Útitárs, 1972 (16. évfolyam, 1-5. szám)
1972-09-01 / 5. szám
ÚT/TfíRS Gémes István: Út vissza önmagunkhoz V. Fogadalom, böjt Ma két furcsa állomásra érkeztünk útban önmagunk felé. A két állomás: fogadalom és böjt. Tudom, mind a kettő igen furcsán hangzik, tekintettel arra, hogy evangélikus vagyok. Csak ne gondoljunk mindjárt valami katolikus-utánzásra vagy katolikus beütésre! Ha fogadalmat mondunk, ne gondoljunk valami szerzetesi, életre szóló fogadalomra. Amire én gondolok, az korlátozódhat egy bizonyos időre vagy egy bizonyos esetre. Mégis, nem kerülhetjük ki, hogy magunkhoz való visszatalálásunkban egyszer-kétszer valamit meg ne fogadjunk Istennek. Az egyik zsoltárban ezt olvassuk: „Teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat.“ Az Ószövetség világától nem volt idegen a fogadalom, s hogy az őskeresztyén egyházban is hamar lábra kapott, az nem volt véletlen. De milyen fogadalomra kell gondolnom, s milyen szerepe van ennek az úton visza önmagamhoz? E két kérdéssel kell itt foglalkoznunk. Az első kérdésre igen tág skálájú receptet lehet adni. Lehet megfogadni mindennapi apró kicsiségeket s azokat sziklaszilárd következetességgel betartani. Például megfogadom, hogy elhagyok olyan dolgokat, apróságokat, amelyek a velem élőt, élőket bántják, sértik. Megfogadom, hogy valami cél érdekében komoly időbeli vagy anyagi áldozatot hozok. Vagy azt, hogy magam által bűnnek tartott szenvedélyeket hagyok el s minden ellenkező csábításnak, kísértésnek ellenállok. Megfogadom, hogy naponként gyakorlom a koncentrálást, meditálást, vagy hogy teszek valamit, ami könnyebbé, szebbé teszi mások vagy más életét. A felsorolt példákban semmi rendszer nincs. Nem is azért soroltam fel őket. Velük azonban kettőt szeretnék hangsúlyozni: ne a világot akarjam fogadalmaimmal megváltani, hanem egészen apró dolgokból kell kiindulnom. Másrészt tudjam mindig azt, hogy nem embereknek, nem is magamnak tettem elsősorban a fogadalmat, hanem Istennek, ezért kell azt teljesítenem. S hogy mi szerepe van ennek az úton önmagam felé? Megmondom röviden: mai kísértésünk, hogy csak beleélünk a világba. „Ahogy esik, úgy puffan." — „Sose volt úgy, hogy valahogy ne lett volna." — Ez ellen a tunyaság ellen a fogadalomtétel a legjobb orvosságok egyike. Ugyancsak kísértésünk, hogy mindent szabad, szabadságon pedig'a minden köteléktől-mentességet értjük. Az ilyen szabadság pedig utópia, álom. Itt el kell mondanunk Pállal: „Minden szabad nekem, de nem minden van hasznomra." A fogadalom nem korlátozza szabadságomat, hanem igazi értelemben kitágítja azt. Fogadalomtételem olyan erőket szabadít fel,amelyek elég erősek a szabadságom komolyanvételére, sőt biztosítására. Lelkészi eskümet is mindig ilyen, szabadságomat kitágító és biztosító fogadalomtételnek fogtam fel, és még soha nem éreztem azt, hogy korlátozott volna. Pedig most már jó húsz éve próbálom megtartani. A böjtről kell még elmondanom néhány szürke mondatot. Ismeretesek azok a megfigyelések, hogy ahol a rágóizmok egyszer megindultak, nehéz ott még szellemi táplálékot is igazán élvezni. Meg az is, hogy milyen nehéz tele gyomorral gondolkozni, koncentrálni, meditálni. Úgy teremtett bennünket az Isten, hogy amikor legfontosabb ösztönünk, a létfenntartás ösztönének éléséről van szó,akkor minden egyéb másodrendűvé válik. S mint ahogy tele gyomorral nem szabad úszni, úgy a gondolkodás is megerőltetés. A böjt gyakorlatának az az előnye, hogy hihetetlen mennyiségű, a különben életfenrítartásra elhasznált energia felszabadul. Nem osztom azt a gúnyos elméletet, hogy „üres gyomorral nem lehet zsoltárokat énekelni". Ez megállhat szociopolitikai értelemben, de nem a mi öszszefüggésünkben. S mivel erők szabadulnak fel, ezért lehet a böjt a szó igazi értelmében erőforrássá. Például koncentrálhatok, meditálhatok sokkal jobban, mert erők állnak rendelkezésemre. Vagy pozitív dolgokat vihetek véghez, mert erők állnak rendelkezésemre a fogadalomtételek'megvalósításához. Ezért téves, ha a böjtöt csak a valamitől-tartózkodás értelmében fogjuk fel. A böjt lehet felszabadító, feloldó, ügyek és célok megvalósításra késszé tevő aktus. A böjt nem érdemszerző cselekedet a szó régies értelmében, hanem erőforrás. Ezért kellene belőle,többször meríteni. Meg kell próbálnunk! _______________________2 A spártai ifjak A görögök Kr. e. 776-tól kezdve minden négy évben rendszeresen megrendezték a versenyjátékokat az olympiai stadionban. Ezekre az alkalmakra mindenfelől összegyűltek a sportért lelkesedő görögök, hogy országuk legjobb játékosainak a küzdelmét lássák és a saját tartományukból, városukból származó atlétákat ünnepeljék. Egy ilyen versenynapon, röviddel a játékok megkezdése előtt ért a stadionba egy idős, ősz ember és a zsúfolt sorok között keresett magának egy ülőhelyet. Sokáig járt föl s alá, fiatalok és idősebbek között, azonban senki sem gondolt a nézők között rá, hogy felajánlja neki a helyét. De mikor ahhoz a helyhez ért, ahol Spárta város ifjúsága gyűlt össze, azonnal felugrottak a fiatalok és tisztelettel készítettek helyet az öregnek, mert a spártaiak szokásához tartozott, hogy tisztelték az időseket. Hálásan mondott köszönetét az agg, aki jól ismerte honfitársait: „Az athéniek tudják ugyan, hogy mi a helyes és mi a tisztesség, de a spártaiak cselekszik azt.“ Személyi hírek Szept. 3-án búcsúztatta Stuttgart- Münster-i gyülekezete Kótsch Lajos ev. lelkészt, aki ezzel kivált a német egyházi szolgálatból. Reménységünk, hogy így több ideje marad mind a magyar egyházi, mind a sajtómunka számára. Ebben a reménységben kívánjuk Isten áldását „nyugdíjas" éveire. A dél-németországi magyar evangélikus munkába — stuttgarti székhellyel — a württembergi tartományi egyház meghívta Gémes István eddigi hannoveri lelkészt. Scherer Károlyt, aki eddig mint vallástanár működött, a württembergi egyházi főhatóság gyülekezetbe helyezte ki és lelkészi teendők végzésével bízta meg. Ez év július 19-én halt meg 91 éves korában Dr. Vladár Gábor ny. igazságügyminiszter, a volt bányai evangéikus egyházkerület, a budahegyvidéki ev. gyülekezet egykori felügyelője. Ősi felvidéki papi dinasztia leszármazottja, nagy humanista műveltségű, rendkívüli ember volt. Magyarországon ő volt a legkiválóbb Melanchton kutató, akinek műveit eredetiben olvasta. Egyházunk rendíthetetlen oszlopos tagja volt mindvégig. Az igaznak emlékezete áldott!
