Utitárs, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1967-03-01 / 3-4. szám
Könyvek II. A titok nyomozója Az emberiség történelmének középpontjában állnak az üdvösség eseményei. Évszámításunk Krisztus születésétől indul előre és hátrafelé. De nemcsak időben, hanem térben is kicsomósodnak az események: a jelentéktelennek számító Betlehem és a három világvallás bölcsőjét ringató Jeruzsálem környékére összpontosul. A távlat mint térben és időben meghúzott «komisz szakadék» (Lessing szavaival) húzódik meg közöttünk és az üdvösség története között. Cs. Szabó László legújabb könyve, «A nyomozás» (Utitárs kiadása, Oslo-Bécs, 1966) ennek a szakadéknak az áthidalásara vállalkozik. A szerző az üdvörténet nyomozójaként indul el, hogy összekapcsoljon bennünket a krisztusi középponttal. Előbb a tért hidalja át. A Szentföld szerelmeseként járja be az esemény színhelyét. Keresi hol és miért járt az Úr, s azonosítja a hagyomány tényeit a nyomozás eredményeivel. Kétezer esztendő történelmét átélt földön nyomoz a Krisztus bölcsője, a szenvedés és elítéltetés színhelye, a megnyílt sír és az első gyülekezet istentiszteleti életének jelei után. A szent város szimbólummá is válik, melynek értelmezésébe fonódik a magunk sorsa is. Az olvasóra bízza, hogy elfogadja-e ezen nyomozás magunkról való vitázásának eredményeit. Aztán az időt hágja át. «Isten testi leszállásával az időbe paradox módon értelmét veszti a földi időszámítás, mert örök jelenné változott három évtized Augustus és Tibérius uralkodása alatt» (114. old.). Ez az örök jelen vonul végig emberek életén. A nyomozó keresi, hogyan ült bele nemzedékek öntudatába a testtélevés egyszeri, örökre szóló eseménye. Felkeresi a katonát, aki a betlehemi gyermekek mészárlásában vett részt, s akit nem hagy békén a tette, s a gyermeksírás megreszketteti. Csakhogy az örök jelen más formában is visszatér hozzá, hogy Mária ezen bélpoklos karjába tehesse gyermekét. Nyomozza a pásztorok életét, akik a betlehemi mezőkön lettek tanúivá az angyali üzenetnek. Hullámszerűen ismétlődik a betlehemi éjszaka testtélevése, a Gyermek szálláskeresése. Még az emberiség jövőjébe is átnyúlik, az űrhajók korszakába, a meghasadt emberi közösség, s az üdvtényekkel megszakadt kapcsolat ateista nemzedéke felé is befurkózik az örök jelen. A navigátor pásztor nem nagyon tudja követni a «rejtélyes beszédet». «Elhigyjem, amit látok és hallok, valóság ez?» A szerző Józsefen keresztül válaszol egyszerű pásztortapasztalat párhuzamával: «Egyikőtök se kételkedik a kutya emberszimatjában, pedig magatoknak nincs. Miért nem hisztek akkor némely ember istenszimatjában? Valamikor soknak volt, csak elvesztettétek. Valóság az, ha te nem is érzékeled. Amit most láttok, egyszerre van az időben s az időn kívül, megtörtént s történik» (147. old.). Ismétlődik az üdvtörténet. Nemcsak az Újtestámentumban, s nemcsak a szerző hang játékaiban, hanem az időben is, térben is, hogy megragadjon nemzedékeket, akikhez még nem jutott el, vagy akik bezárják ismételten a kaput a szállást kereső Gyermek előtt, míg csak meg nem törik az ellenállásuk. Ennek a konokul visszatérő történetnek nyomozza jelenben való jelentőségét az író. Nemcsak karácsony, hanem húsvét, a feltá madás jelentősége is ott van kérdéseiben. Szentföldi idegenvezető megüresedett kereszténységét undorral dobja el magától: «Én ugyan nem hiszek sem az eredendő bűnben, sem a megváltó feltámadásban — mondja jámbor felebarátom, de azért jó keresztény vagyok kérem, gyakorlom a krisztusi erényeket. Összetéveszti a kisdedóvást és állatvédelmet a kereszténységgel» (54. old.). Cs. Szabó Paszternákkal együtt «Krisztus a teljes titok» után nyomoz, «amely mégis közölni tudja magát» (8. old.). Kedvenc evangélistájával, Lukáccsal, a történetíróval és orvossal mondatja el az író, hogy mit fedett fel a titokból, amely «a megszégyenítő kereszten nekünk a világ sarkalata» lett (182. old.). A világmegváltás drámája folyik az evangélium lapjain, nem egy életrajz leiírása. A karácsonyi kerekasztal beszélgetés, mely a kötet címét adta, húsvétnál végződik, a feltámadás hatalmas erejű minden embernek szóló szolgálatánál. Lukács mondja a végén: «Rendjén való. Úgy írtuk az evangéliumokat, hogy minden oda mutasson» (189. old.). A szerző nyomozása ebben oldja meg a Krisztus-titkot, amely még a tanítványoknak is nehezen emészthető. Judás, aki az egyik hangjáték tanúsága szerint nem erre, hanem a politikai szabadulásra vár, ebbe bukik bele. De halála mégis összekapcsolódik a Megváltó halálával: titokzatosan összetartozik a világmegváltás drámájával. A kereszt és a nyitott sír krisztusi titka előtt megbotránkozóknak fedi azonban fel az író az ezen eseményekben rejlő hatalom erejét. «Az élet értelme az áldozatokban folyik tovább, ők lesznek az erősebbek, nem azok, akikért kardélre kerültek». A halál egyetemes emberi fenyegetésével szemben csak a kereszten Meghaltnak van hatalma. Akik ebben nem hisznek «egy bukott birodalomnak szolgálnak, a Halál letűnt hatalmának. De aki hisz abban, amit mi láttunk, kettőt megtanul — mondja a háromkirályok legendájának Gáspárja az egyik hangjátékban. Maga nem próbál tiltakozni az elmúlás ellen, mások életével pedig nem bánik kénye-kedve szerint. Mert tudja, hogy a maga és a mások életében elkezdődött valami, aminek soha nem lesz vége. S amely fölött nem rendelkezik sem a családfő, sem a törzsfő, sem a helytartó, sem a császár. Ahhoz se kell már érc vág)' márvány, hogy örökre megmaradjunk idegen népek közt, messzimesszi földeken, akár a világ végén... Lesznek jövendő népek ... Mondjuk... a magyarok. Mondjuk mához kétezer évre. Nem kell se hatalom, se parancs, hogy minden évben feltámadjon köztük a csillagos utunk kicsi bundában» (122 k. old.). Köszönjük Cs. Szabó Lászlónak, az örökké ismétlődő titok nyomozójának, ezen közlését. A magunk egzisztenciáját fedte fel benne. Úgy ahogy Krisztus maga akarja közölni titkát. Akadjon sok olvasója a könyvnek, s akadjanak talán a magyar diaszpórában olyan magyar csoportok is, amelyek megszólaltatnák a hangjátékokat, középkori misztériumjátétok modern változatát, az «írástudatlan szegények bibliájaként*» (100. old.). Nem az írninemtudók, hanem a Szentírásban járatlan mai nemzedék előtt szólalhatna meg ily módon a testtévált Isten titka, melyet a titok nyomozói itt is, ott is felfednek — s «mely az egész népnek öröme lesz» (Luk. 2,10). Persze nem az írninemtudók, hanem a Szentírásban tudatlan mai nemzedék előtt, hogy gazdagítsa igaz emberségükben a testtévált Isten titka az Örök Jelen — minden népnek örömére! Vájt a Vilmos. Nagypéntektől húsvétig A Golgotán még ott állt a kereszt, De már a bíbor vért a por felitta. Mindenki elment, elszéledt. Ki hitt az Emberfiának? — Elvégeztetett. Judás nyakán is roppant a kötél, nem vonzza többé árulásra már juss. Kezét tisztára mosta rég Pilátus, András, Simon is bárkájába tér. Üres szívükben kétség sem maradt: Nem fognak ők már emberhalakat, Fényét vesztette bennük a csoda. De lenn a sziklasírban ezalatt Megépült Jézus teste temploma. Nem dönti többé senki le soha. Füle Lajos. 9
