Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-05-01 / 5-6. szám
ELO VIZ >0000000000 Most is szenved 000000000000000000000000000000000000 Mindenkor él, hogy esedezzék érettük (Zsidók 7, 25b). Jézus szenvedését szemléljük most kissé az időhöz való viszonylatában! Az idő nem jelentéktelen tényező a szenvedésben. Nagy szenvedést is kibír az ember, ha rövid ideig tart s kisebb fájdalmat is kibírhatatlannak érez, ha sokáig tart. Fenti igénk Jézus szenvedésének időtartamát ezzel a szóval jelöli: „mindenkor" vagyis örökké. Jézus és a szenvedés elválaszthatatlan egymástól. Szenvedése összefügg az életével. Nemcsak a földi életében szenvedett. Nemcsak addig élt, míg e földön járt. Élt karácsony előtt s él húsvét után is. Örökké él. Örök életének tartalmát és célját ezzel az igével jelöli meg a Biblia: „érettük". Nem öncélú az élete, hanem szolgálat. Nem azért él, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy ő szolgáljon másoknak. Ez a másokért való örök élete esedezésben jelentkezik. Az esedezés az imádságnak egyik formája. Ez a legintenzivebb imádkozás. Másokért való szenvedése kényszeríti őt erre az örökkévaló imádságra. 1. Szenvedett az égben már karácsony előtt is Tudta, mivé lett az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember, de nem tudta ezt közönyösen nézni. A királyi menyegzőről szóló példázatban nem magyarázatot tart a saját ruhájában beszemtelenkedett vendégnek, hanem felháborodva kéri számon, hogyan merte visszautasítani a király által felajánlott drága fehér ruhát, azután pedig kidobatja a saját ruhájában tetszelgő vendéget a külső sötétségre. E felháborodott indulat mögött mérhetetlen fájdalom van Jézus szívében. Mindez pedig nemcsak akkor jelentett szenvedést Jézus számára, amikor a kereszten már mindent elvégezett s az öntelt szolga visszautasító magatartása történeti tény lett. Előre tudta, hogy az emberek nemcsak elveszítették lelkűk fehér köntösét az első bűnesetkor, hanem a felkínált kegyelmet is visszautasították, illetve visszautasítják majd, mint teljesen feleslegest. Joga volt erre a felháborodásra, de hogy igazsága kénytelen volt győzedelmeskedni szánakozó szíve fölött, az neki fájt a legjobban. Lagerlöf Zelmának van egy szép legendája Péter anyjáról. A legenda szerint Péter a menny kapujában ül az üdvözültek seregében. Mindenki boldog, csak Péter szomorú. Odamegy hozzá az Ür és megkérdezi tőle, mi nyomja a szívét. Péter ránéz könnybeborult szemmel. Szíve és ajka tele van hálával az üdvösség kegyelméért, de — „hiányzik Uram, az édesanyám. Elszomorít az a tudat, hogy én ugyan itt vagyok nálad és veled a menny örömében, de az édesanyám a kárhozatban kínlódik. Sajnálom őt. Ezért könnyes a szemem a mennyben." Jézus megsajnálja az anyja után bánkódó tanítványt s parancsot ad az egyik erős angyalnak, szálljon alá a poklokra s hozza fel onnan kegyelemből Péter anyját. Péternek pedig megnyitja a szemét, hogy lássa, mi történik. Az angyal hatalmas szárnycsapásokkal szinte pillanatok alatt ott van a pokolban, kiválasztja a gyötrődök közül Péter anyját, magához ragadja s készül a felszállásra. A menekülés lehetőségét észreveszi azonban a kárhozottak serege, ők is belekapaszkodnak, ki az angyalba, ki Péter anyjába, ki a kapaszkodók valamelyikébe. Hatalmas emberfürt lóg már az angyalon, de nem is érzi a súlyát. Minél több ember próbál menekülni, annál szárnyalóbb csapásokkal szeli a levegőeget. Péter anyja azonban nem annak örül, hogy megmenekül, hanem azon bosszankodik, hogy mások is megmenekülhetnek. Arca eltorzul a haragtól s kezdi lerázni magáról a belékapaszkodókat. Ahogy visszahullnak az egyes lelkek a kárhozatba, ahogy könnyebbül az angyal terhe, úgy lesz egyre lassabb és fáradtabb a szárnycsapása. Mikor már csak Péter anyja egyedül csüng rajta, nem bírja tovább, elengedi s az visszahull a kárhozatba. Péter erre letörli szeméből a könnyet, odaáll az Ür elé és így szól: Ügy van Uram, igazak és igazságosak a te ítéleteid! Mindez azonban csak legenda. De Jézus példázatai közt találunk olyat, mely nemcsak költészet, hanem tanítás is. A gazdag és Lázár példázatában a gazdag embert a kárhozatban a szomjúságon kívül még egy kín is gyötri: Mi lesz a testvéreimmel, akik ugyanúgy nem törődnek Istennel, amint én sem törődtem? — Nekünk is sokszor csak akkor jut eszünkbe a testvéreink üdvössége, amikor már késő s nem változtathatunk a helyzeten. A mennyben mindenki boldog. Jézus azonban képtelen arra, hogy kidobja szívéből az embert, bármennyire rászolgált is. Fáj neki, amikor hiányzik. Ezért rajzolja meg Lukács 15. fejezete is három gyönyörű példázatban a bánkódó, kereső, megbocsátó és újra visszafogadó Istent. Ezt írja le Pál apostol is nagy himnuszában, Filippi 2, 5—8-ban. Emberré lett, mert hiányzott neki az ember. 2. Szenved az égben áldozócsütörtök után is „Nem olyan főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki mindenben megkísértetett, hozzánk hasonlóan" (Zsid. 4,15). A mennybement Jézus életéről szól ez az ige. Elég oka és joga lenne ahhoz, hogy elfelejtkezzék a földről. Ö azonban nem felejtette el, mit jelent embernek lenni. Kísértéseinkben velünk együtt szenved. Elbukásaink neki is fájnak. Mindene megvan a mennyben; ott van az Atya, dícséretét zengik az angyalok, csak a még nem üdvözült ember hiányzik neki. Gondolsz-e arra, hogy minden pillanat, amelyben távol vagyunk Jézustól, fájdalmat okoz neki? 3. Jézus szenvedése imádság forrása Jézus mostani szenvedése nem tehetetlen tétlenség, hanem a váltság folytatása. Félve fejezem ki magamat így, mert ez a fogalmazás félreérthető. A váltság a kereszten elvégeztetett, ahhoz semmit nem kell, sőt nem is lehet hozzátenni. A kereszten objektiv megtörtént a váltság, de személy szerint számomra mindez csak akkor lesz valóság, ha a Szentlélek munkája nyomán bennem is elvégeztetik. Krisztus vált meg érettem való szenvedésével és halálával, ez az objektiv valóság azonban csak hitem által lehet tulajdonommá. E nélkül nem vált meg engem a váltság ténye. Hitetlenségem tehát hiábavalóvá teheti Krisztus váltságművét. Kimondhatatlan fájdalom a „hiába" fájdalma. Ebből a fájdalomból születik meg Jézus közbenjáró imádsága. Ez kísér mindenütt minket, még ott is, ahol sejtelmünk sincs róla. Ez a fájdalmas imádság kíséri Pétert is, amint megmondotta neki Jézus: „De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited" (Luk. 22, 32). Mindez nemcsak valami alkalmi szolgálata volt Jézusnak. Ez az ő örök élete. „Mindenkor él, hogy esedezzék érettük" (Zsid. 7, 23b). Személy szerint vajon én öröm vagyok-e Jézus Krisztus számára? Vagy csak a szenvedését növeltük? Meg van írva: „örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén" (Luk. 15, 10), de a fordítottja is igaz: nagy bánat van a mennyben egy meg nem térő bűnösön. Őrizzen meg Isten Szentlelke minket attól, hogy Jézus kínzói közt találtassunk! Z. T. 6
