Útitárs, 1972 (16. évfolyam, 1-5. szám)
1972-07-01 / 4. szám
6 ÚT/TtiR5\Z,\______ Emlékezés Eidern Erling ny. svéd érsek halálára „Mert látták az én szemeim a Te üdvösségedet ..." Amikor 1931-ben Söderblom Nátán uppsalai érsek, az ökumenikus munka egyik úttörője, váratlanul elköltözött ebből a világból, sokan aggódtak, hogy lesz-e munkájának folytatója mind a svéd evangélikus egyház vezetésében, mind pedig a részekre szakadt keresztyénség együttes szolgálata erősítésének a terén. Sokak meglepetésére a választás a lundi egyetem újtestamentumi tudományokat előadó igen alázatos és kistermetű professzorára, Eidern Erlingre esett. Az akkor már 51 éves egyetemi tanár elődjének sok mindenben ellentéte volt. Nem Közép-Svédországból származott, hanem Göteborgból. Édesanyja, aki korán elhúnyt, norvég volt. Édesapja, egy elfoglalt kereskedő, fia nevelésével csak keveset tudott törődni, de amit a szülőktől nem tudott a gyermek megkapni, azt megkapta egy egyszerű háztartási alkalmazottól, aki szorgalmasan vitte fiatal gondozottját az istentiszteleti alkalmakra. Ö gondoskodott arról is, hogy megismerje a Könyvek Könyvét. Édesapja sokáig nem értette meg, hogy miért választotta fia éppen a lelkipásztori hivatást érettségije után, amikor sok más pálya is nyitva állt előtte. 1914-ben avatták lelkésszé, majd négy évvel később a lundi egyetemen doktorátust szerzett és ugyanott magántanár is lett. Rövid ideig gyülekezeti lelkész is volt Dél-Svédországban,majd 1928-ban egyetemi tanár lett. Kutatómunkájában Pál szolgálata felé irányult figyelme, noha egész egyénisége inkább János apostoléhoz hasonlított. Mint az ősi uppsalai érseki szék betöltője sem változott meg. Beköszöntőpásztori levele mély keresztyén hitéről tesz bizonyságot. Talán legolvasottabb munkája Krisztus szenvedésének a történetéről szól. Naponta ott térdelt a reggeli áhítatok alkalmával a hatalmas uppsalai székesegyházban, imádkozva a rábízottakért. Ahogy elődjét a történelmi események forgószele kiragadta a hagyományokban gazdag svéd egyetemi város hangulatából, úgy Eidem érseket is cselekvésre kényszerítették az egyre nagyobb csapásokat osztogató politikai fordulatok. A második világháború legnehezebb időszakában be is adta lemondását az uralkodónak. A ma már mindenütt emlegetett hagyomány szerint V. Gusztáv svéd király magához kérte Eidern érseket. Első, hozzáintézett mondataiban helyeselte elgondolását, hogy egyszerű falusi lelkészként szeretné hátralevő munkás éveit eltölteni, sőt még hozzátette, hogy akkor ő is lemond a trónról és elmegy ugyanabba a dél-svédországi faluba postamesternek. „De mi lesz akkor szeretett svéd hazánkkal, ha mi így cselekszünk?" — vetette fel a kérdést az uralkodó és ebből Eidem érsek megértette, hogy nincs más választása, csak a továbbszolgálás és visszavonta lemondását. Volt bátorsága ahhoz is, hogy felkeresse Hitlert és erőteljesen felemelje szavát az emberiesség érdekében. Ugyanez a cél vezette a törékeny és már nem is fiatal svéd érseket, amikor a háború után elvállalta az akkori evangélikus világszervezet végrehajtóbizottságának az elnökségét és az alakulóban levő Egyházak Világtanácsában is fontos szerepet töltött be. A segítés lehetőségének felismerése indította arra, hogy már 1946-ban Ordass Lajos budapesti püspököt meghívja Svédországba, aki azután 1947 tavaszán házának vendége is volt. Ugyancsak atyai szeretettel fogadta az őt meglátogató magyar ösztöndíjasokat vagy egyéb látogatókat. Szavát a háború utáni igazságtalanságok ellen és különösképpen szenvedő szolgatársai érdekében mindig bátran felelemelte. 70 éves korában ment nyugdíjba és amíg felesége élt, Uppsalában lakott. Amikor pár évvel ezelőtt hűséges élettársa az örökkévalóság honába távozott, egyetlen lányához, aki egy vánersborgi orvos felesége, költözött, ahol 1972. április 14-én majdcsak 92 éves korában érte el Ura hazahívó szava. Közel negyedszázaddal ezelőtt, egy nála látogatást tett magyar lelkész Bibliájába ezt írta: „Nagyobb az Isten a mi szívünknél!“ (1 Ján 3,20). Talán semmi sem jellemezte úgy ezt a mélyen érző és szolgálat igájába alázatosan belehajló nagy keresztyént, mint ez az Ige, mert ez utal bizodalmának forrására, az Isten irántunk tanúsított nagynagy szeretetére. Hosszú életén át ez volt magatartásának, példájának és szolgálatának erőforrása. Pósfay György (folyt, a 4. oldalról) Zabolai Csekme Éva ev. lelkész, Luth. Világszövetség, Genf. Bárczay Gyula tanulmányi hetet záró előadása a kisebbségek szerepét kutatta az egyház megújulásában. Az emberek és közösségek közötti új életviszonyokra a hegyi beszéd és az utolsó élet kritériumait alkalmazta — így egy új etika körvonalai bontakoztak ki. A társadalomtudományokba a bevezetést két előadás, Tóth János „Kisebbségvédelem és önrendelkezési jog“, valamint Morei Gyula „Kisebbségek szociológiai jelentősége“ c. előadása adta meg. A történelmi hátteret, a XVIIXVIII. század angol-magyar kultúrális kapcsolatait Robert Ewans, oxfordi professzor ragyogó magyar nyelvű előadása vázolta. Molnár József előadása Misztótfalusi Kiss Miklósról, az európai kultúra erdélyi harcosáról arra döbbentett rá, hogy a tudomány és erkölcs értékeiért folytatott küzdelem feltételei magyar emberek számára háromszáz év alatt nem sokat változtak. A változások értelmét kutatta Siklós István abból a kérdésből kiindulva, hogy a nagy világban élő magyar író megmaradhat-e magyarnak? A szórványban élő magyarok életének kérdéseivel Szépfalusi István szociográfiai felmérése foglalkozott, három ausztriai magyar protestáns szórványgyülekezet (Bécs Graz, Salzburg) helyzetének elemzését adva. Szabó Zoltán pedig azt az igényt fogalmazta meg, hogy a mai helyzetben, amikor a magyarság egyharmada él az ország területén kívül,a nép, nemzet, állam, ország, magyarság értelméről alkotott felfogásunkat kell gyökeresen újragondolnunk. A tanulmányi hét alkalmával a Szabadegyetem Baráti Társasága új elnökséget is választott Bállá Bálint berlini szociológus professzor elnök és Szőllősy Pá|_, a Schweizerische Rückversicherungsanstalt jogtanácsosa, alelnök személyében. BALATONFÜRED. A Magyar ökumenikus Tanács meghívására május 2-től 5-ig a Balaton mellett tartotta meg IX. konferenciáját a felekezeti kérdések Nemzetközi Protestáns Munkaköre. A konferencián az evangélikus és református egyházak, valamint az evang. szabadegyházak 43 képviselője vett részt 11 országból. A Munkakör évenkénti konferenciája alkalmat ad az európai országok delegátusainak, hogy kölcsönösen tájékozódjanak a felekezeti helyzetről és a rk. egyházhoz való viszonyról, az aktuális fejleményeket közösen megvitassák és előmozdítsák az ökumenikus találkozásokat.
