Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-03-01 / 3-4. szám
Karácsonyi ünneplés a trópuson Bár lassan húsvétot fognak olvasóink ünnepelni és nem szívesen gondolnak vissza a karácsonyt körülvevő zimankós időre, ne ijedjenek meg, beszámolónkban nem visszük őket hideg vidékre, ellenkezőleg: az örök tavasz honába, Venezuelába utazunk velük. Miért éppen Venezuelába? Ugyanis itt éli életét — lassan két évtizede — egy kis magyar evangéliumi keresztyén közösség, a „Feltámadás" Egyházközség magyar gyülekezete. Tudomásunk szerint ez az egyetlen magyar protestáns egyház, amely trópusi vidéken végzi szolgálatát. Az ádventi időszak eljövetelét ezen a vidéken nem az idő hideggé válása, a hópelyhek lehullása, hanem a gyakori záporok megszűnése jellemzi. És még valami: kivirul a vörös levelű poinsetta bokrok serege. Ezt Európában sok helyen „karácsonyi csillag"-nak nevezik és kis cserepekben árulgatják. Venezuelában bokor-, sőt fanagyságúra nő és éppen a karácsonyelőtti időszakban pompázik a legtöbb kertben. Advent első vasárnapját és az azt megelőző szombatot a venezuelai magyarok lelkipásztora nem székhelyén, az ország fővárosában töltötte, hanem úton volt: az ország középső részének szórvány-magyarjait látogatta meg. Első állomás San Felipe volt; ez egy megyeszékhelyhez hasonlítható kis város, mezőgazdasági vidék központjában. Itt egy magyar család otthonában tartott úrvacsoraosztással egybekötött ádventi istentiszteletet. — Még aznap este elérte Barquisimetot, amely közel 200 ooo lakosával az ország harmadik városa. Fekvése és környéke nagymértékben hasonlít Jeruzsálemhez. Itt egy kis evangélikus templomot épített az ott élő, különféle nyelvű szórványhivek közössége és itt hangzott fel magyar nyelven Isten üzenete még ugyanazon az estén. Sőt a magyar lelkipásztor németül is prédikált és a lett kolléga által tartott istentisztelet alkalmával az orgonista szolgálatát is ellátta. Advent első vasárnapjának a hajnalán gépkocsi vitte a magyar és lett lelkipásztort dél felé, az ország kevésbé lakott, felét kitöltő alföld (llano) felé. Itt, Turénben, egy telepítés révén létrejött mezőgazdasági központ evangélikus kápolnává átalakított házában volt reggel 9 és 10 órakor istentisztelet. Az előbbin a magyar lelkész mint orgonista, az utóbbin mint igehirdető szolgált. Sok idő nem maradt az istentiszteletek után, mert a közeli Acarigua városban lakó egyik magyar családnál vártak a lelkészre. Itt hét magyar gyermek hitoktatásban részesült, majd ünnepi istentisztelet következett, amelynek keretében úrvacsoraosztás is volt. Ez a vidék különösképpen meleg a déli órákban, így szinte jólesett újra gépkocsiba ülni és magasabban fekvő vidékre távozni. Még a késő délutáni órákban Valenciába érkeztek meg a szórványlátogató lelkészek. Valencia az ország egyik ipari központja és egyben egy virágzó evangélikus gyülekezetnek, amely templommal, papiakkal és egyházi iskolával rendelkezik, a székhelye. Lelkipásztora 1967 októbere óta ugyancsak magyar: Puky Ákos, aki 12 éves korában került szüleivel Venezuelába, itt végezte középiskoláit, itt kezdte meg egyetemi tanulmányait is, majd azokat Buenos Airesben befejezve és Észak-Amerikában kiegészítve, meghívást kapott a valenciai egyházközségtől, amelyben most német, a lelkész távollétében Izsák Olivér gépészmérnök, gyülekezeti gondnok tartotta meg az úton levő lelkipásztor helyett. Advent második vasárnapján a caracasi magyar gyülekezet tagjai is szép számban vettek részt a skandináv gyülekezet aznap megrendezett karácsonyi kiállításán, amelyet Tikanvaara Torsten finn nagykövet nyitott meg. A megnyitás előtt tartott ünnepi istentiszteleten Pósfay lelkész finn nyelvű imában is megköszönte a Mindenhatónak, hogy Finnország — a történelmi viharok ellenére — megtarthatta 50 évvel ezelőtt kikiáltott önállóságát. Advent harmadik vasárnapja ismét rendkívüli alkalmakat hozott a magyar gyülekezet számára. Délelőtt az istentisztelet keretében keresztelő is volt, este pedig a Nőegylet 16. ádventi szeretetvendégségét rendezte meg a templomkertben. A szeretetvendégséget műsor vezette be, melynek címe: „Tizenöt ádvent magyar és spanyol nyelven szolgál. Múlt év október 22- cn iktatták be lelkészi állásába és éppen advent első vasárnapján nagy gyülekezeti találkozó volt egyházi központjában: akkor rendezte meg a sokféle anyanyelvű hivőbői álló egyházközség hagyományos karácsonyi vásárát. Ennek előkészítésébe és lebonyolításába igen szépen bekapcsolódtak az ott élő magyarnyelvű hívek. Hozzájuk régebben Pósfay lelkész járt le Caracasból, hogy magyar istentiszteletet tartson nekik; Puky lelkész meghívása óta helyben lakó, magyarul is szolgáló lelkipásztoruk van. Ennek ellenére jólesett ádvent első vasárnapján volt lelkészükkel találkozni, aki örömmel látta e nap szép eredményét a karácsonyi vásárt meglátogató sok száz főnyi tömeg jelenlétében. Már igen késő volt, amikor a szórványáról visszatérő lelkipásztorok gépkocsija a fehér caracasi templom elé gördült. Ott is volt magyar istentisztelet; gyöngyszemei" volt. A rendezőség ezúttal az elmúlt tizenöt év ádventi szeretetvendégségeinek legszebb műsorszámaival óhajtotta újra megajándékozni a megjelenteket. A megnyitó beszédet dr. Nyerges Miklós tiszteletbeli gondnok tartotta, aki az első szeretetvendégség alkalmával is — 1952 december 14-én — üdvözölte a megjelenteket. Kis előadásában három jubileumról emlékezett meg: nemrégen múlt 15 éve, hogy Pósfay György lelkipásztor Venezuelába érkezett; a Nőegylet megalakulásának és az első magyar szeretetvendégség megrendezésének. Mindezen évfordulókért Istennek jár köszönet és így az emlékezés szavai a hála szavai is voltak. Nagy tetszéssel fogadott, mélyszántású szavai után Pósfay György lelkész ismertette az elmúlt 15 ádventi szeretetvendégség jellegzetességeit és megkérte az első alkalomkor is szavaló dr. Matute Józsefnét, hogy adja elő az akkor elszavalt Remé-6 Tikanvaara Torsten finn nagykövet és Pósfay György lelkész a skandináv karácsonyi vásár megnyitása után megtekintik a kiállítási termeket