Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1966-02-01 / 2. szám

fbL4AX?Urí~' % f--------KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA IX. évf. 2. szám. Megjelenik havonként 1966. február. Aki az ún. fejlődésben levő országokba utazik, hogy ott segítsen a nyomorúság­ban élőkön, a legkevésbé várt kérdésekkel találhatja szemben magát. Indiában pl. kérdőre vonhatják: miért csak az embere­ken segít? Ez is ugyan olyan csúnya disz­krimináció mint a faji megkülönböztetés. Miért nem segít az állatokan is? A tehe­nek részére még igen kevés aggok házát építettek. Őket megölni tilos ebben az országban, de más állatokat is a jainisták szerint. Rokonai vagyunk az állatoknak — mondja a hindu és a buddhista. Ha meghalunk, újra születhetünk mint álla­tok. Ha biztonságos öregkort akarunk magunknak biztosítani, ezt az állatoknak is meg kell adnunk. Amig Indiában ilyen felfogás uralko­dik, nehéz problémáikat megoldani. Az országban kb 200 millió tehén él. Meny­nyi éhező emberen lehetne segíteni, ha csak a legöregebbeket is levághatnák. Az európai lassan rájön, hogy azok a felfogások, képzetek, melyeket otthonról magával hozott, ebben az országban nem érvényesek. Egyáltalán nem magától ér­tődő, hogy éppen az állat és ember között kell meghúznunk az éles határt, hogy az emberi élet a sérthetetlen, de nem az ál­laté. Meghúzhatjuk a határt ember és em­ber között, faj és faj vagf szolga és szabad ember között. De mehetünk olyan messze is, hogy azt az állat és növény között húz­zuk meg. Az emberiség története attól vált azonban függővé, hogy e határt hol húzták meg. Ész-okokkal nem lehet u. i. bebizonyítani, hogy a határnak épen ott kell húzódnia, ahol azt mi meghúznak. Felfogásunkat mi az ószövetség népétől kaptuk; tőlük a keresztyénség vette át, s így jutott az el országainkba, mihozzánk. Hallatlan jelentősége volt történelmünk alakulására, emberszemléletünkre, szociá­lis gondolkozásunkra. — Mindenfajta élet sérthetetlen. Nem, csak az emberi élet az, az állatot meg szabad ölni. Ez két különböző álláspont. Van egy harmadik is: hogy semmiféle élet sem sérthetetlen, mind az ember, mind pedig az állat élete elvehető, ha ez így szükséges. Sokféle nép vallotta ezt a felfogást. Ma az afrikai animizmusban találkozunk vele. Egy primitív zulu pl. — ha nem került a misszió befolyása alá — nyugodt lelki is­merettel éhezteti halálra öreg hozzátar­tozóit vagy végzi ki nemkivánt újszülött gyermekét. Ha az ember kérdőre vonja, csodálkozóan válaszolja: ezt csináljátok ti is háziállataitokkal. Minek kifogásoljátok az emberölést, ha ti magatok nyugodtan megölitek az állatokat? Mi igy próbáljuk elkerülni a túlnépesedést s így oldjuk meg az öregek gondozását. Sokkal olcsóbb és okosabb megoldás a mienk. Mi csak az értékes egyénéket tartjuk meg. — Mit válaszoljon az ember? Termé­szetesen igaza van. Közönséges emberi szempontból olcsóbb ez a megoldás, s ráadásul bölcsebb is, racionálisan szem­lélve a dolgot. Kiderül, hogy' az emberi élet sérthetetlenségének a gondolata csak vallási szempontból védhető és magyaráz­ható. E magyarázatot évszázadok keresz­tyén nevelése véste bele népeink tudat­világába, eredetét azonban már rég el­felejtettük. Az emberi élet sérthetetlen­ségéről vallott felfogásunk levegőben lóg, ha nem ebben az értelemben állunk ki mellette szemben azokkal, akik az ellen­kezőjét hirdetik. Mielőtt a keresztyénség hozzánk érke­zett, a mi őseink is hasonlóan cselekedtek. A nemkívánt újszülöttet minden vita nél­kül kihelyezték az erdőbe. A nyugdíj­­intézményt helyettesítendő is voltak jó megoldásaik. Adám nevet ad az álla­toknak. XI. sz.-beli festmény a San Pietro in Valle templomban (Olasz­ország). Ember és állat

Next

/
Thumbnails
Contents