Utitárs, 1969 (13. évfolyam, 7-12. szám)

1969-07-01 / 7-8. szám

ELÓ VÍZ

ck>ooo<xxx>o<xxxxxxx>o<xxxxxxxxxxxx>oooo

SZERETSZ-E ENGEM?

„Szólt neki másodszor is Jézus: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő így válaszolt neki: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged" (Ján. 21,16).

Vannak az életben kérdések, melyeket ki lehet kerülni, de vannak, melyek döntő jelentőségűek és újra meg újra vissza térnek. Nem lehet kitérni előlük. A kérdés nehézsége mindig függ attól, hogy milyen személyes. Általánosan felvetett kérdésekre mindig könnyebb felelni, mint egészen személyesen nekem szögezettekre. Függ a kérdés nehézsége attól is, hogy milyen bensőséges dologról van benne szó. Minél mélyebbről érinti lelkünket annál nehezebb rá felelni.

Fenti Igénkben is ilyen nehéz kérdést olvasunk. Nehéz, mert személyes kérdés. Nem általánosságban kérdez az Űr, hanem azt kérdezi: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Az emberi élet és szív kérdéseinek legbelsőbb húrjait rezdíti meg. Nehéz, mert gyónásra kényszerít és nehéz, mert döntő jelentőségű, kikerülhetetlen kérdés.

Jézus mindegyikünknek egészen személyesen felteszi ezt a nehéz kérdést: „Szeretsz-e engem?"

Mit felelünk rá?

Én nem merem azt felelni, amit Péter: „Igen, Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged!" Nem merem ezt felelni éppen azért, mert az Űr mindent tud. Látja minden elrejtett gondolatomat, látja a szívem redőit, melyek előttem homályban vannak. És mert mindent tud, azért nem merem neki azt felelni: „Én szeretlek téged!"

De azért sem merem ezt felelni, mert az Űr nemcsak azt tudja, hogy én ki vagyok, hanem azt is tudja, hogy micsoda a szeretet. Amikor búcsúzik a tanítványaitól, azt mondja nekik: „Amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást" (Ján. 13, 34). Amikor tehát az emberi szeretet mértékéről beszél, a saját szeretetének mértékét használja. Ha pedig azt, amit én érzek, odaállítom az ő forró szíve mellé, nem merem mondani, hogy az, ami az én szívemben van — szeretet.

Micsoda Jézus életében a szeretet? Egy nagy súlypont változtatás. Tudjuk, hogy a súlypont milyen döntő egy tárgyra nézve; ez határozza meg annak a tárgynak a helyzetét és biztosítja egyensúlyát. Az ember életének is van súlypontja. Ki lehet mozdítani onnan, de mindig visszatér hozzá. Mi volt Jézus életének a súlypontja? Nem önmaga, hanem az emberiség. Lejött ide a nyomorúság völgyébe, hol nem volt egy gondolata sem a maga számára. Nem volt kenyere, de az éhező sokaságot megelégítette. Neki magának nem volt hajléka, nem volt fejét hová lehajtania, de a mi számunkra gondoskodott örökkévaló mennyei hajlékról. Nem volt egyebe, mint egy varratlan köntöse, de nekünk elkészítette a hófehér köntöst ott a Golgotán. Mennyi csodát tett, míg itt járt, de egyet sem önmagáért. Mikor a sátán megkísérti, hogy a kövekből teremtsen kenyeret magának, azt mondja neki: „Távozz tőlem!"

Ha felteszem magamnak a kérdést, hogy mi az én életem súlypontja, Krisztus-e vagy saját magam — becsületesen nem mondhatom, hogy Krisztus az.

Milyen csodálatos a magyar föld virága, a napraforgó! Mikor felragyog felette a nap, a napraforgó az első, amely üdvözli. És amint megy a nap az égen, úgy fordul utána tányérjával, mintha meg volna bűvölve.

Ilyen-e az én életem? Ilyen-e a tietek? El tudjuk-e mondani, hogy úgy nézünk megbűvölten Krisztusra, mint a napraforgó a napra? S hogy semmi mást nem látunk, mint ezt a napot, mely megbűvölt minket? Jézus Krisztus jó illata vagyunk-e mi, mint ahogy a napraforgó csak a nap felé illatozik?

Texasban van egy csodálatos virág, melynek levelei mindig északra mutatnak. Azt mondják, hogy olyan megbízható, mint az iránytű; bátran lehet utána indulni. Hát vajon a mi életünk olyan iránytű-e, mely mindig Krisztus felé mutat? Aki néz bennünket, kénytelen-e Krisztusra nézni? Szavunk, cselekedetünk őreá mutat-e mindig?

Ki merné mondani,hogy ilyen az élete? Én csak ennyit merek mondani: „Uram, te mindent tudsz! Te tudod, hogy én nem szeretlek téged. Légy irgalmas nékem!"

Ha tovább nézzük, hogy mi Jézus életében a szeretet, azt látjuk, hogy olthatatlan tűz. János apostol azt mondja

Jézusról: „. . . szerette az övéit, mindvégig szerette őket". Nem fogyott el a szeretete, kitartott mindvégig. János, aki evangéliumának majdnem a felét Jézus utolsó idejének leírására fordítja, ezt a mondatot Jézus szenvedése történetének első mondatául írja le. Pedig abban az utolsó időben ugyancsak nehéz lehetett Jézusnak szeretni az övéit.

Krisztus szeretete mindvégig égő szeretet volt. És a mi szeretetünk? Ó, az olyan, mint az áprilisi idő. Egyszer gyönyörűen süt a nap, aztán fúj a hideg északi szél. A mi szeretetünk olyan, mint a változó hold. Egyszer beragyogja az egész tájékot, máskor parányi kicsiny sarlóját úgy kell megkeresni az égen. Kimondhatatlanul hamar ki tud hűlni a forró emberi szív. Lehet, hogy megmaradnak még a szeretet cselekedetei, de mögöttük a szív hideg már. Az elgépiesedett szeretet nem szeretet többé.

Jézus szeretete mindig áldozatos szeretet volt. Az életét sem kímélte értünk. Senkiben sincs nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja az ő barátaiért. És ő ellenségeiért adta az ő életét. Előbb szeretett minket és mi így háláltuk meg neki. Semmit sem tartott meg magának, mindent odaadott azokért, akiket szeretett.

És a mi szeretetünk? Milyen zsugorian ragaszkodunk mindenhez, amit el akar venni tőlünk. Ha azt nézzük, hogy mit adott ő nekünk és mi mit tartottunk meg magunknak, nem merünk másképpen felelni erre a kérdésre, mint: „Nem szeretlek Uram, mert ami bennem van, az nem szeretet." Mintha a porszem megállna a szikla mellett, a pocsolya az óceán mellett, olyan az én szeretetem az ő szeretete mellett. Rokon vele, de ó, mennyire más! Amit én érzek iránta, arra nem méltó ez a szó: szeretet. „Uram, kimondhatatlan fájdalom az nekem, hogy nem tudlak úgy szeretni, ahogyan méltó vagy rá és ahogy szeretnélek. Azt hiszem, hogyha egykor bűntörlő véred által bejutok az örök öröm aranyutcájú városába, egyetlen bánatom ott is az lesz, hogy még mindig nem szeretlek eléggé. Ott is azt fogom érezni: nem én szeretlek téged, te szeretsz engem!"

„Szeretsz-e engem?"

Mit felelsz erre a kérdésre? A válasz reá kikerülhetetlen. Ha nem felelsz rá, az is felelet. Amíg az ember mondja: Én nem szeretlek téged — az bűnvallás, melyre a kegyelem evangéliuma a viszontválasz, de ha egyszer Krisztus mondja neked: Te nem szeretsz engem! — akkor az már ítélet lesz, amelyre kárhozat következik. „Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején!" (1. Pét. 5, 6). T.Z.

6