Útitárs, 1973 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1973-12-01 / 6. szám

ÚT/TfíRS Terray László: A levegő misszionáriusai Az idén ősszel volt tíz éve, hogy el­indult a Norvég Egyházi Misszió magyar nyelvű rádiószolgálata. 1963. október 4-én hangzott fel először az adások is­mertetőjele: a „Ne szállj perbe énvelem" kezdetű ének első sora orgonán. Azóta minden pénteken délután, kezdetben negyedórás, 1971 óta félórás adásokban hangzottak el a magyar nyelvű evangéliumi adások, melyeket jelenleg a 49 méteres hullám­hosszon közép-európai idő szerint 18, 15-kor lehet hallani. Az Útitárs egyik korábbi számában (1972. május) beszámoltunk ezeknek az adásoknak a történetéről. De a rádió­missziónak magának hosszabb törté­nete van. Ecuadorban kezdődött Az Egyenlítő mentén fekvő „kis“ dél­amerikai országban (területe csak hat­szorosa Magyarországnak, ezért Dél- Amerikában kicsinek számít) az 1920-as évek során több amerikai missziótársa­ság próbálkozott missziói munkával az indiánok között. De az ország 3—4 millió lakosa annyira szétszórtan lakott, hogy a feladat szinte megoldhatatlannak látszott. Ekkor találkozott össze egy missziói konferencián két misszionárius, akik egymástól függetlenül azzal a gondo­lattal foglalkoztak, hogy a rádió segítsé­gével próbálják elérni Ecuador szétszórt lakosságát. Reuben Larson és Clarence Jones ekkor kezdenek együtt tervezni egy rádióállomást. Jones akkor már né­hány éve Chicagóban dolgozott együtt egy kis, helyi jellegű stúdióban, melyet a városházán rendezett be egy helyi gyülekezet lelkésze. De most egy nagyterületű ország részére készültek felállítani egy evangéliumi rádióállomást. Ecuadorban ekkor még nem volt rend­szeres rádióadás. Egyetlen amatőrnek volt egy adója, de ő csak külföldi hall­gatókkal érintkezhetett, mert egész Ecuador területén csak hat vevőkészü­lék volt a 20-as évek végén. Nem hi­ányzottak a gúnyos megjegyzések, hogy a két misszionárius vállalkozása olyan, mintha egy autó és út nélküli ország­ban benzinállomást akarnának építeni. Esztelen vállalkozás 1931 karácsony estéjén hangzott el az első műsor az új rádióállomás hul­lámhosszán. Nemzetközi megegyezések alapján minden rádióadót nyilvántarta­nak, s mindegyiknek adnak egy nem­zetközi megjelölést, mely néhány be­tűből áll. Az Egyesült Államokban min­den adó megjelölése vagy W vagy K betűvel kezdődik, Angliában G-vel, Ecuadornak a HC betűk jutottak, mely­hez a misszionáriusok adójának még a JB betűket adták, úgyhogy az adó hivatalos neve mind a mai napig HCJG lett. A szakértők mosolyogtak a vállalko­záson. Nemcsak hogy egy rádiókészü­lék nélküli országban indították el vál­lalkozásukat, de még azt is megjósol­ták nekik a szakértők, hogy még ha lesznek is majd készülékek Ecuador­ban, nagyon nehéz lesz az ő adásukat hallgatni, mert az Andesek érctartalmú hegyei „magukhoz szívják“ azokat. Még ha a tengerpartján levő Guayaquil városában telepedtek volna le, ott let­tek volna lehetőségek! Ott különben is több misszió dolgozott és az ottani misszionáriusok segíthették volna őket a műsorok összeállításával. Ők pedig 3000 méter magasban építették fel a „Voice of the Andes“-t („Az Andesek hangját“)! Tizenkét évvel később, 1943 nyarán egy nemzetközi rádiótechnikai konfe­rencia volt valahol az Egyesült Államok­ban. A HCJB részéről is részt vett egy kiküldött. Alig hitt a fülének, mikor egyik a másik után jött oda hozzá gra­tulálni: Évek óta hallgatjuk az adásto­­kat. Micsoda erős adótok van! Remek technikusaitok lehetnek, hogy ilyen ide­ális helyre tettétek az adót! — A tech­nikus nem tudta, nevessen-e vagy sír­jon örömében. Tizenkét év után ilyen sikerré lett az „esztelen vállalkozás“. A dzsungel lakói között De „Az Andesek hangja“ nem azért épült, hogy amerikai rádiótechnikusok örvendjenek az adások erős voltának. Reuben Larson családostul leköltözött az Andesekből az Amazonas dzsungel­­jébe, hogy ott folytassa missziói mun­káját. Nem egyszer megtörtént, hogy új indián törzsekkel úgy került kap­csolatba, hogy vevőkészülékét felsze­relte egy indián falu közelében, s míg az indián harcosok keményen fogták lándzsáikat, készen rá, hogy megtámad­ják a betolakodót, a készülékből egyszer csak az indiánok nyelvén hang­zott fel az Andesekből kisugárzott mű­sor. Az indiánok csodálkozva engedték el lándzsáikat. Hogy egy láda beszélni tud, az még csak hagyján, de hogy az ő nyelvüket beszéli, az már sok. Két misszionárius saját kezének munkájával és néhány munkatárssal építette fel a világ első evangéliumi rádióállomását. Ma „Az Andesek hang­jáénak több mint száz munkatársa van, s nemcsak Dél-Amerika lakosainak nyelvén közvetítenek műsorokat, ha­nem több száz kilowattos adóik hang­ját a világnak úgyszólván minden táján be lehet fogni. Onnan közvetítenek svéd és norvég nyelvű adásokat a vi­lág különböző tengerein hajózó tenge­részeknek, s a nap 24 órájában állan­dóan van egy vagy több adásuk. Amit Quitoból este 10-kor sugároznak ki, az déli műsor lesz Ausztráliában és reggeli áhítat Indiában. (folyt. a. 6. lapon) Quito, Ecuador: „Az Andesek hangja“ főépülete

Next

/
Thumbnails
Contents