Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1-2. szám
ELO VIZ o<xx>o<x>ooooo<xx>o<xx>oooooóooooooooooo Megláthatod 2. Mózes 33, 18—23. A fenti történet akkor lesz igazán és döbbenetesen beszélővé, ha az előzményeket is ismerjük. Mózes megérkezik a Sinaihegyről a tízparancsolat kőtábláíval és a népet az aranyborjú imádása közben találja. Keserűségében összetöri a kőtáblákat. Kivonul a táborból és a táboron kívül vereti fel sátorát, hogy ne legyen együtt engedetlen népével. Teljes a megrendülés Mózes szívében, de a nép között is. Mindenki érzi, hogy pusztai vándorlásuknak egy jelentős szakasza lezárult és most valami egészen új előtt állanak. S ez az egészen új vagy az élet, vagy a pusztulás. Vagy itt vesznek most már a vándorlás pusztájában, vagy megkönyörül rajtuk az Úr és valami új lehetőséget ad számukra. Mózes — a táboron kívül felvert sátorában — ezért könyörög. És bizonyságot kérve, hogy Isten meghallgatta könyörgését, így imádkozik: „Most azért, ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nekem a te utadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted .. ." (33,14). Isten meghallgatja az ókornak ezt a titokzatos prófétáját és vezérét és így szól hozzá: „Megteszem ezt is, amit kívántál, mert kedvet találtál szemeim előtt. És szólt Mózes: Kérlek, mutasd meg nekem a te dicsőségedet! És az Úr így felelt: Megteszem" (33,17—19). Igen, Isten megteszi. Megteszi, hogy megmutatja az ő dicsőségét. Tulajdonképpen mindig ezt teszi, akkor is, ha nem kérjük! Hol itt, hol ott, hol ebben, hol abban az eseményben ragyog fel Isten dicsősége. Aki nincs rá felkészülve, annak sokszor félelmetes és iszonyatos és megemésztő ez a felragyogás. Aki csak a csipkebokor lángját látja és nem hallja ki belőle Isten hangját, annak számára rémületes ez a látás. Ezért volt annyi döbbenetes és félelmes élményünk az elmúlt évben, mert csak a tüzeket és lángokat láttuk és nem értettük a lángok beszédét. Mózesnek, a látni kívánónak és a látni tudónak azt a parancsot és ígéretet adja az Úr, hogy 1. Álljon a kősziklára, mert ott van hely és ez nála van. 2. Míg átvonul előtte, a sziklahasadékba állítja. 3. Mikor átvonul előtte, onnan, a szikla hasadékából megláthatja hátulról, vagy pontosabban fordítva: utánanézhet és megláthatja azt, akinek ez a neve: 4. Könyörülök, akin könyörülök és kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Mózes e szerint cselekedett és valóban megláthatta — így az elvonuló Úr után nézve — az ő dicsőségét. Ekkor ígéri meg Isten, mialatt elvonul, hogy hajlandó új törvénytáblákat adni a népnek a régi, eltörtek helyett. Mert ott, ahol az Úr dicsősége megjelenik, ott mindig valami új kezdődik. * Vándoroljunk át a Sinaihegyről lélekben és csöndességben egy másik hegy tövébe, a Golgota alá és az ő Lelke segítségével talán megértjük egy év elmúltával, az új év kezdetén, hogy meg lehet látni az Istent, az ő dicsőségét. De most már a Golgota felől hangzik az isteni parancs: Állj a kősziklára.! Mert csak onnan látható Isten dicsősége. Ez a kőszikla pedig az Úr, mondja Pál a korinthusiaknak (1. Kor. xo, 4). Jézus a szegeletkő (Ef. 2, 20). Isten csak innen, ebből a nézőpontból látható tisztán és dicsőségesen. Ha máshonnan nézed: rettenetes és pusztító tűz, megemésztő láng. Végzet, balsors és nem több. Jézus, akinek „sebeivel gyógyultunk meg" (És. 53, 5), a szikla hasadékába állít míg az Ítélő Isten átvonul és kezével betakar. A sziklának, az áldott szegeletkőnek ezt a hasadékát, sebét érintette meg egyszer Tamás és ismerte fel az ő hitetlenségét is elrejtő sebekben Isten dicsőségét, amikor térdre esett és így kiáltott fel: Én Uram és én Istenem! Ez a felhasított kéz hullott akkor a fejére és takarta be Tamás reszkető szégyenét — és boldog örömét. Úgy, amint meg van írva: „És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítlak téged és kezemmel betakarlak . . ." Testvérem, akarod látni Istent és az ő dicsőségét? Megláthatod, nézz csak vissza! Nem ő volt az, aki az elmúlt év háromszázhatvanöt napjának forgatagában elvonult előtted? Nem ő volt, aki a kősziklára állított, hogy el ne égj, hogy meg ne emésztődj? Nem ő volt, aki sebeivel védett? Nézz csak vissza! Hátulról megláthatod! Sundar Singhet, India misztikus életű nagy keresztyén misszionáriusát, akit üldözői minden áron el akartak pusztítani, egyszer zúgó habok közé dobták, másszor egy szörnyű verembe, de mind a két alkalommal kimentette egy ismeretlen valaki. Egyszer leborulva kérte Istent, hogy fedje fel magát neki, mutassa meg önmagát. Tulajdonképpen azt kérte, amit Mózes. Akkor váratlanul szörnyű betegség és láz rohanta meg. Elvesztette eszméletét és ebben az állapotban, lázálmában látomása volt. Újra átélte két legszömyűbb emlékét — amikor el akarták pusztítani —, halálküzdelmét a rohanó folyóban és a dögletes levegőjű veremben. S átélte újra, hogy egy kéz, egy ismeretlen kéz nyúl utána és emeli ki a halál torkából. És akkor ott, az élet és halál lázas mezsgyéjén meglátta, hogy az őt megmentő, az érte lenyúló kéz át van verve, véres hasíték van rajta. Amikor felgyógyult, szolgatársainak elmondotta, hogy visszatekintve elmúlt életére: meglátta az Isten dicsőségét. 1968 év elején azt üzeni neked az Isten: Ha látni akarsz, most visszatekintve megláthatsz engem. Megtudhatod, ki járt előtted. Az, akinek neve: Könyörülök és kegyelmezek! És most itt újra el akarja mondani neked, ki ő. A Könyörület és a Kegyelem. Ebben az évben is könyörülni és kegyelmezni akar rajtad, rajtunk. Ha pedig nem vissza, hanem már előre tekintünk soksok szorongás között: jaj, mit hoz, mit is hozhat az új esztendő, hogy készüljek rá? hogy helyezkedjem, mit csináljak, hogy el ne vesszek, hogy valamiképpen megállhassak — akkor is ez az Ige zeng felénk, Isten szava kiált felénk: „íme, van hely énnálam! Állj a kősziklára! ... a kőszikla hasadékába állítlak téged és kezemmel betakarlak, míg átvonulok." Hová helyezkedj? Mit csinálj? A dicsőségét 1967-ben is megmutató Úr szólít: 1968-ban állj a kősziklára! És az Atya szavát hadd fejezze be a Fiú: „Mindenki tehát, aki hallja tőlem a beszédeket és cselekszi azokat, hasonló ahhoz a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött az eső, megjöttek az áradások, fújtak a szelek és rázúdultak arra a házra, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja" (Máté 7, 24—25). Amit az Atya és a Fiú együtt üzent ma nekünk, azt értesse meg velünk a Szentlélek és pecsételje el, hogy mindez igaz és — Ámen. E. Gy. UPPSALA . . . folyt, a 3. oldalról kát szolgálva vagy pedig csak olyan „új világot" várunk tőle, melyben a magunk életörömeit gyarapíthatjuk továbbra is? Vajta Vilmos 6
