Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-09-01 / 9-10. szám
um m r Külföldön élő magyar evangélikusok lapja Szerkesztő és kiadó: Glatz József 5 Köln-Deutz, von-Sandt-Platz i A szerkesztő bizottság tagjai: Gémes István, Kótsch Lajos, Pátkai Róbert, Terray László. A lap ára egy évre 2,00 US dollár. Y' II r hros var a mi Istenünk Erős vár a mi Istenünk és oltalom és fegyver; a bajban ő segít nekünk, mely ránk szakadt sereggel. A régi gonosz újra ostoroz; fegyvere merő csalárdság s nyers erő: a földön nincs, ki bírja. Erőnk erőtlen ellene, ha hadával eláraszt, de megküzd értünk Az vele, kit Isten maga választ. Ha kérded: ki az? Jézus Krisztus az, hadak hadnagya, igaz Isten maga; ő győzni fog a harcban. 5 ha ördögök rontnak nekünk, s ha elnyelni akarnak, mi semmitől se rettegünk, tudjuk a diadalmat. Ha földi király ijesztve kiáll, nevetünk dühén: ítélet van fején: egy ige őt elejti. Az ige rontatlan megáll a rontok közepette, mert oldalunkon Isten áll s szent lelkének kegyelme. Elveszhet a rest vagyon, hírnév, test, fiúnk, asszonyunk, — diadalmaskodunk: miénk marad az Ország. (Szabédi László (1907—1959) fordítása. Megjelent a Telehold c. kötetben. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1967. Közli: Sz. I.) Eretnek próféta Nemrégen, csak pár rövid évvel ezelőtt mindenki tudta, hogy ki volt Luther Márton. Az egyiknek eretnek, a másiknak hős és próféta. Az egyik párt pontosan tudta, hogy mindaz, amit 1517 mindszentek napjára az ágostonrendi szerzetes belefoglalt híressé vált 95 tételébe, tele volt eretnekséggel. A másik párt pedig abban volt biztos, hogy minden, amit ma hisz és vall s amiről azt gondolja, hogy az a reformáció tanítása, már mind bele volt foglalva a 95 tételbe. De egyik párt sem olvasta el a tételeket . . . Több mint 450 éve beszél a világ Lutherről, nagyszerűségéről vagy nyomorúságáról, tanításának bibliai igazságáról, vagy tévtanainak tömkelegéről, a tiszta keresztyén családi élet megtestesítőjéről, vagy pedig a bukott szerzetes hűtlenséggel telt erkölcstelenségeiről. Csak két lehetőséget ismertünk: próféta vagy eretnek. Az egyik romantikusan festette le hőstetteit, a másik gúnyos találékonysággal regényekké kovácsolta „gaztetteit". De egyik sem hallgatott Lutherra. Könynyebb Lutherről beszélni, mint őt meghallgatni. Minek is hallgassunk valakire, akiről úgy is tudjuk már, hogy próféta volt — vagy eretnek. 450 év után azonban megváltozott a helyzet. Nem emberek változtatták meg, hanem Isten által felhasznált, elküldött és prófétákká tett emberek. A világtörténelemnek és a keresztyénségnek az a történelme, amelyet mi magunk éltünk, de amelyet majd elkövetkezendő generációk írásai tesznek valóban „történelemmé", eddig ismeretlen utakra sodor bennünket. A sokat dicsőített és nem kevesebbszer megalázott szerzetes neve, írásai, gondolatai és belső küzdelmei visszakerültek oda, ahonnan elindultak és ahonnan nem akartak eltávolodni, a ma ismert felekezeteken felül álló egyetemes egyházba. A próféta hívei nem kerülhetik el a felelősséget, hogy újból megkérdezzék önmaguktól, mennyire van összhangban mindaz, amit ma „lutheránusnak" tartunk, az ő tanításaival és útmutatásaival. Mennyit tettünk hozzá azóta? S amit hozzáadtunk, honnan vettük? Az Evangéliumból vagy máshonnan? Meddig kell fenntartanunk a választófalakat más keresztyén egyházak felé? Hol van az a pont, ahol azt mondhatjuk megint: egyek vagyunk? Csak másoknak kell bűnbánatot tartani vagy nekünk is? Az eretnek ellenfelei sem kerülhetik el tovább, hogy megint újra ne értékeljék álláspontjukat. Talán mégiscsak igaza volt Luthernek sok mindenben? Csak az ő hibája volt, történelmileg megítélve, hogy kettészakadt az egyház? Volt olyan üzenete, amelyre az egész egyetemes keresztyén egyháznak szüksége van, hogy az Evangélium alapján keresse és találja meg egységét? A lutheri reformáció éppen ezért vált megint olyan időszerűvé, mert mindezek a kérdések ma valóban elhangzanak. Eretnek volt Luther Márton vagy próféta? A válasz még nincs megadva, de a választ erre a kérdésre a reformáció „ősellenségei" keresik. Nem akarnak már mindenütt mint „ősellenségek" szerepelni. Soha nem hittük azelőtt, hogy egy ilyen rövid szócskának, mint a „vagy", ilyen nagy legyen a jelentősége s hogy megjelenése annyi reménységgel töltsön el bennünket. „Eretnek vagy próféta?" Más ez, mint az önbiztonság és önigazság kijelentése: Eretnek! Sivár lenne az egyháztörténelem Luther Márton nélkül. Sivár lenne a világ történelme és az egész keresztyénség története próféták nélkül. Az Üjtestamentum sem lenne az, ami, Keresztelő János és a megelőző próféták nélkül. Reménytelen lenne a jelen is azok nélkül, akiknek látomásaik vannak. A próféták a történelem igazi mesteremberei. Érzik a jelent és nézik a jövőt. De azt is tudják, hogy mikor kell és mikor lehet visszatekinteni arra az öntudatos múltra, aminek következményeképpen prófétává lettek. Éppen azért, mert próféta, hátratekintése nem lesz olyan, mint sokszor a mi visszanézésünk, mely sóbálvánnyá vált bennünket, mint Lót feleségét, mikor Czoárból visszavágyott Sodorna bűneihez. Senki sem teheti önmagát prófétává, csak „úgye én megmondtam"-ot daráló átlagemberré. Vannak hűséges próféták s vannak hűtlenek is. Az egyik mer és felemeli hangját, a másik megtagadja hivatását s elhallgat, mert rájött arra, hogy a megnyilatkozással kockázat jár s szeret visszatérni a nem zavart békességbe. De voltak már az egyháztörténelemnek olyan prófétái is, akiknek az elhallgatás lett a hivatásuk. Ha nem így lenne, akkor már rég elfelejtettük volna a történelem hallgató prófétáit. Nem volt még olyan próféta, akit valaha eretneknek ne tartottak volna. Nem biztos az, hogy „hivatalosan eretneknek nyílvánították", de ilyenekben sem volt hiány. Ugyanaz a prófétai fellépés és szó volt eretnek tegnap és szent ma, volt egyszer elbukott és lett hőssé, üzenete pusztába kiáltó szó volt tegnap s jövőt mutató tanítássá lett ma. Az igazi pró-3
