Utitárs, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1967-05-01 / 5. szám

KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA XI. évf. 5. szám Megjelenik havonként 1967- május Hasonlatok a Szentlélekről Pünkösdi igehirdetés Ap.csel 2, 1—13 alapján Pünkösd ünnepe azok közé a nagy ünnepek közé tartozik, amelyekben min­dig van valami titokzatos, amit emberi nyelvvel, szavakkal pontosan megjelölni nem lehetséges. Ami pünkösd napján történik, abból mindazt, ami a Szent­lélek kitöltésének következménye, szem­mel lehet látni, füllel lehet hallani, érzékelni, de hogy kicsoda a Szentlélek, arról csak hasonlatot kapunk. A hasonlat mindig magyaráz, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy mindig sántít. Az első hasonlat szerint a Szentlélek olyan, mint a sebesen zúgó szélnek zen­dülése. Amikor Jézus Nikodémussal való beszélgetése alkalmával beszél a Szent­lélek Üristenről, ugyanezt a hasonlatot alkalmazza. Ez az írástudó ember, aki pedig járatos az írásokban, ismeri a Bibliát, értetlenül áll meg a Szentlélek titka és a Szentlélek munkájának ered­ményeképpen jelentkező újjászületés előtt. Ekkor használja Jézus a szél példá­zatát. Azt mondja: munkáját, eredmé­nyét látod, ahogyan mozog, de hogy mi a szél, honnan jön, hova megy, hol kez­dődik, hol ér véget, ezt a titkot még a legtudósabb elme sem tudja megfejteni. A szél különböző lehet. Van szelíd fu­vallat, amely a forró nyárban jólesik az embernek. Felborzolja a haját, felszántja izzadt homlokát. De van aután zúgó szél is, van sebesen zúgó szél, vagyis vihar, amely elől az ember szeretne valami menedékhelyet találni, elrejtőzni. Az első pünkösd története szerint a Szentlélek vihara volt pünkösdkor. Nem úgy jelentkezett a Szentlélek Úristen, mint valami csendes fuvallat, hanem úgy, mint sebesen zúgó szélnek zendülése, amely sok mindent felkavar. Felkavarja az utca porát és szemetjét. A pünkösdi Szentlélek kitöltésekor mindig abban jelentkezik a Szentlélek munkája, hogy nyilvánvalóvá válik az ember bűne. Péter apostol így fejezi be beszédét: „Tudja meg hát Izrael egész háza bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek. Mikor pedig ezeket hallották, mintha szíven találták volna őket, így szóltak Péternek és a többi apostolnak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?" (Csel. 2, 36—37). Igen, ahol a Szentlélek munkálkodni kezd, ott nyilvánvalóvá válik az ember bűne. Az embert nyomni kezdik azok a bűnök is, amelyeket addig olyan köny­­nyedén vett és a háta mögé dobott. Megérzi és megérti az ember, amikor Szentleiket kap: micsoda a bűn. Van, aki csúfolódásba menekül lelki­ismeretének furdalása elől s azt mondja, hogy ezek részegek, édes bortól része­­gedtek meg. Van azonban, aki megkeseredik. Egye­sek tudatára ébrednek annak, ki az, akit cserben hagytak. Az új élet ezzel a megkeseredéssel kezdődik. Van egy másik kép is ebben a történet­ben: a Szentlélek olyan, mint a tűz. „És mintegy tüzes nyelvek jelentek meg előt­tük, melyek megoszlottak és közülök mindegyikre leszállott egy." Amikor a Szentlelket kapták az apostolok, akkor a fejük fölött tüzes nyelvek jelentek meg és nem gyújtották meg őket, legalábbis a hajukat nem, de a szívüket, lelkűket meggyújtották és megtelének mindnyá­jan Szentlélekkel és „kezdtek szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nekik szólniuk" (2, 4). Nem ez az egyetlen szentírási hely, amely úgy beszél nekünk Isten Leikéről, mint tűzről. Mikor Keresztelő János Máté evangéliuma 3. fejezetében elkezdi igehirdetését, akkor a 11. versben úgy beszél a Szentlélekről, mint tűzről, amely sok mindent megéget, és amely sok min­denre indít bennünket. 2. Mózes 3, 2 szerint is így van. Akkor Mózes kapta az égő csipkebokorban a jelenést. Az égő csipkebokorban jelent meg a tűz s ebben a tűzben jelent meg az indító Lélek, mely felkavarta Mózes nyugalmát, amelyet a pásztor-élet nyúj­tott neki s elindította őt, a bűnei elől megfutamodott embert a fáraó felé, hogy megmentse, kiszabadítsa fogságban szen­vedő népét. A vihar szele az első kép a pünkösdi Lélekről. Ez megtérítette a gyülekezetét, de a tűz térítővé tette őket. Érdekes ebből a szempontból nézni a tizenkettőt. Legnagyobb részük írástudatlan, közön­séges ember. Nem jártak nagy iskolákat, oklevelük nem volt, de volt önismeretük és belátásuk arra, hogy csendesen visel­kedjenek. Ott volt ugyan közöttük Pé­ter, aki nagy hangjával és János, aki tudásával kivált, de a többiek egyszerű, írástudatlan, közönséges emberek. Van közöttük olyan apostol, akinek jóformán egyetlen mondata van csak leírva a Bibliában, nem adatott néki a szólás, a prédikálás képessége, — és most minden­ki szólni akar! Valahányszor az egyházban dolgozni kezd a Szentlélek, egyszerre megszűnik az a helyzet, hogy csak a pap beszél. Ahol a Szentlélek dolgozik, ott a dadogó emberek ékesszólókká lesznek. Nem

Next

/
Thumbnails
Contents