Útitárs, 1973 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1973-07-01 / 4. szám
ÚT/TÉRS Az ikrek Egyik este a „szeretet himnusza" foglalkoztatott bennünket Liebfrauenbergben. De igen szokatlan és leleplező módon. A vezető felolvasta Pál Korinthoszba írt első leveléből a 13. fejezetet modern fordításban. „Ha nem szeretek, olyan vagyok, mint gong-visszhang vagy őrjöngő citera, mégha ember- vagy angyalnyelven szólok is! Ha nem szeretek, mit sem ér az nekem, ha vagyonommal jótékonykodom s a testemet a tűzre is adom! A szeretet hosszan tűr, a szeretet jóságos, nem féltékeny, a szeretet nem nagyképűsködik, nem henceg. Nem jár el tisztességtelenül, nem önzősködik, nem veszti el a fejét, nem tartja számon a rosszat. Nem telik öröme a jogtalanságban, hanem az igazságnak örül. Mindent betakar, mindent elhisz, mindenben remél, mindenben kitart. A szeretet mindent túlél; egyszer megszűnik majd jövendölés, elmúlnak nyelvek, tudásunk jelentéktelenné lesz. Mert tudásunk töredékes, prófétálásunk is töredékes. De ha eljön a tökéletesség, érvénytelenné válik, ami töredékes. Gyerekesen beszéltem, gyerekesen gondolkoztam, gyerekes volt az ítélőképességem — mikor gyerek voltam még. De gyerekességem túlhaladottá vált, amikor férfi lettem. Ezért nem marad más hátra, mint ez a három; HIT, REMÉNY, SZERETET. Köztük pedig legnagyobb a szeretet. NE TÁGÍTSATOK A SZERETETTŐL! * * * Tévedtek azonban azok, akik azt hitték, hogy a himnusz felolvasása után valami szívbemarkoló, kegyes magyarázat következik, öt csoportra szétosztva, dolgozni kellett a résztvevőknek, mégpedig szokatlan feladaton. A szeretet himnusza elmélyítése céljából meg kellett írniok a gyűlölet himnuszát. Ezzel kettőt értek el: egyrészt el kellett mélyíteniök a himnuszban szereplő szeretet fogalmát, hiszen az minden, csak nem érzelmi produktum. Másrészt — drámai módon! — adalékokat szolgáltattak annak a régi ismeretnek, hogy a szeretet és a gyűlölet ikrek, sokszor csak egy hajszál választja el őket egymástól. A csoportmunka szenzációs eredményekkel járt. Egyik „himnusz“ szebbre sikerült, mint a másik! Milyen kétségbeesetten konstatálták sokan, hogy a gyűlölet himnusza megírásánál nem dadogott senki, alig voltak kifejezésbeli nehézségek. Rádöbbentünk, hogy jobban fogalmazunk, gyorsabban jár az eszünk, ha a gyűlöletről kell szólnunk. Azért, mert a mindennapjainkban ezt gyakoroljuk? — És valami egészen kézzelfogható módon tapasztaltuk, hogy soraink között valaki IDEGEN járt, akire szívesebben hallgatunk, mint az Ő szavára! A feszült, sokak számára felejthetetlen est eredményeképpen mégsem egy „csoporttermést“ mutatunk be, hanem egy, ebből a kataklizmából megszületett, „mégis-szeretet himnuszt". Himnusz a szeretetröl (mégha 1 Kor 13-at ki is fordítjuk!) Ha szeretek, lehetek szótlan, néma, de Istennél drága muzsika vagyok! Ha szeretek, nem számít, hogy nem vagyok képes semmit sem mondani a jövőről, ha semmi tudásom nincs és alig jártam iskolába, sőt még a hitemről sem tudok másképpen, csak dadogva és bűnbánattal szólni: Istennél kedves vagyok. Ha szeretek, tudom: Isten nem várja el tőlem, üdvösségem érdekében, a kegyesség cselekedeteit; nem vár el tőlem semmiféle aszketikus magatartást. A gyűlölet türelmetlen, kegyetlen, féltékeny, nagyképű, hencegő. Tisztességtelenül cselekszik, önző, hideg fejjel számító, nem tud felejteni, ha mások hibájára emlékezik. öröme telik a jogtalanságban és bosszankodik, ha az igazság diadalmaskodik. Mindenre emlékezik, ami másoknak kellemetlen, senkiben és semmiben nem nem bízik, állandóan véleményt változtat. A gyűlölet egyszer azonban el fog tűnni, mint ahogy egyszer megszűnik majd a jövendölés, elmúlnak a nyelvek, tudásunk jelentéktelenné lesz. Mert tudásunk töredékes, prófétálásunk is töredékes. De ha eljön a tökéletesség, érvénytelenné válik, ami töredékes. Talán különösen hangzik, mégis azt lehet mondani, hogy öröm volt Zeuthen Mogens dán lelkész temetésén részt venni. A templomi szertartás utáni együttlét folytatása volt annak a bizonyságtételnek, melyet Zeuthen lelkész betegsége alatt tett családja és barátai felé: Krisztus világossága legyőzi a sötétséget. Magyarországi kapcsolatai a 30-as évek végén a soproni teológián kezdődnek. A háború után a dán vöröskereszt budapesti segélyakciója kapcsán ismerkedik meg feleségével. Később, mint a Lutheránus Világszövetség kisebbségi titkára, többször jár Magyarországon s számtalan magyar barátot szerez otthon is, külföldön is. 1961 óta Koppenhága egyik külvárosának parókusa. Nemcsak mint igehirdető, de mint lelkigondozó is ismertté válik. A dán egyházi segélyszervezet aktív tagja, az egyházi békemozgalom vezető személyisége. Az ökuménikus munka nemcsak elméletben szívügye, hanem tanulmányi előadásokat kezd a helyi római katolikus lelkésszel, aminek során közös istentiszteleteket tartanak. Mindebben a munkában a szeretet volt számára a legfontosabb. Nem elvekért harcolt, hanem emberekért. A fontoskodókkal szemben humorral védekezett, a bajban levőkkel komolysággal együtt érzett és szenvedett. A halál 55 éves korában, több hónapos betegség után ragadta el. Emlékét szeretettel és tisztelettel zárjuk szívünkbe. Sz. A. Gyerekesen beszéltem, gyerekesen gondolkoztam, gyerekes volt az ítélőképességem — mikor gyerek voltam még. De gyerekességem túlhaladottá vált, amikor férfi lettem. Ezért látunk most csak, mint valami tükörben, elmosódottan, akkor pedig szemtől-szembe. Most csak töredékesen ismerek, akkor pedig majd úgy, ahogy Isten ismer engem. Azért: elmúlik a hitetlenség, a reménytelenség és a gyűlölet is. Igen, még a gyűlölet is, pedig ez a legerősebb mindegyik között. SZAKÍTSÁTOK el magatokat a GYŰLÖLETTŐL! Meghalt* Zeuthen Mogens
