Útitárs, 1972 (16. évfolyam, 1-5. szám)
1972-05-01 / 3. szám
ÚT/TÁR5 Gémes István: Út vissza önmagunkhoz III. Hallás-hallgatás Az út — magunkhoz visszafelé — legnehezebb állomását akarjuk rrva tárgyalni, amikor a hallásról és hallgatásról beszélünk. Ezt tudta már a régi népi bölcsesség is, amikor azt mondta, hogy. „Beszélni ezüst, de hallgatni arany"-, s amit ma nehezen akarunk igazságként elfogadni. Szóáradatok világában élünk; mindenki beszél, sokszor egymást túlharsogva. Rádióamatőröktől hallottam egyszer, hogy az éter tele van emberi hangokkal, s igen jól tájékozottnak kell lenni annak, aki még el akar igazodni ebben a bábeli zavarban. Érdekes azonban a szóáradatok alatt szenvedő ember reakciója: ahelyett, hogy elnyomottként csönddel és némasággal felelne, ő is beszéddel, — sok beszéddel védekezik. Csakhogy itt nehezen alkalmazható a „Kutyaharapást szőrivel" elv. így alakul ki az a furcsa helyzet, hogy elbeszélünk egymás feje fölött. Mindenki mondja a magáét. Azt mondjuk,hogy beszélgetünk, pedig csak' beszélünk — mindenki saját számlára. Mi azonban itt nem a beszélgetés tudományát akarjuk elsajátítani, hanem a hallgatásét és hallásét. Ezért a szabály: értelmeset mondani csak az tud, aki tud a másikra hallgatni. Magamról tudom, hogy mióta lelkigondozói gyakorlatomban többet hallgatok és figyelek, sokkal eredményesebben tudok igazán gondozni. Hányszor számoltam már le azzal, hogy tanácsokat osztogassak! A feladatom legtöbbször pusztán a hallgatás, s ha látogatóim nem is mennek el mindig gyógyultan tőlem, de biztosan azzal a jóleső érzéssel: „Itt kibeszélhettem magam, itt meghallgattak." S ezt én nagy eredménynek tartom a mai világban, ahol igen kevesen akarnak meghallgatni bennünket. Ősi romok között Valaha itt zsolozsma szállt, valaha annyi térd hajolt imára. Még látni csúcsíves bejáratát. Kék ég a kupolája. Hajóját felverte a fű. Csak egy nyírfakereszt áll néma jelnek. Harangvirág harangoz nyáron át, és zsolozsmát a rigók énekelnek. „Szentlélek" ... Leomlott falak ... Körül az erdő titkokat beszél: A Lélek fú, amerre néki tetszik, akár a szél. Segít messzire látni, túl ledőlt tornyon, leomlott falon, amerre most jár ő, a sohse nyugvó, teremtő hatalom. És itt a százados romok közt, hol harang nem hív, nem búg orgona, reád mutat, Isten leronthatatlan, élő kövekből épült temploma: Anyaszentegyház! - Zúg a szél, a Lélek. Kövült szívekben új élet fogan. Ősi romok közt megszólal a szívem piros harangja — bim, bam! — boldogan. (Az Árpád kori Szentlélek kolostor templomának romja között.) T. E. Lelki-szellemi életet élni akaró embernek meg kell tanulnia hallgatni. Ez nehéz tudomány, de nem elsajátíthatatlan. Le kell mondanom arról, hogy mindig én beszéljek, mert Isten akar hozzám beszélni. Az én feladatom nem a reflektálás, hanem csak a hallgatás. Az a mi jó hírünk, hogy Istennek beszéde van velem, de ha hangos vagyok, nem hallom meg Öt. Mert Isten szava nem a lármában hat hanem a csöndben. Isten szava nem hangzik el süket fülek felé: hallgatókra van szüksége. Az egyik újszövetségi levél írója ezért kéri egy zsoltár alapján: „Ma, ha az Ö szavát halljátok, ne keményítsétek meg szíveteket." Más szóval: amikor én elhallgatok, akkor kezd az Isten beszélni. És akkor kell a nyílt szív, nehogy az elhangzott szó hiába szóljon. Ezért kíván Isten teljes hallgatást és figyelést. Nem lehet vele úgy „telefonálni", hogy közben mással is beszélgetek. Csak teljes figyelemmel lehet. Ő szívesen szóba áll velünk, de mindenekelőtt neki van mondanivalója számunkra. Ezért nem érdeklik Őt a monológjaink. Ma már tudjuk, hogy mekkora jelentősége van pl. két ember egészséges viszonyában a csendnek, a hallgatásnak. Nem szabad a csendet, mint valami káros negatívumot, alábecsülnünk. A szellem nagy emberei mind csendes emberek voltak, akik kerülték, a zajt, ÉRDEKES ADATOK a malmöi és stockholmi gyülekezetek közgyűlési beszámolóiból: 1971-ben 115 alkalommal volt istentisztelet, 51 alkalommal osztottak úrvacsorát. Az istentiszteleteknek 2640 résztvevője volt, 679-en vettek úrvacsorát. A gyülekezet 11.549.— svéd koronával járult hozzá a dologi kiadásokhoz (1970-ben 7.866.— koronával). Ez az összeg 14 év alatt a legmagasabb. A legtöbb eddig az 1968. évi hozzájárulás volt: 10.396.— korona. Mindezekért Istennek legyen hála! mert erőforrásnak a csendet ismerték fel. Jézusról írják az evangéliumok, hogy amikor valami nagy feladat előtt állt, mindig „elvonult egymagában" valahová. Felkészüléséhez csendre volt szükség s nem az emberi beszéd zajos forgatagára. És itt is a szabály: csendet kell teremtenem magamnak, ha szellemi-lelki életet akarok élni. Minden áron! S ennek legtöbbször nem is olyan nagy az ára. Még mai világunk lármás korszakában is kínálkozik alkalom rá. Ezeket az alkalmakat meg kell ragadni, ki kell használni. Ez figyelmességet és rugalmasságot kíván. De le is kell vetkőznöm saját lustaságomat, hogy a csend adta lehetőséggel éljek. De másért is kell a csend. Azért, hogy az Isten hallott szavát feldolgozzam. Milyen bölcsen fogalmazta meg Jézus a négyféle szántóföldről szóló példázatában ennek az isteni szónak a sorsát. Milyen sokan vannak, akik meghallják ugyan az Igét, de aztán elmennek s a napi gondok elfojtják bennük a magot. A csendben fel kell dolgoznom a hallott Igét, hogy annak gyümölcse megteremhessen. Hallgatni akarok, Uram és rád várni. Hallgatni szeretnék, hogy megértsem, mi történik körülöttem. — Hogy közel legyek a tárgyakhoz, minden teremtményhez, s hogy hangodat halljam. Hallgatni szeretnék, hogy a sok rám zúduló hang között felismerhessem a tiédet. Hallgatni szeretnék, hogy elcsodálkozhassam azon, hogy neked számomra is van mondanivalód. Uram, ón nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, de szólj csak egy igét, s meggyógyul a lelkem! Ezért csend, csend és még egyszer csend. A démonivá duzzadt szóáradatnak ellene kell állnom, ha egészséges akarok maradni.
