Útitárs, 1971 (15. évfolyam, 2-5. szám)
1971-05-01 / 3. szám
5_____________________________________________ Bayreuth-Oberammergau Az elmúlt nyáron a svéd színházbarátok egyesületével gyönyörű utazást tettem Németországban. A túra két fénypontja Bayreuth és Oberammergau volt, számomra mindkettő új. Mindkettőtől féltem. Amitől az ember sokat vár, amiről már rengeteget hallott, az annyira felcsigázza a várakozását, hogy azután csalódást okoz. Ez esetben azonban nem volt okom a panaszra, de érdekes volt, hogy — a zene és a hit különböző előjelei alatt — mennyi közös vonást találtam e két „zarándokhely" között. Elképzelésem az volt, hogy Bayreuth poros, kopott vidéki város, ahol egy sereg öreg, az időből kikopott zenerajongó hódol Wagner Richard mindinkább időszerűtlen géniuszának. Ehelyett rokokó álomvárost találtam, jól ápolt kertekkel és palotácskákkal, szobrokkal és szőkőkútakkal. Es e foglalat legszebb gyöngyeként egy Bibbiena színházat, a barokk mester kifogástalan, használható állapotban levő remekét. A Festspielhaus maga mint egyetlen nagy, nemesen zengő hangszer fogadja be a „hívőket", kik éppen nem tartoztak túlnyomóan a felsőbb kor- vagy pénzosztályokhoz. Az egész világ lelkes, rajongó ifjúságának soraiból verbuválódtak s a németek mégcsak nem is voltak túlsúlyban. A testvéri fesztelenségben nyüzsgő tömegben valóban minden kontinens, minden szín és faj képviselve volt. Tetőpontját érte el a boldogság, ha — mint a mi esetünkben — az „Allkunst" papjai vagy papnői a nép közé keveredve hogy úgy mondjam, emberi alakot öltöttek; mint mikor mi együtt vacsorázhattunk a Bayreuthban szereplő svéd énekesekkel. Ilyen közvetlen, harmonikus közösséget zenebarátok között csak Salzburgban éltem meg Reinhardt alatt, a háború előtt. Egyetlen ürömcsepp ezeknél a földöntúli tökélyre fejlesztett előadásoknál, hogy a terem olyan nagy, hogy a színpad csak mint egy televízió-kocka világít a távolban. Még jó látcsővel is nehéz az összetartozás érzését kelteni nézők és szereplők között. Ugyanez volt később a helyzet Oberammergauban is. Passiójátékot igen szépet láttam annakidején, a harmincas években, Törökbálinton. Azt hiszem, hogy nagyjából az oberammergaui előadások mintájára rendezték, csak persze a kiindulópont volt más. Ezt nem minden tíz évben ismételték meg amatőr szereplők a község egy évszázados fogadalmának beteljesítéseként, hanem hivatásos színészek működtek közre a szabadban, a budai hegyek lágy, pasztellszínű vonulata előtt. Elképzelésem szerint Oberammergau nívóját valahol a Szentivánéji álom mesterember kontárjai és a szentképecskék és olajnyomatok naiv bája és komikuma között kellett volna keresni. Ehelyett a hangárszerű óriási nézőtér gócpontjában klasszikus arányú színpadkép, melyen a nagy színjáték három főtényező összjátékából alakul ki: az egyforma palástokba öltözött kórusból, mely minden szín előtt szinte balettszerű precizitással vonul be és ki; a tulajdonképpeni passiójátékból, mely minden szolgai realizmus nélkül Jeruzsálemet idéző díszletek, pár kapu, oszlop, lépcső, sikátor, Pilátus és a főpap háza, játszódik le és egy, az ótestamentumi párhuzamokat, Ábrahám áldozatát stb. élőképekben megjelenítő kis színpadból, melynek függönye csak akkor megy fel a főszínpad közepén, mikor újabb prófétai jóslat felidézésén van sor. Az előadás reggel kilenctől este hatig tart, rövid ebédszünettel. A zsúfolásig megtöltött hatalmas csarnokban a hívők zokszó és minden nesz nélkül, lélegzetvisszafojtva, átszellemült figyelemmel követik a Via Crucis fejleményeit. A szereplők a tízévenként megismétlődő előadások közti időben teljesen egybeolvadnak szerepükkel: ez Pilátus, az János, itt Júdás, ott a főpap. Fehér köntösében mindenhol ott világít az emberré lett Üvözítő. Legfeljebb az ad némi helyi színezetet az előadásnak, ha a szépen csengő, patinás XVIII. századbeli szöveg kiejtésébe itt-ott becsúszik egy erősen bajoros-ízű hang. Mintha a koraközépkor freskói, a Biblia pauperum elevenedett volna meg. Az atomkor víz-, levegő-, környezet- és lélekmérgezései alatt sínylődő embere előtt szinte tapintható valóságában áll az „Ecce Homo". Előző este, mint zarándokokhoz illik, magánházaknál szállásoltak el. Ameddig a szem ellát és autó elér, az egész vidéket igénybe kell venni, hogy a tíz évben egyszer tíz héten át odasereglő néptömeget valahogyan el lehessen helyezni. Autóbuszon, vasúton még a messzi Münchenből is érkeznek kora hajnalban a nézők. Es persze, mint búcsújáró helyeken szokás, a játékcsamokon kívül pezsgő vásári élet — a szereplők képei, szobrai, autogramjai, népművészet, helyi különlegességek, körítve a műanyag emléktárgyak tarkabarka silányságaival, mint az az ilyen helyen elkerülhetetlen. Alig pár méterre a passiójáték színhelyétől, kedves kis templomocska előtt egy német protestáns szervezet lelkes képviselői verbuválnak híveket egy esti istentiszteletre, imponáló felkészültséggel. Az énekek és az istentiszteletek rendje öt-hat nyelvre van lefordítva és a közreműködők maguk is szinte a Szentlélek megszállására emlékeztető nyelvkészséggel rendelkeznek. De azoknak nagy többsége, akik gyakran nagy személyi áldozatok árán távoli országokból, talán a vasfüggöny mögül, érkeznek az oberammergaui fogadalmi játékokhoz, az előadás után még sokáig ülve maradnak helyükön, áhitatos imába merülten és valószínűleg napokig nem vetik alá újabb vallási befolyásoknak betelt és mélyen megrázott lelkűket. Pándy Kálmán szaporodása. Abraham szerint bár egyházuknak a külföldi támogatásra szüksége van, nekik az ő saját helyzetüket minden lehetőségeivel és problémáival együtt reálisan szem előtt kell tartaniak. JAPÁN. A japán római katolikus egyháznak 332 814 tagja van gyermekekkel együtt. A 970 egyházban 1402 külföldi pap és 1117 apáca dolgozik a 722 bennszülött lelkész és 3886 apáca mellett. A II. Vatikáni zsinat óta nagyon erős és aktív érdeklődés mutatkozik a japán rk. egyházban az ökumenikus program iránt. — A protestánsoknak Japánban 401101 bejegyzett tagja van gyermekek nélkül. A külföldi lelkészek száma 2816, a japán felszentelt papok száma pedig 5738-NIGÉRIA, Észak-Afrika. Az ország közép-keleti részén, az egykori Biafrában még ma is éheznek az emberek, bár a helyzet sokkal jobb, mint kb. hat hónappal ezelőtt. A Nigériai Keresztyén Tanács által gondozott területen mégis hetenként mintegy 50 ember hal meg. A haláleseteknek azonban nemcsak a hiányzó élelem, hanem a hosszú ideig tartó hiányos táplálkozás az oka. ETIÓPIA, Dél-Afrika. Ato Emmanuel Abraham, a Mekane Yesus evangélikus egyház elnökének jelentése szerint az etiópiai egyház gyors növekedése nemcsak hálára ad okot az evangélium eredményéért, hanem komoly problémákat is felvet. A jelenleg 142 ezer tagot számláló evang. egyházuknak évente kb. 15 % a
