Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1968-09-01 / 9-10. szám

ott a hírek szerint csaknem általános. Istenben kell bíznunk, mert a reformáció igazi gyermekei szeretnénk lenni. De az Istenben való bizodalom mindig imádkozást jelent.

Az imádkozás, a másokért való könyörgés a reformáció által tanított egyetemes papság fő tiszte. De az imádkozó ember nem nézhet mindig csak hátrafelé. Emigráns kísértésünk az, hogy annyit nézünk visszafelé, hogy a végén Lót feleségének sorsára jutunk.

Mi emigráns magyar evangélikusok akkor ünnepeljük igazán a reformációi jubileumot, ha magunkévá tesszük az egyetemes papságnak ezt a tisztségét. Imádkozzunk azokért, akik nélkül az

„otthon" és a „haza" értelmetlen szókká válnának. Imádkoznunk kell azokért, akiket szeretünk, akiket megértünk s akiket megítélünk. Azokért, akiket barátainknak tartunk s azokért, akik ellenségeink vagy úgy gondoljuk, hogy ellenségeink. Minél kevesebbet ítélkezünk, annál több időnk marad az imádkozásra. Tudjuk, hogy Jézus Krisztus nem volt személyválogató, mikor másokért imádkozott. Imádkozzunk a magyar evangélikus egyházért és minden magyarországi egyházért. Mi nem tudjuk megállapítani, hol vannak az egyháznak a „határai". Ez Isten dolga, nem embereké. Minél többet imádkozunk értük, annál inkább segítünk, hogy az Evangélium,

melynek otthoni hirdetésében mi nem veszünk részt, hatalmasan növekedhessék, erőt, megbocsátást, vigasztalást és megváltást adjon. Mert erre mindenütt, mindig, mindenkinek szüksége van.

Tudjuk, hogy áldás és átok az Isten kezében van, de szabadságunk van arra — hogy bízzunk az ima erejében. Ha nem így volna, a Szentírás nem biztatna rá.

Istennek az az akarata, hogy az egyház az Ige egyháza legyen. Mi ezért az Evangéliumból táplálkozó egyetemes keresztyén egyházért imádkozunk. Ebben hiszünk. Ebben reménykedünk és ezért hajlandók vagyunk „eretnek prófétákká" is válni.

Krisztus — felebarát — teherhordás

Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be Krisztus törvényét.

Innsbruckban, ebben a városban, ahol közülünk többen maguk is tapasztalták, milyen nehéz az életben a teherhordozás, jó visszagondolnunk mindazokra, akik egykor segítettek nekünk a nehézségek áthidalásában. S ha eszünkbe jutnak azok az alkalmak is, amikor a felebaráti szeretet gyakorlásában hibák történtek, akkor az ma különösképpen is intsen minket, nehogy ugyanazokat a hibákat mi magunk is elkövessük.

Lutherrel voltaképpen így fordíthatnánk le az eredeti görög szöveget: egymás terhét hordozzátok, mert csak ezáltal teljesíthetitek Krisztus törvényét.

Mózes, a nyolcvanon felüli férfi, az Egyiptomból való szabadulás után különös mértékben is érzi a népvezetés terhét és súlyát. Amikor azután az elviselhetetlen teher alatt összeroskadni látszik, azt „erő felettinek" nevezi; amikor népének nyomorúsága és a saját gyengesége összeütközik, Istentől önmaga halálát kéri: „ölj meg engem". A

ÚTRAVALÓ

A lapunk kiadásában megjelent szép kiállítású, 410 oldalas könyv az egyházi esztendő minden reggelére rövid meditációt, naponkénti útravalót tartalmaz. Az áhítatok oly jellegűek, hogy minden felekezet hívei épüléssel használhatják.

Ara fűzve DM lekötve DM 15.—

Megrendelhető a lelkészi hivatalok révén, vagy közvetlen iratterjesztésünk címén: Szépfalusi István lelkész,

A-iogz Wien g, Liechtensteinstr. zolg, Ausztria.

mózesi teherhordozás végső konzekvenciájával állunk itt szemben: a terhet halálunkig kell hordani. Nem építhetjük azt le, nem kereshetünk előle kibúvókat, összeroskadásig cipelnünk kell.

Sokat gondoltam a teherhordozással kapcsolatban napjaink egyházi és világi vezetőire. Nem mindenki Mózes, aki inkább meghal, minthogy végignézze népe nyomorúságát. Van aki képtelen erre. Felőrlődik a tehervállalásban. A kimondott szó és a leírt mondat szkizofréniájában. — A teherhordozással kapcsolatban gondolok eszmék és politikai ideálok követőire s látom itt is a nehézségeket. A

A parancsolatot: Szeresd a te Istenedet és felebarátodat nem oszthatjuk két részre. Nem mondhatjuk azt, hogy „szeresd Istenedet" avagy szeresd felebarátodat". Az egyik elképzelhetetlen a másik nélkül. Isten felé irányuló szeretetem ugyanis abban nyilvánul meg, hogy mennyire szeretem felebarátomat. Avagy másképp kifejezve: a felebarátomhoz való viszonyom az a hely, ahol az Istenemhez való viszonyom konkréttá válik.

Jézus ezt így fejezte ki: „amit ezek közül a kicsinyek közül egynek tettetek, azt nekem tettétek".

így visz az Istenhez vezető út a felebaráton keresztül és így nyilatkozik meg az elrejtett Isten, akit mi keresünk, a felebarátunkban.

Jézus ajkán a rablók kezébe esett ember a szerencsétlenségtől és irgalmatlanságtól megkínzott emberiség szimbóluma. — Mennyi fájdalom, félelem, éhség és nyomorúság van közvetlen közelünkben. Ritkán vesszük csak észre. És ha látmúlt imádását, amely a környezetnek sokszor kínos keserűséget jelent. — De gondolok korunk már lassan hitelesített perverzitására is. Fiatalságunk elbukására, a teherhordozás elől menekülő magatartására.

Senki sem tagadhatja: mindennapi életünk számtalan öröme mellett helyet kell biztosítanunk az egyházban a teherhordozásnak. Pál apostol felszólítását a magunk soraiban is meg kell valósítani. Galavics Sándor

(Részletek az Innsbruckban elhangzott igehirdetésből.)

juk is, csak megrökönyödve, politikai pátosznak, sajnálatnak vagy szkeptikus világfájdalomnak adunk kifejezést. A felebaráti szeretet gyakorlásának kockáza tát azonban nem vállaljuk. így azonban nem váltunk ezeknek a szenvedőknek a felebarátjává.

A farizeus és a levita is látták a rablók kezébe esett embert. Bizonyára nagyon sajnálták. De a döntő lépést nem tették meg. Elmentek mellette . . .

A keresztény egyház gyakran akar misszionálni, de közben megfeledkezik a felebarátról. Vesztett ügy követei vagyunk, ha csak misszionálni akarunk. Ha azonban készek vagyunk a segítségre és vigasztalásra, akkor egyúttal misszionáltunk is. Sokszor anélkül, hogy azt tudnánk.

Az a felebarátom, aki rám van utalva.

Zabolai Csekme Éva

(Részletek a Légrádon elhangzott igehirdetésből.)

Ki az én felebarátom?

5