Útitárs, 1971 (15. évfolyam, 2-5. szám)
1971-05-01 / 3. szám
ÚT/TftRS Túrmezei Erzsébet Vakáció, vakáció! Mennyiszer felírtuk a táblára, minden vakáció előtt! Magában szerénykedett először az ó, aztán ió lett belőle, az ióból ció, a cióból áció, az ációból káció. Másnap már boldogan kanyarítottuk oda, hogy akáció, s végre eljött a nagy nap, virággal díszített táblán ott ékeskedett az egész, diákszíveket megdobogtató kedves szó: vakáció! Szép diákköri emlék! Az üdülés, szabadság: a felnőttek vakációja. Amikor a minap útnak indultam idei szabadságomra, nemrég kapott könyvecskét tettem a táskámba útravalóul, Helmuth Wielepp „Üdülők kiskönyve" című füzetet. Olvasása annyi derűs percet szerzett, hogy most néhány jó tanácsát, figyelmeztetését minden most és ezután nyaralónak, pihenőnek szeretném továbbadni. „Aki szabadságon van, annak minden reggel (esős napon is) ugrania kellene egyet örömében. Ha testsúlya vagy a mennyezet fogyatékos teherbírása megakadályozza ebben, legalább tapsoljon egyet: Ma van időm, sok szép időm! Aki még ezt is túl hangosnak vagy illetlennek találja, legalább magában örüljön: Ma azt teszem, amit akarok és akkor teszem, amikor nekem tetszik. Ó, mi besavanyodottak! Legyünk szorgalmasabbak annak a vidám tevékenységnek a megtanulásában: Most szabadságon vagyok. Megengedhetem magamnak, amiről máskor — talán idő hiányában — le kell mondanom. Aki szabadságom van, az ráér a virágokban gyönyörködni, a réten barangolni. Elnézheti a felhők játékát, hallgathatja a hullámverést. Felemelhet, megcsodálhat minden kövecskét és minden bogárka kész beavatni kis világa titkaiba. Aki szabadságon van, újra hallhatja a madarak csicsergését, az erdő lélegzetvételét. A szabadság életünknek az az ideje, amikor kincseket gyűjthetünk. S ez független a vidéktől, üdülésünk helyétől és a pénztárcánktól. Csak a szívünk legyen a helyén. Érteni kell a szabadsághoz, üdüléshez is. Ha rosszul töltöttük, olyan, mint amikor az ember rosszul alszik. Utána fáradtabb, mint előtte volt. De a Feltalálónak nem ez a szándéka. Ki találta fel? Aki a vasárnapot adta! A szombat estét, az éjszakai pihenést, a vasárnapot, ünnepnapot, szabadságot, vakációt — ez mind ugyanaz a vonalvezetés: Isten kegyelmének ragyogó nyoma. Isten azt akarja, hogy legyen időnk lélegzetet venni." „Rá kell jönni a szabadság ízére. S ez nem a napok számától függ, hanem készségünktől: engedjük-e magunkat naponta megörvendeztetni. Mert minden nap rejteget valamilyen örömöt. Mindegyik! Az irgalmas Isten szeretete, hogy napjainkat nem szériában gyártja és adja, hanem napunkat újnak, másnak, összehasonlíthatatatlannak, megismételhetet- Iennek, egyszerinek teremti. Nagyszerű ezt felfedezni!" „Mit érne a legideálisabb üdülőhely, ha senki se lenne, aki elvinne bennünket a kívánt célhoz. Azért éljenek a vezetők, kalauzok, minden villamoson, buszon, vonaton, hajón, repülőgépen, hegyi- és függővasúton. Azok a férfiak és nők, akik trópusi hőségben és szibériai hidegben hűségesen helytállnak, megérdemlik az üdülők háláját, a barátságos köszöntést, tekintetet. Vannak, akik kevésbe hízelgő szavak özönét tartják készenlétben, ha valami nincs rendjén. S ugyanazok rendkívül szófukarok, ha a hálának vagy elismerésnek a szavát kellene egyébként olyan fürgemozgású nyelvüknek kimondani. Az ember azt kérdezi, miért vagyunk olyan gyorsak a haragra, rossz szóra és olyan restek hálánk, elismerésünk kifejezésére? Köszönet nektek, tudakozó irodák dolgozói pályaudvarokon, repülőtereken, utazási irodákban, a föld minden zugában! Mert nem tudom hányezredszer kimerítően, barátságosan válaszoltok ugyanazokra a kérdésekre: Mikor indul a vonat? Hol áll meg a busz? Érvényes-e a jegy? Mibe kerül a vezetés? Milyen régi a vár? stb." „Űtközben pedig: több türelmet és több mosolyt. Az a humor, amikor valaki mégis nevet. Amikor a 92 éves Nonne professzor megkapta a Paracelsus-érmet az orvosnapon, köszöntő szavai hallgatói felé ebben a tanácsban végződtek: Az ember 30 izmát mozgósítja, hogy összeráncolja a homlokát s csak 13 izmát, amikor mosolyog. Kérem, takarékoskodjanak az erejükkel! Mosolyogjanak többet!" A befejező sorok arról szólnak, hogyan próbálhatjuk szabadságunk örömeit EGYHÁZAK HÍREI ÚRVACSORA - KÖZÖSSÉG már 1972-ben? Az európai reformátusok és evangélikusok évszázadok óta tartó szakadásának áthidalása volt a célja a Cartigny (Genf)-ben megtartott közös teológiai konferenciának. Az ápr. 20—24. között megtartott konferencia eredményeképpen egy „Egyezmény" várható, amelyben nyomatékosan eltörlik a 16. századból származó „tan-elítélést" és a szószéki és úrvacsorái közösség helyreállítását hangsúlyozzák. Azonkívül az egyezményben meg kell állapítani, hogy a két egyház az evangélium megértésében „tartalmilag megegyezik". — Az egyezségi iratot a „nagygyűléséhez kell benyújtani, amely ez év szeptember 20—24-ig Leuenbergben, Bázel mellett ül össze. MISSZIÓI ADÁS MÜBOLYGÓN KERESZTÜL. A Monte-Carlo-i Evangéliumi rádió (Trans World Radio) első ízben sugárzott műbolygón keresztül 30 perces missziói adást. A kísérleti adást, amelynek költségeit amerikai misszióbarátok fedezik, nemrégen az „Intelsat III." híradás-bolygón keresztül Chathamból (New York) sugározták át az Evangéliumi rádió európai adónak és onnan továbbították. Az adást a világ minden részén jól lehetett hallani és Németországban is lehetett fogni. Az adásban többek között közölték, hogy Szváziföldön (Swasiland), a Dél-Afrikai Köztársaság északi területén egy adóállomás építését tervezik, amellyel az egyenlítőtől délre élő embereket is elérik. Ez volna a harmadik misszió adóállomás Bonaire (Karib-tenger) és Monte Carlo (Európa) után. BÁZEL, Svájc. A pünkösdi hétvégre nemzetközi keresztyén konferenciáról érkezett jelentés, amelyre Hollandiából is érkeznek magyar protestáns résztvevők. „konzerválni" fényképekben, magnószalagon, naplójegyzetekben. „Ami elmúlt, nem tér vissza, tovatűnt és elhagyott. De hogyha ragyogva tűnt el, sokáig visszaragyog." Talán továbbadhattam valamit ebben a néhány sorban abból az örömből, amit az „Üdülők kiskönyve" nekem jelentett. Végül szeretettel kívánok lapunk olvasóinak akár munkában, akár pihenésben szép és jó nyarat! (Ev. Élet)
