Utitárs, 1970 (14. évfolyam, 3-12. szám)

1970-03-01 / 3. szám

tényleg ott van az emberi szenvedés legmélyebb pontjain is. Ugyanakkor azonban arra is gondolnunk kell, hogy a 13. századig festmények és feszületek Krisztust nemcsak mint mártírt, hanem mint győzedelmes mártírt is ábrázolják! Csak a kései középkorban lettek ezek a képek mások. Alkotóik nem győztek eleget szenvelegni Krisztus szenvedéseinek borzalmaiban és rettenetéiben. Teológiai hátteret ehhez a „szenvedésmisztikában" kell keresnünk, amely a kései középkorban úgy felvirágzott. A hangsúly arra került, hogy a hívőnek Krisztust szenvedésútja egyes állomásaira el kell kísérnie, hogy kínjaiban együtt kell szenvednie . . .

Ez a misztika erősen a szenvedő Krisztusra összpontosított és teljesen a keresztig szenvedő Krisztusra tette a hangsúlyt. Itt minden „személyessé" válik: az embernek Krisztussal kell együtt élnie, mégpedig a Szenvedővel.

De ez más szemlélet, mint az Üjtestamentumé. Igaz, ott is hangsúlyozottan van szó Krisztus szenvedéséről és az Ó szenvedéseiben való részvételről. De ez a szenvedés nem olyasvalami, amit az embernek magától kellene keresnie és arra törekednie, mégcsak nem is valami érzelmes együttszenvedés, hanem szenvedés, amelyet az ember Krisztus szolgálatában vehet megára és amelyet fel is kell vennie.

Mindenekelőtt azonban ez fontos: Ha az Üjtestamentum Jézus szenvedéseiben való részvételről beszél, ugyanakkor a „feltámadása erejében" és az Ő „dicsőségében" való részesedésről is szó van: „Hogy megismerjem Öt és az Ő feltámadásának erejét és az Ö szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az Ő halálához" (Fii. 3,10).

A reformáció nagyon kritikus volt ezzel a szenvedésmisztikával szemben. Olaus Petri egyik nagypénteki prédikációjából vesszük ki egyik, más irányba mutató, értelmezését: „Szomorúaknak kell ma lennünk, de nem azért, mert Ő ilyen rémes kínokat szenvedett, hanem azért, mert mi vagyunk annak okai, hogy neki így kellett szenvednie." Ezzel azonban Petri csak Jézus szavait magyarázta: „Ne rajtam sírjatok, hanem magatokon" (Luk. 23, 28).

G. Aulén: Drámát och symbolerna

Németország. „Keresztyén egység a házasságban" címen memorandumot dolgozott ki egy felekezetközi munkaközösség a vegyesházasok lelkigondozása kérdésében. Január közepén nyújtották át a német rk. püspöki konferencia elnökének (J. Döpfner, München) és a német evang. egyházi (EKD) tanács elnökének (H. Dietzfelbinger, München).

Erdélyi kántáló

Jézus az asztalnál eszik,

fehér virágok,

zsidók a ház megett lesik.

Kiment Júdás ő közéjük, fehér virágok, beszélgetni kezdett vélük.

Adjatok harménc ezüstét, fehér virágok,

hogy a Jézust adjam níktek.

Zsidók Jézust nem ismerték, fehér virágok,

fogságba hát hogy vethessék?

De Júdás betanította, fehér virágok, zsidókat a kertbe hívja.

Melyiket ő megcsókolja, fehér virágok,

Heródes azt el is fogja.

Zsidók azonnal elfogják, fehér virágok, megkötözték, elhurcolták.

Kegyetlenül korbácsolták, fehér virágok, fatövissel koronázták,

Mérges ecettel itatták, fehér virágok, mindenképpen kicsúfolták.

Keresztet vállára tették,

fehér virágok,

poros útra így vezették.

Golgotára felvezették, fehér virágok, fakeresztre feszítették.

Nem láttam én szebb gyümölcsfát,

fehér virágok,

mint a Jézus keresztfáját.

Piros vérrel virágozik, fehér virágok,

Szentlélekkel gyümölcsözik.

(Szépkenyerűszentmárton, Lajta gyűjt. 1941.)

Ebben kérik az egyházakat, hogy az anyakönyvvezető előtt kötött házasságokat is érvényesnek ismerjék el, a vallási nevelésre vonatkozó döntést bízzák a szülőkre és a felekezeti vegyesházasságban élő keresztyéneket megfelelő lelkigondozói intézkedéssel hozzák ki az „egyházi senki földjéről".

In Memóriám DR. PORKOLÁB JÁNOS 1886—1969

A mindenható Istennek úgy tetszett, hogy az elmúlt év november 10-én magához szólítsa hűséges szolgáját, Porkoláb Jánost.

Már otthon is hallottam annak a lelkes szolgálatnak a hírét, amellyel a dömölki gyülekezet egyházközségi felügyelői tisztét betöltötte s amellyel sokaldalú egyházi szolgálatát végezte. Természetes tehát, hogy idekint, az emigrációban, a sehova sem tartozás nehéz éveiben is mindig talált olyan munkakört, amely nemcsak áldott hatásával, hanem példát mutató buzgalmával is mindig előttünk állt.

Az evangélikus jogakadémia egykori kiváló hallgatója az emigrációban belemerült egyháztörténelmünk kutatásába és páratlan szorgalommal és kitartással lefordította Bauhofer György egyháztörténeti munkáját. Ez a mű több mint száz évvel ezelőtt jelent meg és ma is első oknyomozó egyháztörténelmünknek tekinthető.

Porkoláb János munkásságának másik nagy eredménye az 1953-ban megjelent Keresztyén énekeskönyv. Ez tulajdonképpen egy magyar evangélikus énekgyűjtemény, amelynek egyik célja, hogy legalább az egyházi éneklésben vezesse vissza híveinket ahhoz a drága örökséghez, amelyet atyáink ránkhagytak.

„A jóságos Isten megsegítő kegyelme engedje meg, hogy magyar testvéreim találjanak ezekben az énekekben örömöt, hitükben erősítést, árvaságukban és nyomorúságukban pedig vigasztalást."

Ezekkel a szavakkal zárja Porkoláb János énekgyűjteményének befejező sorait. Szolgáljanak e szavak is emlékének a megőrzésére.

Szalay István

Spanyolország. Részletes cikkben számolt be a madridi ABC (napilap) a nemkatolikus egyházak helyzetéről. A hatoldalas tudósítással együtt az újság egy képes oldalt is közölt, amelyen a madridi spanyol református templomot és Ramon Taibot püspököt mutatja be.

Lengyelország. A lengyel baptista gyülekezetek nagy része az elmúlt évben „evangélizációs heteket" rendezett, öszszesen 86 személyt, leginkább fiatalokat, kereszteltek meg. A lengyel Baptista Szövetségnek jelenleg 52 gyülekezete van.

4