Utitárs, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1967-03-01 / 3-4. szám
Azon az éjszakán... Amikor Jézus Krisztus jelenteni kezdte tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie és sokat szenvednie, — Péter félrevonta Öt és feddeni kezdte: «Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled!» A tanítvány feddeni kezdte a Mestert, kioktatni a felől, hogy mi eshet meg vele és mi nem, — mi méltó a Messiáshoz és mi nem. Péter tapintatos volt.. Pélrevonva tette: ne hallják meg a tanítvány-társak, hogy ő leckézteti az Urat, aki azonban — ez volt Péter véleménye — olyat mondott, amit nem lett volna szabad. Talán egy keserű pillanatában szólta el magát, amire pedig igazán nem lehet oka, hiszen éppen az előbb tettek vallást arról, hogy Ö a Krisztus, az élő Istennek Fia. Jézus hiába mondta ennek a felháborodott, de tapintatos Péternek, hogy «Sátán», «botránkozásomra vagy nekem», — Péter nem adta fel a gondolatait. Hallgatott és várt — talán arra, hogy mikor eljön az óra, amelyről Jézus annyit beszélt, akkor majd annál meglepőbb és meggyőzőbb formában mutatja meg messiási hatalmát. Éppen ez az óra, éppen az utolsó éjszaka mutatta meg, hogy, — ha Cézárea Filippinél elhallgatott is Péter — meggyőződését és gondolatait nem adta fel. A tanítványok mindvégig magától értődőnek tartják, hogy ők tudják — ők csak igazán tudják! — milyennek kell lennie a Krisztusnak, mi illik a Messiáshoz és mi nem; mi isteni és mi nem. És, mert ragaszkodnak a gondolataikhoz, mert mindvégig ők a mérték, azért «ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoznak Jézusban». Nemcsak Péter, hanem a többi tíz is. A tizenkettedik, Judás, már előbb megbotránkozott. Ilyen emberek vannak Jézus Krisztus körül. Ahol az Ö keresztje hirdettetik, ott az sem hallgatható el: ilyen az ember. — Azon az «éjszakán» mindnyájan megbotránkoznak, mert Jézus Krisztussal megesik az, ami az ő Messiásdogmatikájuk szerint, nem eshetne meg. Jézust elfogják s Ö nem védekezik. A messiási csoda elmarad. Nem jönnek az angyalok és nem jön Illés tüzes szekere, hogy elragadja az árulók és ellenségek közűi. Ezt nem bírják elviselni a tanítványok. Ezért botránkoznak meg és szaladnak szét. Nem azért,* mert gyávák, hanem, mert rettenetesen csalódtak. Az óra eljött — s aztán elmúlt a nélkül, hogy az Isten jelentkezett volna, jelentette volna a hatalmát. Az Isten Fia bűnös emberek kezébe adatott. Jézus védtelenségét, — magakiszolgáltatását Péter úgy értelmezte, hogy Jézus kapitulált, — belátta, hogy tévedett — és megadta magát. Itt van a vég. Itt van a tanitványság vége is. Mert, ha maga Jézus bevallja, hogy tévedett — a magatartásával vallja be — mit tehetnek a tanítványok? A főpap udvarán sem félelemből tagadja meg az Urat, hanem csalódásból. «Ha ismertem is ezt az embert, immár nem ismerem». — Mert amit várt tőle, nem adta meg. — Péter nem tud hinni. De akkor miért követte mégis Jézust a főpap udvaráig, a kihallgatás színhelyéig? Ez a titkok egyike, az Isten Szentleikének titka. Nem tud hinni, — de nem tudja nem követni Jézust. Valami van még azon túl is, hogy a hite összetört. Ilyen furcsa Krisztus-követők szerepelnek a nagyheti történetben: Péter, akinek a hite összetört — és mégsem tud nem hinni (mert Isten őrzi a valódi hitre, amely Nagypéntek után, Husvétkor jön el!) — és Cirénei Simon, aki kényszerűségből veszi fel Jézus keresztjét és követi Öt, — s aki Husvét után hozzátartozik a gyülekezethez. Simon egyik fiáról, Rufusról, Pál úgy ír, mint «aki kiválasztott az Urban» és anyjáról (tehát Cirénei Simon feleségéről) mint aki neki is anyja. (16:13.) Simon családja ismert és megbecsült volt az Ösgyülekezetben. A messiási csodát az utolsó pillanatig várják: a tanítványok, a galielai asszonyok és a jeruzsálemiek. Amikor Jézus «EIi»t kiált, azt hiszik Illést hívja, — a bajba jutott igazak megsegítőjét és a Messiás utkészítőjét, — végre kimondta a varázsszót. Akik az ott állók közűi Jézussal rokonszenveztek, frissítő italt nyújtottak neki, a légionáriusok és judeai parasztok között szokásos ecetes bort, hogy még 2 Itt vagy közöttünk! Szenvedő Jézus, Ki a kereszten két lator között megfeszítetten, világ csúfjára megölettettél, minden szenvedést magadra vettél, s úgy lettél örök szabadulásunk, segíts, hogy ma is, mindig meglássunk, el ne kerüljünk, félre ne lökjünk, amikor Te most szenvedsz közöttünk Kelet-Nyugaton, Északon, Délen, öt világrészünk minden sebében, minden betegben, minden öregben, elhagyottakban, kisgyerekekben, éhezőkben és nyomorultakban, elesettekben, elnyomottakban. Segíts meglátni minden ínséged! Segíts őbennük szolgálni Téged! Te ma is hordod töviskoronád: Itt vagy közöttünk, és szenvedsz tovább, és szenvedsz tovább. Szolgáló Jézus, Aki Ur voltál, és mégis olyan mélyre hajoltál, megkönyörültél a betegeken, poros lábakat mostál csendesen: segíts, hogy könnyet, jajt észrevegyünk, és segíts, hogy a Te kezed legyünk ... a Te irgalmas, szerető kezed érje el bennünk a kicsinyeket, elhagyatottak minden nyomorát! Hiszen Te itt vagy, és szolgálsz tovább... és szolgálsz tovább. Szeretőjézus! Azért születtél, szenvedtél, haltál, mivel szerettél. Világában a hideg gépeknek, a gyűlöletnek, a félelmeknek, szerető Jézus, lakozzál bennünk! Segíts mindig a Tiedből vennünk, szeretetedben szolgálnunk, járnunk, magunk felednünk, hálát se várnunk, csak sugaraznunk szived mosolyát! Hiszen Te itt vagy, és szeretsz tovább... és szeretsz tovább. (1966)
