemzedékek vágyódó kezébe! . . .
