Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-09-01 / 9-10. szám
PRÁGA Visszaszorított lélegzettel figyelte a világ augusztus második felében a csehszlovákiai eseményeket. Sokan vontak párhuzamot — Kelet-Európábán és Magyarországon is — a 12 évvel ezelőtti magyarországi eseményekkel. A kérdés azonban ezúttal nem az’ volt, mint 1956 november elején Magyarországon: mi lesz a fegyveres ellenállás sorsa — hanem: van-e lehetősége egy kis nemzet erkölcsi ellenállásának egy modern nagyhatalom katonai túlerejével szemben? A kérdésre október közepén még nem kapott választ a világ. A fejleményeknek messzemenő következményei és tanulságai lesznek politikai síkon. De van a csehszlovákiai krízisnek egyházi vetülete is: a védtelenekkel szemben alkalmazott nyers erő Krisztus egyházát mindig állásfoglalásra kényszeríti. Bennünket most közelebbről az a kérdés érdekel: hogyan reagáltak az adott helyzetben a Magyarországi Evangélikus Egyház és a csehszlovákiai egyházak? * Csehszlovákia 14 millió lakosából kerek egymillió a protestáns. 430.000 a szlovákiai, 50 000 a sziléziai evangélikus egyháznak, 360.000 pedig a cseh evangélikusok és reformátusok uniójából született Cseh Testvérek Egyházának tagja. 130.000 lelket számlál a szlovákiai magyar anyanyelvű református egyház és kb. 50.000 evangéliumi keresztyén él kisebb közösségekben, szabadegyházakban. Megemlítendő még a római katolikus egyházból az első világháború után kiszakadt Csehszlovák Egyház 750.000 hívével. Az utóbbi húsz év alatt mind a nagy többségben levő római katolikus egyház, mind a protestáns egyházak, ismételten magukra vonták a keresztyén világközvélemény figyelmét. Az országban létrejött megújulási folyamatot egyházi vezetők már a tavasz és a nyár folyamán pozitívan értékelték. A Lenin-díjas Hromádka professzor az Egyházak Világtanácsa uppsalai nagygyűlésén — sajtókonferencián és televíziós interjúban — úgyszólván rezervációk nélkül pozitívan viszonyult az új politikai vezetőséghez s a tavasz folyamán elért eredményekhez. Elogy ugyanaz a Hromádka professzor a megelőző 20 év folyamán fenntartás nélkül teljes támogatását adta annak a rendszernek, melynek hibáit a tisztulási folyamat most kíméletlenül leleplezte, arról külön cikket lehetne írni. Alig 24 órával a szovjet invázió után Hromádka levelet intézett a prágai szovjet nagykövethez, melyben többek között kihangsúlyozza: a szovjet nagyhatalom nem követhetett volna el tragikusabb tévedést, mint amilyen Csehszlovákia megszállása volt. Könnyen meg lehet érteni Hromádka csalódását. Prága nemcsak hazájának fővárosa, de ez a város adott nevet az un. Keresztyén Békekonferenciának, s ez a békekonferencia — Hromádka professzor életműve — ott tartotta ez év április elején 3. világgyűlését. S ez a főváros kellett most átélje az első fegyveres intervenciót Európában 1956 novembere óta. Hromádka professzor állásfoglalását sorra követték más egyházi nyilatkozatok. Augusztus 26-án a csehszlovákiai ökumenikus Tanács és a katolikus egyház közös üzenettel fordult az egyház népe és a világ közvéleménye felé: „. . . Nem kívántunk semleges megfigyelők lenni ebben a világban. Tudatában vagyunk, hogy demokratikus szocialista társadalomban Jézus Krisztus evangéliuma keresztyén programjából valósul meg nagy rész. A semlegességet ezért éppúgy visszautasítjuk, mint a megszállást . . ." Az egyházak ebben a nyilatkozatukban állást foglalnak országuk „törvényes kormánya" mellett és megemlékeznek a megszálló hatalmak katonáiról, akik súlyos erkölcsi konfliktusok alatt szenvednek: „Anyák . . . fellebbezzetek fiaitokra . . . Bár ne terhelnék még jobban lelkiismeretüket azáltal, hogy ártatlan felnőttekre és gyermekekre lőnek!" * Hogyan reagált a csehszlovákiai eseményekre a Magyarországi Evangélikus Egyház? Tudvalevő, hogy a csehszlovákiai egyházakhoz való viszonyunk nem mindig keresztyén magatartásból született. A második világháború után történtek az első komoly kísérletek arra, hogy ezen a téren változás történjék. 1947-ben — az Evangélikus Világszövetség alapító gyűléséről, Lundból hazatérve — Ordass püspök vetette fel egy keleteurópai evangélikus konferencia tervét s kezdett annak érdekében dolgozni. Az események megakadályozták a tervek kivitelezésében, de az ügy maga tovább érlelődött. Az 1950-es évek elején működött magyar evangélikus egyházi vezetőségről sok minden rosszat el lehet mondani, de dicséretre méltó az a törekvésük, hogy a cseh és szlovák anyanyelvű egyházakkal testvéri viszonyt alakítsanak ki. Ezért külön is figyelmet érdemel, mit mondtak felelős magyar egyházi vezetők 1968 augusztusában. Az Evangélikus Élet szeptember 8-i száma az első oldalon — „Őrizzük, mert együtt dolgoztunk érte" cím alatt — négyhasábos cikkben foglalkozik a csehszlovákiai eseményekkel. A cikk szerint az előállt helyzet annak következménye, hogy Csehszlovákiában — mint Magyarországon is 1956-ban — előtörtek a szocializmus ellenségei. Az események egyházi vonatkozásáról csak annyit mond a lap, hogy Csehszlovákiában az utóbbi hónapokban „mindenkinek volt sajtó- és szólásszabadsága, csak éppen azoknak a munkásoknak és hazafiaknak nem, akik az utolsó húsz esztendőben verejtékes munkájukkal építették országukat és azoknak a haladó egyházi embereknek nem, akik hűek a szocializmushoz". Hát kik a haladó egyházi emberek, akik hűek a szocializmushoz, ha nem Hromádka professzor? Talán a Keresztyén Békekonferencia Lenin-díjas elnökének, Hromádka professzornak, lázító és felforgató szándékot kell tulajdonítanunk? Nem szükséges az Evangélikus Élet cikkével vitába szállnunk. Biztosak lehetünk benne, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház nem az egyetlen intézmény Kelet-Európábán, amely hiányában van a való helyzetről szóló hiteles információknak. A magyarországi televízió aligha közölte mindazokat az autentikus felvételeket, nyilatkozatokat és interjúkat, melyek százmillióknak az otthonába jutottak el a modern hírközlés eszközeivel. De mindenkit — aki még hisz abban, hogy a keresztyén egyházaknak van valami feladatuk a zaklatott és békétlen világ égető problémáinak megoldásában —, nyugtalanít, ha egy egyház, mely nem szűnik meg hangsúlyozni békeszolgálata fontosságát és önmagát példaképp emeli ki arra, hogy hogyan kell békeszolgálattal előbbre vinni az emberiség haladását, — egyszeriben gátlás nélkül helyesli a nyers erőszak alkalmazását. És mi lesz az egyházzal, mely békét prédikál, de megáldja a fegyvereket, melyek védtelen gyermekekre és fegyvertelen felnőttekre lőnek? Elvárhatja-e, hogy hitelt adjon szavának saját környezete, mikor a Krisztusról szóló evangéliumot akarja hirdetni? * Az utóbbi években sokat beszéltek egyházi emberek az egyház „prófétai szolgálatáról". Értik ezen azt az intő, feddő szót, melyet konkrét helyzetekben — Isten igéjére támaszkodva — hirdet az egyház a társadalom felé. Leginkább Kelet-Európábán beszéltek erről, s a Magyarországi Evangélikus Egyház öntudatosan szokott rámutatni saját prófétai szolgálatára. A csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatosan hangzottak el prófétai szavak, de nem a Magyarországi Evangélikus Egyház részéről. — mb — 2
