Utitárs, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1967-05-01 / 5. szám
KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA XI. évf. 5. szám Megjelenik havonként 1967- május Hasonlatok a Szentlélekről Pünkösdi igehirdetés Ap.csel 2, 1—13 alapján Pünkösd ünnepe azok közé a nagy ünnepek közé tartozik, amelyekben mindig van valami titokzatos, amit emberi nyelvvel, szavakkal pontosan megjelölni nem lehetséges. Ami pünkösd napján történik, abból mindazt, ami a Szentlélek kitöltésének következménye, szemmel lehet látni, füllel lehet hallani, érzékelni, de hogy kicsoda a Szentlélek, arról csak hasonlatot kapunk. A hasonlat mindig magyaráz, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy mindig sántít. Az első hasonlat szerint a Szentlélek olyan, mint a sebesen zúgó szélnek zendülése. Amikor Jézus Nikodémussal való beszélgetése alkalmával beszél a Szentlélek Üristenről, ugyanezt a hasonlatot alkalmazza. Ez az írástudó ember, aki pedig járatos az írásokban, ismeri a Bibliát, értetlenül áll meg a Szentlélek titka és a Szentlélek munkájának eredményeképpen jelentkező újjászületés előtt. Ekkor használja Jézus a szél példázatát. Azt mondja: munkáját, eredményét látod, ahogyan mozog, de hogy mi a szél, honnan jön, hova megy, hol kezdődik, hol ér véget, ezt a titkot még a legtudósabb elme sem tudja megfejteni. A szél különböző lehet. Van szelíd fuvallat, amely a forró nyárban jólesik az embernek. Felborzolja a haját, felszántja izzadt homlokát. De van aután zúgó szél is, van sebesen zúgó szél, vagyis vihar, amely elől az ember szeretne valami menedékhelyet találni, elrejtőzni. Az első pünkösd története szerint a Szentlélek vihara volt pünkösdkor. Nem úgy jelentkezett a Szentlélek Úristen, mint valami csendes fuvallat, hanem úgy, mint sebesen zúgó szélnek zendülése, amely sok mindent felkavar. Felkavarja az utca porát és szemetjét. A pünkösdi Szentlélek kitöltésekor mindig abban jelentkezik a Szentlélek munkája, hogy nyilvánvalóvá válik az ember bűne. Péter apostol így fejezi be beszédét: „Tudja meg hát Izrael egész háza bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek. Mikor pedig ezeket hallották, mintha szíven találták volna őket, így szóltak Péternek és a többi apostolnak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?" (Csel. 2, 36—37). Igen, ahol a Szentlélek munkálkodni kezd, ott nyilvánvalóvá válik az ember bűne. Az embert nyomni kezdik azok a bűnök is, amelyeket addig olyan könynyedén vett és a háta mögé dobott. Megérzi és megérti az ember, amikor Szentleiket kap: micsoda a bűn. Van, aki csúfolódásba menekül lelkiismeretének furdalása elől s azt mondja, hogy ezek részegek, édes bortól részegedtek meg. Van azonban, aki megkeseredik. Egyesek tudatára ébrednek annak, ki az, akit cserben hagytak. Az új élet ezzel a megkeseredéssel kezdődik. Van egy másik kép is ebben a történetben: a Szentlélek olyan, mint a tűz. „És mintegy tüzes nyelvek jelentek meg előttük, melyek megoszlottak és közülök mindegyikre leszállott egy." Amikor a Szentlelket kapták az apostolok, akkor a fejük fölött tüzes nyelvek jelentek meg és nem gyújtották meg őket, legalábbis a hajukat nem, de a szívüket, lelkűket meggyújtották és megtelének mindnyájan Szentlélekkel és „kezdtek szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nekik szólniuk" (2, 4). Nem ez az egyetlen szentírási hely, amely úgy beszél nekünk Isten Leikéről, mint tűzről. Mikor Keresztelő János Máté evangéliuma 3. fejezetében elkezdi igehirdetését, akkor a 11. versben úgy beszél a Szentlélekről, mint tűzről, amely sok mindent megéget, és amely sok mindenre indít bennünket. 2. Mózes 3, 2 szerint is így van. Akkor Mózes kapta az égő csipkebokorban a jelenést. Az égő csipkebokorban jelent meg a tűz s ebben a tűzben jelent meg az indító Lélek, mely felkavarta Mózes nyugalmát, amelyet a pásztor-élet nyújtott neki s elindította őt, a bűnei elől megfutamodott embert a fáraó felé, hogy megmentse, kiszabadítsa fogságban szenvedő népét. A vihar szele az első kép a pünkösdi Lélekről. Ez megtérítette a gyülekezetét, de a tűz térítővé tette őket. Érdekes ebből a szempontból nézni a tizenkettőt. Legnagyobb részük írástudatlan, közönséges ember. Nem jártak nagy iskolákat, oklevelük nem volt, de volt önismeretük és belátásuk arra, hogy csendesen viselkedjenek. Ott volt ugyan közöttük Péter, aki nagy hangjával és János, aki tudásával kivált, de a többiek egyszerű, írástudatlan, közönséges emberek. Van közöttük olyan apostol, akinek jóformán egyetlen mondata van csak leírva a Bibliában, nem adatott néki a szólás, a prédikálás képessége, — és most mindenki szólni akar! Valahányszor az egyházban dolgozni kezd a Szentlélek, egyszerre megszűnik az a helyzet, hogy csak a pap beszél. Ahol a Szentlélek dolgozik, ott a dadogó emberek ékesszólókká lesznek. Nem
