Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1966-10-01 / 9. szám
Gondolatok az egyház szerepéről és feladatáról az emigrációban Emigrációs feladatainkat sokféleképp látjuk és bizonyára több vélemény van az egyház emigrációs feladatairól is. Az emigráció diasporában, szórványban él. A diasporának jelentős szerepe lehet a befogadó társadalomban. A diaspora feladata lehet sajátos mivoltának, értékeinek megőrzése, fejlesztése és továbbítása a környező világ vérkeringésébe. Ez utóbbinak elengedhetetlen feltétele, hogy az idegenben gyökeret verjen, ne legyen többé idegen, — csak más, sajátos szín és egyéni hang egy nagyobb kompozícióban. A diaspora emigráns feladata hazájára vonatkoztatott. Megkísérlem röviden megfogalmazni, mit értek az idegenbe szorult magyarság emigráns feladatán: hazája szolgálatát a kívül adott lehetőségek szerint. A szolgálat mindig csak a jelenben lehetséges. Meríthet a múltból, gondol a jövőre, de a jelenben cselekszik. E szolgálat feltétele magyarságunk megtartéri templomban a reformáció emlékünnepélyén. Okt. 31. A budapesti evangélikus lelkészek, teológiai tanárok és teológiai hallgatók nyilatkozata. Nov. 1. Vető Lajos, az északi egyházkerület püspöke, lemond. «A démoni erőknek népünk és egyházunk feletti uralma e napokban szemmelláthatólag megszűnt. Ezért teljes szívemből hálát adok Istennek. Egyben az a meggyőződés tölt el, hogy nincs többé értelme annak, hogy egyházunk vezetésében továbbra is résztvegyek, s szeretnék a magam részéről is hozzájárulni ahhoz, hogy egyházunk ez új korszakban szabadon rendezkedhessék be.» További lemondások: a Teológiai Akadémia dékánja (Pálfi Miklós) és két professzora, Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő, Darvas József, a déli egyházkerület felügyelője. Nov. 2. Ordass Lajos a magyar rádióban német, angol és svéd nyelven a külföldi egyházak segítségét kéri a sebesültek és éhezők részére. Nov. 3. Értekezlet a legsürgősebb teendők felől, addig is míg a lemondás folytán megüresedett egyházi tisztségek választás utján töltetnek be. Dec. 13. Országos lelkészértekezlet. December. Túróczy Zoltánt püspökévé választja az északi egyházkerület. Dec. 25. Ordass Lajos karácsonyi cikke a Népszabadság-ban. Febr. 6. Túróczy Zoltán püspök beiktatása az Evangélikus Világszövetség és a magyar állam képviselőinek jelenlétében. tása az időben. Az idő jelenti az itt és odahaza adott jelen politikai, kulturális és emberi helyzetet, annak tendenciáival, irányával együtt, de ebben és ezen túl azt is, amit Isten ma cselekszik népünkkel és az emberiséggel. Az időtől elmaradt magyarság alkalmatlan hazája szolgálatára, múltjával együtt jövőjét is elveszíti .... Az időszerűség viszont nem jelenti, hogy a változó divatok szerint mindig éppen hatalmon ülők nótáját fújjuk. Ha azonban egyházunk feladatáról akarunk helyesen gondolkodni, nem elég az emigráció problematikáját ismernünk. Az egyházat is saját előfeltételeiből kell megértenünk. Az egyház nem emigrációs szervezet, nem az emigráció hozta létre a maga problémáinak megoldására. Gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak és küldetése nagyobb távlatot mutat. Az egyház nem magyar szervezet. Nem egy nép külön üdvösségét szolgálja, a «Magyarok Istene» svédeké, norvégoké, németeké és oroszoké is. Az egyház nem politikai forum. Téved, aki az egyházat egyéni aktivitása terének tekinti, vagy éppen eszköznek társadalmi célok megvalósítására. Az egyházban, miképp a templomban — és ez áll a lelkészre is, elsősorban hallgatók vagyunk. Az egyházban más állít minket a maga szolgálatába és nem mi állítjuk azt a mi szolgálatunkba. E negativ megállapítások után felmerül bennünk a kérdés: egyáltalán játszhat-e az egyház valami szerepet emigrációs feladataink megoldásában? Elég általános vélemény, hogy az egyház alkalmatlan reális feladatokra, mert idegen a világtól, nem ebben a világban él. A kivételek pedig nem mindig szerencsések. Böll Henrik német iró egyik szatírájának hőse, az egykor vaskos realitásokban mozgó, ma már inkább csak emlékezgető volt generális csodálkozva csóválja fejét a «keresztyén demokraták» nagy politikai aktivitásának láttán: ezek a keresztyének, ezek a keresztyének, ki gondolhatta volna róluk! — jegyzi meg némi megelégedéssel. Kétes dicséret. A túlzott politikai buzgalom utólag gyakran szégyen pírjával borítja az egyház arcát, mint Péterét is, akit husvét után Ura azon kapott, hogy megint halakat halászik és nem embereket. Mielőtt a lényegre összpontosítanánk figyelmünket, megállapíthatjuk egyszerű tény gyanánt: a templom az a hely, ahová leginkább eljárnak az emigrációs magyarok. Más emigrációk tapasztalataiból tudjuk, hogy amikor már elhal a különböző emigrációs szervek és egyesületek tevékenysége, a szószéken még tovább él az anyanyelv. Istentiszteleten együtt vagyunk, magyar beszédet hallgatunk, magyarul énekelünk és imádkozunk, istentisztelet után is magyarul beszélgetünk. Ha mindennek nem is az a célja, hogy megtartsuk magyarságunkat, felbecsülhetetlen ennek jelentősége magyarságunk megtartása szempontjából is. Az istentisztelet ápolja a közösséget. Önmagában jó és helyes a sokféleség. Abban is a teremtés gazdagsága jelentkezik. Az áldásból azonban átok, bábeli zűrzavar kerekedik, ha mindegyik a másiknál nagyobb akar lenni, ha egymás szavába vágunk anélkül, hogy egymást megértenénk. Isten előtt azonban megfordul a sorrend: aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok. És Isten az a minőségileg egészen más valaki, akitől sajátosságainkat nem kell féltenünk, Hozzá aszszimilálódva megmarad sokféleségünk. Ha pedig a templomban egyszer összehangolódtunk, akkor már kint is könnyebben szót értünk. Mehetünk azonban tovább is. Amikor az egyház a negyedik perancsolatot tanítja: Tiszteld atyádat és anyádat! — akkor hazaszeretetre is nevel. Ennek a parancsolatnak nem csak individuális, hanem kollektiv jelentése is van, nem csak családokra, hanem népekre is vonatkozik. Tiszteld atyáidat, őseidet, akik előtted éltek földeden, hogy sokáig élj — mint nép! — a földön, amelyet az Űr adott tenéked és jól legyen dolgod! Másrészt: az egyház a maga egyetemességével segíthet abban, hogy feladatainkat ne rövidlátón, elszigetelten, szűkkeblűén lássuk, hanem Isten nagy világában, ahol nekünk magyaroknak is meg kell találnunk a helyünket. Végül: Krisztus a világ jelene. Krisztust nem azért prédikáljuk, hogy egy régi szép tanítást, vagy a múlt feledhetetlen történetét átmentsük a jövőbe, hanem azért mert Isten ma Krisztus által cselekszik a világban, Krisztusé az idő. Aki nincs Krisztusban: korszerűtlen, kiesett az időből. Kriszmsban lesz nyilvánvalóvá, Benne van adva népünk és az emberiség jelene és jövője. Ha emigrációs feladataink elvégzésének feltétele magyarságunk megtartása az időben, akkor ezen a ponton szorosan kapcsolódik egymáshoz egyház és emigráció. A kérdés már az, hogyan tölthetné be fontos szerepét az egyház az emigrációban és a társadalomban általában? Régen azt gondoltuk, hogy ennek legjobb biztositéka, ha az egyház főemberei ott ülnek a parlament mindkét házában. Ma sokkal inkább az a kívánságunk, hogy a politikusok legyenek igehallgatók. A templom járó emberek érdeklődjenek tár-4