Utitárs, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1967-03-01 / 3-4. szám
DR. HELGE LJUNGBERG: Nagy heti üzenet Tíz esztendővel ezelőtt kb. hét-nyolcezer magyar menekült érkezett Svédországba. Stockholm evangélikus püspöke a Magyar Tudósító 1957 április 15-i számában az alábbi köszöntést intézte országa magyarságához. Dokumentáris értékén kívül azért is közöljük lapunkban, hogy az évfordulón bennünket is elgondolkoztasson. «Az Atya, Fiú és Szentlélek Istennek nevében! Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, ments meg bennünket, kegyes Istenünk.» Ezzel a litániából vett imával szeretném a svéd egyház nevében üdvözölni magyar barátainkat és vendégeinket. A keresztyén anyaszentegyház húsvéti böjtjét az Ur Jézus Krisztus szenvedéseiről szóló szent szövegek fölött való elmélkedéssel tölti el. A szenvedést Ti is megismertétek. S ezért Isten szava talán vigaszul, bátorításul és útbaigazításul szolgálhat nektek. így szól az apostol: Nézzetek a hit fejedelmére és elvégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, nem törődve a gyalázattal, keresztet szenvedett és az Isten királyi székének jobbjára ült. Ezt szeretném én is mondani nektek: saját szenvedéseink fölött való töprengés helyett jobb ha Jézusra tekintünk, aki a helyett, hogy az előtte álló örömet választotta volna, kiállta a kereszt szenvedéseit. Mert bármennyire érthető is, ha gondolataink saját szenvedéseinkkel foglalkoznak, mégis jobb — még saját szempontunkból is, — ha mások, és elsősorban a Megváltó szenvedéseit szemléljük. Ö önként választotta a szenvedés és a kereszt útját. Miért tette ezt, önkínzásból egy kicsit bírja, hogy Illésnek ideje legyen eljönni. Illés azonban nem jött el, a csoda nem történt meg. Jézus «hangosan felkiáltva kilehelte lelkét.» Az evangélium szerint: ez a messiási csoda! Tehát: Jézus halálig való engedelmessége, maga-odaadása. «Holton az élet elesett, s holtával szerzett életet.» Ez a megváltó csoda. De ki érti meg? Uram, ki hisz a mi tanításunkban? Ki hiszi, hogy az a mindenható, és üdvözítő Isten, aki ilyen eredménytelen és jeltelen! Ki hiszi, hogy a váltság, a segítség az, hogy Jézus meghal — és nem az, hogy Isten eljön és segít! Ki akarja ezt az Istent? Ki fogadja be ezt a Jézust? Ki megy Ö utána, ki akar ott lenni, ahol Ö van? Akik Nagypénteken ünnepelnek, tudják-e, ki a Jézus Krisztus? Nem hiányzike az ünnepükből az a Jézus Krisztus, aki ezen a éjszakán elárultatott? Uj Élet (Canada) talán, vagy azért, hogy híressé váljék? ■— Nem, hanem csak azért tette, mert az egyeden hatalom, mely le tudja győzni az erőszakot, a gyűlöletet és az igazságtalanságot: az önzetlen szeretet. Egy svéd zsoltárköltő, Erik Gustaf Geijer, így énekli meg ezt: Mindent legyőz, Aki szeretve szenved. A szeretet diadala abban a pillanatban született meg, amikor a gyűlölet és az erőszak diadalmaskodott a Golgota hegyén. A megaláztatás és halál keresztje a megdicsőülés és az élet diadalmi jelévé lett. A Szentírás megtanít bennünket arra, hogy az erőszakkal diadalmaskodóknak a kudarc jele van homlokára vésve. Egyetlen erőszakra alapuló uralom se tarthat örökké, előbb-utóbb szétbomlik. Az erőszak napjait, vagy éveit megszámolhatjuk, de a szeretet örökkévaló. Azt senki sem tudja megmondani, hegy miért kell az árat a magunk és mások szenvedésével megadnunk. Itt újból Jézus szavait idézhetjük: Ha a búzaszem nem esik a földbe, hogy meghaljon, akkor egyedül marad: de ha meghal, megsokasodik, így aki könnyel vet, örömmel arat. Ilykép fordíthat Isten mindent jóra. Kívánom, hogy a hit erejével a jövőbe lássatok és a magasba nézzetek, Jézus Krisztus, a hit vezére és tökéletesítője felé, ki kiállott szenvedései után most Isten trónjának jobboldalán ül. Szívből reméljük, hogy hamarosan felvirrad Magyarországra az igazság, a béke és a ítélet napja. Addig pedig kívánunk vendégeinknek Svédországban erőt és türelmet a remény megőrzéséhez. Isten tartsa védő és megtartó kezeit fölöttetek és adjon erőt a hithez és reményhez. Kiállott szenvedéseitek után részeltessen az Ur bőséges áldásában. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és békessége legyen mindnyájunkkal. Amen. A feltámadásról Newton Izsáktól, a nagy természetbúvártól megkérdezte egyszer valaki, hogy az ember szétszórt porát hogyan lehet majd a lélek feltámadási testévé gyűjteni. Newton nem felelt azonnal; hallgatagon kevert össze egy marék homokot vasreszelékporral. Aztán megkérdezte látogatóját: ki válogathatja Nagypénteki imádság Megváltó Urunk! Engedelmes, hűséges életed, kínos halálod képe áll ma előttünk. Emberi értelmünkkel képtelenek vagyunk felfogni vívódásod, szenvedésed nagyságát. Csodálattal gondolunk Lelkedre, amelynek ereje által mindent magadra vállaltál és amely által úgy haltál meg, mint tiszta, ártatlan Bárány, aki még a keresztfán is gondoskodó voltál és könyörgő ellenségeidért, barátaidért egyaránt. Valljuk, hogy mi is azok közé tartozunk, akik elhagytak Téged, akik ruhádra sorsot vetettek, akik szomjúságodat nem enyhítettük, és akik távol állottunk, amikor egyesülnünk kellett volna veled. — Azóta is hányszor megismétlődött hűtlenségünk nemcsak veled, hanem felebarátainkkal és az emberi szenvedéssel szemben is. De alázatos szívvel kérünk az ének szavai szerint, «Halálod ára rajtam ne vesszen kárba.» Áraszd ki reánk megváltó szereteted erejét, csodáját, bűnbocsánatát, hogy életünkben és halálunkban a tieid legyünk. Könyörögve kéjük Szentlelked vezetését, hogy addig, amíg tart életünk világossága, szolgálhassunk Néked örömmel, odaadással és hűséges szívvel, a jónak cselekvésével, a szeretet megbocsátásával és türelmével országod dicsőségére. Ámen. ki ezt a vasport a homokból? — Nem kapott feleletet. Erre kezébe vett egy mágnest és a vas pora rátapadva gyűlt össze pillanatok alatt. Ünnepi komolysággal tette hozzá: aki a halott vasnak ezt az erőt adta, vájjon nem képes-e nagyobbra, amikor a feltámadáskor megdicsőült testtel ruház fel bennünket? Edison Tamás, a nagy feltaláló, ezt mondotta: «A halál utáni élet kedvessé lett gondolatom. Ez a hit nemcsak érzelmi szükséglet, hanem sokkal inkább az értelem logikus következtetése. A természetben semmi sem vész el. Mayer Róbert felfedezése óta (az energia megmaradásának az elve) megrendíthetetlen alapelv az, hogy a «valami» soha, semmi körülmények közt se lesz «semmi»-vé. Vájjon miként is lehetne ez másképpen azzal a csodálatos erőközponttal, amelyet léleknek nevezünk? Egy nagy filozófus a halált kapuhoz hasonlította. A halál egyszerre kimenet és bemenet, vég és kezdet, — megfigyelő nézőpontja szerint. Annak az embernek, ki bebizonyítaná nekem, hogy a túlvilágban való hit merő képzelődés, .... nem lennék hálás. Meggyőződésem azonban, hogy ez .... lehetetlenség.» 3
