Utitárs, 1970 (14. évfolyam, 3-12. szám)
1970-05-01 / 5-6. szám
KÖNYVEK Bakonycsernye avagy: vallásos élet a mai Magyarországon Ezen Fejér megyei község és nagy evangélikus gyülekezet nevével először egy kedves évfolyamtársam révén ismerkedtem meg. Csernyei József velem együtt kezdte tanulmányait a teológián. A legjobbak közé tartozott. Zamatos nyelvén kívül gyermeki hite, egyszerűsége, egyenes jelleme ragadta meg az embert. Talán közöttünk a legszegényebb családból származott s ezért is tudott alázatos egyszerűségben élni, ami beszédére, Krisztusról való bizonyságtevésére is kihatott. Aztán elszakadtunk egymástól. őt néhány éves lelkészi szolgálat után elvitte a tüdőbaj, s a magyar egyház szegényebb maradt. Mindez most azért szólal meg bennem, mert előttem van egy Bakonycsernyéről írt könyv. Szerzője néprajzostársadalomkutató, aki tudományos módszerekkel mérte fel ezen falu egyházi és vallásos életét. Érdekes tanulmány, sok szempontból. Jellegzetes mindarra, ami az elmúlt egynegyed évszázadban a magyar falu életén egyházilag és társadalmilag végigvonult. Ezért méltó az olvasásra, a meggondolkoztató meditációra. Az a kép, amely ezen objektiv rajz alapján kialakul előttünk, a hazai egyházi élet útkeresésén kívül főleg a jövő felé irányítja a figyelmet s arra a kérdésre ad választ, hogyan tud a hit embere utat találni egy új társadalomban. (Kardos László: Egyház és vallásos élet egy mai faluban. Kossuth könyvkiadó 1969, 293 old.) BAKONYCSERNYE szlovák településű, de elmagyarosodott evangélikus falu. Az evangélikus egyház egyeduralmát azonban katolikus beköltözők és századunkban a szekták elterjedése törte meg. A tanulmány a történeti egyházak életének ismertetésén kívül nagy körültekintéssel foglalkozik főleg a szekták vallásos életével, melynek szembeállítása a tradicionális kegyességgel a könyv egyik alapvető kérdése. A másik viszont természetszerűleg a vallásos élet elhelyezkedése az új társadalomban. Mit tudunk meg nagy vonásokban az egyházi életről? A kb. 2400 főre tehető evangélikus gyülekezetnek mintegy tíz százalékát tekinti az író aktiv és hitvalló keresztyénnek. Az arány jobb a szektáknál, de ott is bizonyos megtorpanás van, noha az ottani aktiv hivők számosán az ifjúság köréből valók. Meglepő, hogy az elmúlt években milyen rohamosan esett a hitoktatásra jelentkezők száma. Egy utolsó adat szerint a gyakorlatban megszűnt a hitoktatás. Persze mindezt a gyülekezeti élet valószínűleg igyekszik más úton pótolni. Érdekes azonban ez a tény azért, mert a könyv adatai szerint 1936 körül a lakosság szinte egységesen jelentette gyermekeit hitoktatásra. A könyvnek éppen itt van egyik jellegzetes tanulsága: többször tesz utalást arra, hogy milyen módon próbálták az állami szervek az ötvenes években a hitoktatás s vele a vallásos élet elfojtását a faluban. A nép reakciója egységesen a keresztény hitvallás mellett volt. Később azonban a közéleti szervek mintha közömbösebben tűrték volna el a vallásos élet megnyilatkozásait s nem vették fel vele a harcot. Az eredmény meglepő: szinte magától esik a vallásos Weöres Sándor: Vonj sugaradba Vonj sugaradba Istenem! mint madár a fészkére, szállnék hozzád, de látod, a rét örömei közt elpattant a szárnyam csontja. Végy kosaradba Istenem! mint hal a horogra, sietnék hozzád, de látod, a gyűrűző mélynek rám-tekeredett ezernyi hínárja. Lelkemet mért áztatod maró lúgban évek óta, ha sose végzel a mosással? Kondérodban a tüzes lé minek fortyog körülöttem, ha sohasem puhulok meg? Mit akarsz szőni belőlem, ha mindig elmállok, mint a szecska? Gonoszaid megtérnek, de hozzám sose jön el a te országod. Szívemet kétféle húzás tépi, egyre lyukasabb, egyre zavartabb — ládd-e, sokszor már azt se tudom, melyik a te horgod zsinegje s melyik a mélység inda-köteléke. Vonj hevesebben! ön-erőmből nem jutok én soha hozzád. (A költő „Medúza"c. kötetéből) aktivitás mértéke s úgy látszik a hitoktatás iskolai megszűnése éppen annak tulajdonítható, hogy a folyamat „magától" mehetett és mivel kívülről sem erőltették, a lakosság sem törődött vele. Innen jön a könyv írójának csendes kritikája a múlttal szemben, s közben olyan képet tud felmutatni a közömbösség módszerének alkalmazásánál, amely a vallásos élet ellen küzdő mentalitásnak éppen kedvező. DE MIT MONDANAK ezek a tények az egyházáért és az evangéliumért aggódó híveknek? Szerintem ezt: a társadalmi átalakulás minden különlegesebb világnézeti propaganda nélkül is magával hozza a régi egyházi és vallásos élet alapjainak megingását. A nyugati államokban kommunista kormányzat nélkül is alapjaiban alakul át az egyházi élet még ott is, ahol látszólag megmaradt az egyház és állam kapcsolata s a közéletben az egyház szerepe. A szekularizáció folyamata óriási mértékben folyik, nemcsak az októberi forradalom óta, ahogy sokan gondolják, hanem a francia forradalom óta. A világnézeti változások ezen hatása alól egyetlen — nyugati! — egyház sincs kivéve. Ha mindehhez hozzátesszük az iparosodás, városiasodás folyamatát és a modern technikai eszközök óriási tömegcsábító erejét, akkor a hitélet másképpen való alakulása egyáltalában nem meglepő, sőt igazában leleplező. Azt tartom, hogy a múlt társadalma se volt lényegében mélyebben keresztény, mint a mai. Természetesebbnek — és hasznosabbnak látszott annak idején kereszténynek lenni. De az igazi hitéletet nem lehet lemérni a külsőségeken. Az érdekváltozás leleplező. Az egyház szempontjából pedig tisztulás folyamata. Nagy örömmel olvasható e könyvben, hogy a mai presbitérium a hitvalló keresztények sorából kerül ki. Nem a társadalmi pozíció, hanem a Krisztus melletti döntés látszik mértéknek. Nem kétséges, hogy melyik az igazabb. Az egyház pedig mindig „kicsiny nyáj" volt, még a „legkeresztényebb" korszakokban is. Ezért tartom azt, hogy a folyamat Magyarországon bekövetkezett volna minden valószínűség szerint a gyökeres politikai változás nélkül is. Ahogy erre Nyugat számos országa adhat példát. A SZEKTÁKRÓL a könyv igen lényeges beszámolót ad. Érdekes, hogy egy „be-nem-avatott" hogyan tudott ezen zárt körökbe betekintést kapni s talán olyan felvilágosításokat is szerezni, amelyekre az egyház emberei ritkán vagy sose tehetnek szert. folyt, a köv. lapon 6
