Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1-2. szám
Vallásszabadság UTITXKI Külföldön élő magyar evangélikusok lapja Szerkesztő és kiadó: Glatz József 5 Köln-Deutz, von-Sandt-Platz z A szerkesztő bizottság tagjai: Gémes István, Kótsch Lajos, Pátkai Róbert, Terray László. A lap ára egy évre 2,00 US dollár. Uppsala 1968 ökumenikus évfordulók idejét éljük. A reformáció 450 éves , az Evangélikus Világszövetség 20 éves volt az elmúlt évben. Az Egyházak Világtanácsa pedig most lesz 20 éves. Az évfordulót Uppsalában fogja megünnepelni a világ keresztyénsége. Nemcsak az elmúlt húsz esztendő, hanem a legutóbbi Űj-Delhiben tartott világgyűlés óta is sok minden történt. Az ortodox egyházak először vonulnak majd fel teljes számmal, főleg Keletről. A vatikáni zsinat ökumenikus tájékozódása pedig legalább megfigyelői minőségben fog egy római katolikus küldöttséggel megmutatkozni. Az ökumenikus mozgalom új korszaka felé haladunk. Mi lesz az útirány? Az uppsalai találkozó jeligéje: „íme, mindent újjá teszek!" (Jel. 21, 5). A világtörténelem beteljesedését hirdető Krisztus szava ez arról az új teremtésről, amelyet ígérete szerint reménységgel várunk. A világ mai sok égető problémája közben sokan szeretnék ezt az utolsó időket váró s ezen jövő reménységéből élő mindennapok keresztyénségét egyszerűen e világi reménységgé tenni. Jobb sorsot érdemlő nemzedékünket ezért kívánják egyesek a szociális és politikai programokat hirdető „reménységek" nívójára transzponált evangéliummal bíztatgatni. 1953-ban az evanstoni világgyűlés ezeket a „kis reménységekének nevezte el. Ezekbe fullad-e bele Uppsala vagy tudja majd az igazi, tartós reménységet hozni a világnak? Mert csak ebből a krisztusi reménységből támad új élet a földön is. Üj évbe induló keresztyének számára is ez a döntő, szó szerint életbe vágó kérdés. Mi a reménységünk: a jobb életszínvonal még magasabb keresete vagy pedig a meglevőt is megosztó, másokért élő testvéri szeretet önmagát is feláldozó reménysége az új életet támasztó Krisztusban? Akarjuk-e a szegénnyé lett Krisztus életfeltételeit megosztani, másofolyt. 6. old. „Kínában járt japán tudósítók szerint, hamarosan revízió alá veszik a Kínai Népköztársaság 1954-ből való alkotmányát. Különösen is vonatkozik ez az alkotmány 88. cikkelyére, mely a vallásszabadságot biztosítja. A japán tudósítók szerint, 1966 augusztusában valamennyi keresztyén templomot bezártak nemcsak Pekingben, hanem egész Kínában, s úgy látszik, ez az intézkedés a buddhista templomokra is vonatkozik. A pekingi templomokat a vörösgárdisták szállásaként használják fel." Ez a rövid tudósítás a Budapesten megjelenő Reformátusok Lapja 1968. január 7-i számában olvasható. A Reformátusok Lapja a „Világosság"-ból vette át a hírt (1967, 7—8). A hírhez még hozzátehetjük a fájdalmas megállapítást: Kínában nincs többé egyház. Ha van, akkor titkon van. Ebből a szempontból tekintve, de a hit szempontjából is, hálával kell megemlékeznünk a magyarországi egyházak lehetőségeiről. Amint azonban mindennek, így a magyarországi vallásszabadságnak is vannak határai. Az Amerikai Magyar Református Egyház hivatalos lapja, a Magyar Egyház 1967. októberi száma közli: „Augusztus közepén az állambiztonsági szervek letartóztatták Kovács Bálint budapesti református lelkészt, dr. Batiz Dénes orvost és Bugárszky Mátyás presbitert . . . házkutatások alkalmával összeszedték az 1949-ben feloszlatott Keresztyén Ifjúsági Egyesület és a Magyar Cserkészszövetség által kiadott egyházi, ifjúsági, nevelési könyveket és folyóiratokat . . . Karácsony Sándor pedagógus és filozófus, debreceni egyetemi tanár (1891—1952) könyveit. Mindhárom letartóztatott országos titkára, vagy vezetőségi tagja volt a KIE-nek . . . megkoszorúzták Megyercsy Bélának, a magyarországi KIÉ és cserkészmozgalom alapítójának sírját, halálának 50. évfordulóján . . . Kovács Bálint gyülekezetében minden évben 120—150 fiatal konfirmált, a debreceni Nagytemplomban pedig 14 . . ." Az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület szeptemberben tartott országos közgyűlésén foglalkozott az üggyel, majd levelet intézett dr. Bartha Tibor püspökhöz az alábbi kéressek „Az északamerikai magyar református lelkészi kar mély aggodalommal vette tudomásul az említett egyházi férfiak letartóztatásáról érkezett híreket és azzal a kéréssel fordul püspök úrhoz, mint a Zsinat elnökéhez, hogy amennyiben módjában áll, az eset érdemi részéről tájékoztatni szíveskedjék az amerikai lelkipásztor testvéreket." Novemberben az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület keleti körzete ismét foglalkozott az üggyel és újabb levéllel fordult dr. Bartha Tibor püspökhöz, melyben többek közt ez áll: „Az a tény, hogy Főtisztelendőséged nem tartotta fontosnak a szeptember. 7-i levelünkre való válaszolást, de még annak kézhezvételét sem nyugtázta, igen kedvezőtlen fényt vet arra a viszonyra, amely Magyarországon az egyház és állam között fennáll." A hazai Reformátusok Lapja 1968. január 7-i száma szerint „A Zsinati Iroda felhatalmazást kapott a következők közlésére". Rövid bevezetés után az ítéletet ismerteti: „A Budapesti Fővárosi Bíróság összeesküvésre irányuló előkészület miatt dr. Batiz Dénes vádlottat egyévi, Kovács Bálint vádlottat hathónapi, Bugárszky Mátyás vádlottat héthónapi, Tisza Imre és Dobos Károly vádlottakat hat-hathónapi szabadságvesztésre ítélte. Tisza és Dobos büntetését háromévi próbaidőre felfüggesztette." A közlemény még a további tudósítást tartalmazza: „Az ügyben szereplő személyeket szabadlábra helyezték. Az ítélet nem jogerős. Az egyházi hatóság a szóban forgó üggyel az ítélet jogerőre való emelkedése után foglalkozik." A történtek világosan rajzolják elénk a magyarországi vallásszabadság határait. Ezeket a határokat a vádlottaknak is ismerniök kellett, hiszen már régen megvonták őket. Balgaságot követtek el? Vagy alkalmazkodáson túl, alakítani is akarták az életet? Lehet, szabad emberek voltak, akik szabadságukat nemcsak a körülményekben lelik, hanem túlról nyerik, ahonnan küldetésüket veszik. Emberi reményünk, hogy az ügy elsimul. Még inkább örülnénk, ha a KIÉ vagy a cserkészmozgalom feltámadása — annak csak puszta gondolata is — nem rettentő rém lenne Magyarországon, ha az ifjúság nevelése nem lenne féltve őrzött állami monopólium, ha az eszmék eszmékhez illőn szabadon, egyenlő eszközökkel mérkőzhetnének és folytathatnánk tovább. Mindez jót tenne az országnak és egyáltalán nem lehetetlen vágyálom. A vallásszabadság problémája azonban ezzel számunkra még nyitva maradt, mert a vallás szabadsága nem abban áll, ami részére kívülről biztosíttatik, hanem ami belőle önmagán túlról árad. Erre a szabadságra hivattunk keresztyének a világnak mindkét oldalán. G. J. 3
