Útitárs, 1971 (15. évfolyam, 2-5. szám)

1971-05-01 / 3. szám

5_____________________________________________ Bayreuth-Oberammergau Az elmúlt nyáron a svéd színházbará­tok egyesületével gyönyörű utazást tet­tem Németországban. A túra két fénypontja Bayreuth és Oberammergau volt, számomra mindkettő új. Mindket­tőtől féltem. Amitől az ember sokat vár, amiről már rengeteget hallott, az annyira felcsigázza a várakozását, hogy azután csalódást okoz. Ez esetben azonban nem volt okom a panaszra, de érdekes volt, hogy — a zene és a hit különböző előjelei alatt — mennyi közös vonást találtam e két „zarándokhely" között. Elképzelésem az volt, hogy Bayreuth poros, kopott vidéki város, ahol egy se­reg öreg, az időből kikopott zenerajongó hódol Wagner Richard mindinkább időszerűtlen géniuszának. Ehelyett roko­kó álomvárost találtam, jól ápolt ker­tekkel és palotácskákkal, szobrokkal és szőkőkútakkal. Es e foglalat legszebb gyöngyeként egy Bibbiena színházat, a barokk mester kifogástalan, használha­tó állapotban levő remekét. A Festspiel­haus maga mint egyetlen nagy, nemesen zengő hangszer fogadja be a „hívőket", kik éppen nem tartoztak túlnyomóan a felsőbb kor- vagy pénzosztályokhoz. Az egész világ lelkes, rajongó ifjúságának soraiból verbuválódtak s a németek még­­csak nem is voltak túlsúlyban. A test­véri fesztelenségben nyüzsgő tömegben valóban minden kontinens, minden szín és faj képviselve volt. Tetőpontját ér­te el a boldogság, ha — mint a mi ese­tünkben — az „Allkunst" papjai vagy papnői a nép közé keveredve hogy úgy mondjam, emberi alakot öltöttek; mint mikor mi együtt vacsorázhattunk a Bayreuthban szereplő svéd énekesekkel. Ilyen közvetlen, harmonikus közösséget zenebarátok között csak Salzburgban éltem meg Reinhardt alatt, a háború előtt. Egyetlen ürömcsepp ezeknél a földön­túli tökélyre fejlesztett előadásoknál, hogy a terem olyan nagy, hogy a szín­pad csak mint egy televízió-kocka vilá­gít a távolban. Még jó látcsővel is ne­héz az összetartozás érzését kelteni né­zők és szereplők között. Ugyanez volt később a helyzet Oberammergauban is. Passiójátékot igen szépet láttam an­nakidején, a harmincas években, Török­bálinton. Azt hiszem, hogy nagyjából az oberammergaui előadások mintájára ren­dezték, csak persze a kiindulópont volt más. Ezt nem minden tíz évben ismétel­ték meg amatőr szereplők a község egy évszázados fogadalmának beteljesítése­ként, hanem hivatásos színészek mű­ködtek közre a szabadban, a budai hegyek lágy, pasztellszínű vonulata előtt. Elképzelésem szerint Oberammergau nívóját valahol a Szentivánéji álom mesterember kontárjai és a szentképecs­­kék és olajnyomatok naiv bája és komi­kuma között kellett volna keresni. Ehe­lyett a hangárszerű óriási nézőtér góc­pontjában klasszikus arányú színpadkép, melyen a nagy színjáték három főtényező összjátékából alakul ki: az egyforma pa­lástokba öltözött kórusból, mely min­den szín előtt szinte balettszerű precizi­tással vonul be és ki; a tulajdonképpeni passiójátékból, mely minden szolgai realizmus nélkül Jeruzsálemet idéző dísz­letek, pár kapu, oszlop, lépcső, sikátor, Pilátus és a főpap háza, játszódik le és egy, az ótestamentumi párhuzamokat, Ábrahám áldozatát stb. élőképekben megjelenítő kis színpadból, melynek füg­gönye csak akkor megy fel a főszínpad közepén, mikor újabb prófétai jóslat feli­dézésén van sor. Az előadás reggel kilenctől este hatig tart, rövid ebédszünettel. A zsúfolásig megtöltött hatalmas csarnokban a hívők zokszó és minden nesz nélkül, lélegzet­visszafojtva, átszellemült figyelemmel követik a Via Crucis fejleményeit. A szereplők a tízévenként megismétlődő előadások közti időben teljesen egybe­olvadnak szerepükkel: ez Pilátus, az Já­nos, itt Júdás, ott a főpap. Fehér kön­tösében mindenhol ott világít az ember­ré lett Üvözítő. Legfeljebb az ad némi helyi színezetet az előadásnak, ha a szépen csengő, patinás XVIII. századbeli szöveg kiejtésébe itt-ott becsúszik egy erősen bajoros-ízű hang. Mintha a kora­­középkor freskói, a Biblia pauperum ele­venedett volna meg. Az atomkor víz-, levegő-, környezet- és lélekmérgezései alatt sínylődő embere előtt szinte ta­pintható valóságában áll az „Ecce Ho­mo". Előző este, mint zarándokokhoz illik, magánházaknál szállásoltak el. Amed­dig a szem ellát és autó elér, az egész vi­déket igénybe kell venni, hogy a tíz év­ben egyszer tíz héten át odasereglő nép­tömeget valahogyan el lehessen helyezni. Autóbuszon, vasúton még a messzi Mün­chenből is érkeznek kora hajnalban a nézők. Es persze, mint búcsújáró helyeken szokás, a játékcsamokon kívül pezsgő vásári élet — a szereplők képei, szobrai, autogramjai, népművészet, helyi külön­legességek, körítve a műanyag emlék­tárgyak tarkabarka silányságaival, mint az az ilyen helyen elkerülhetetlen. Alig pár méterre a passiójáték színhe­lyétől, kedves kis templomocska előtt egy német protestáns szervezet lelkes képviselői verbuválnak híveket egy es­ti istentiszteletre, imponáló felkészült­séggel. Az énekek és az istentiszteletek rendje öt-hat nyelvre van lefordítva és a közreműködők maguk is szinte a Szent­lélek megszállására emlékeztető nyelv­­készséggel rendelkeznek. De azoknak nagy többsége, akik gyak­ran nagy személyi áldozatok árán tá­voli országokból, talán a vasfüggöny mögül, érkeznek az oberammergaui fo­gadalmi játékokhoz, az előadás után még sokáig ülve maradnak helyükön, áhitatos imába merülten és valószínűleg napo­kig nem vetik alá újabb vallási be­folyásoknak betelt és mélyen megrázott lelkűket. Pándy Kálmán szaporodása. Abraham szerint bár egy­házuknak a külföldi támogatásra szük­sége van, nekik az ő saját helyzetüket minden lehetőségeivel és problémáival együtt reálisan szem előtt kell tartaniak. JAPÁN. A japán római katolikus egy­háznak 332 814 tagja van gyermekekkel együtt. A 970 egyházban 1402 külföldi pap és 1117 apáca dolgozik a 722 benn­szülött lelkész és 3886 apáca mellett. A II. Vatikáni zsinat óta nagyon erős és aktív érdeklődés mutatkozik a japán rk. egyházban az ökumenikus program iránt. — A protestánsoknak Japánban 401101 bejegyzett tagja van gyermekek nélkül. A külföldi lelkészek száma 2816, a japán felszentelt papok száma pedig 5738-NIGÉRIA, Észak-Afrika. Az ország közép-keleti részén, az egykori Biafrá­­ban még ma is éheznek az emberek, bár a helyzet sokkal jobb, mint kb. hat hó­nappal ezelőtt. A Nigériai Keresztyén Tanács által gondozott területen mégis hetenként mintegy 50 ember hal meg. A haláleseteknek azonban nemcsak a hiányzó élelem, hanem a hosszú ideig tartó hiányos táplálkozás az oka. ETIÓPIA, Dél-Afrika. Ato Emmanuel Abraham, a Mekane Yesus evangélikus egyház elnökének jelentése szerint az etiópiai egyház gyors növekedése nem­csak hálára ad okot az evangélium ered­ményéért, hanem komoly problémákat is felvet. A jelenleg 142 ezer tagot számláló evang. egyházuknak évente kb. 15 % a

Next

/
Thumbnails
Contents