Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1966-08-01 / 8. szám
Luxemburgi találkozó Budapesti teológiai tanár a Pax Romana idei kongresszusán A «Megújuló Egyház» kérdésével, a II. Vatikáni Zsinat nyomában járó problémákkal és feladatokkal foglalkozott a Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom idei, 8. kongresszusa. Nem a Zsinat tevékenységének és döntéseinek elemzése volt a kongresszus elsődleges feladata, mégkevésbé annak bírálata — amint ezt a találkozóról kiadott sajtójelentés is közli. Az előadások és viták során a résztvevők arra kerestek választ, hogy milyen feladatok várnak a Zsinatot követő korban a katolikus egyetemistákra és értelmiségiekre. Dr. Pásztor Lajos történész, a vatikáni könyvtár munkatársa «Számvetés a küldetéssel: a II. Vatikáni Zsinat» címen tartott előadást. Dr. Galambos Irenaeus bencés atya a liturgikus reformról számolt be. Részletesen elemezte a magyarnyelvű liturgia terén eddig elért eredményeket, a különböző hátráltató tényezőket és a még megvalósításra váró feladatokat. Különleges érdeklődés előzte meg egy hazai vendég előadását. Dr. Gál Ferenc, a budapesti Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémia dogmatikatanára a nemzetközi Pax Romana meghívására érkezett a luxemburgi kongresszusra és «A II. Vatikáni Zsinat dogmatikai tanítása» címen tartott előadást. Előadása nem a dogmafejlődéssel, hanem elsődlegesen azzal a kérdéssel foglalkozott hogy mit adott a Zsinat az élet illetve a mai világ számára. Az Egyházban ugyanis gyakran lábrakapott az a felfogás, hogy az evangélium a világot inkább bírálja, mintsem megérti. A protestáns teológiában már gyakran és főleg a 20. században ismételten megfogalmazott tétel katolikus megszólaltatása — az egyház nem uralkodni, hanem szolgálni hivatott — sajátos emlékeket idézett fel és örvendetes fejlődés benyomását keltette a protestáns megfigyelőben. Másrészt, amikor megfogalmazódott a múlt feletti bűnbánat vallomása — az egyház fájlalja a múlt hibáit — akkor a II. Vatikáni Zsinat járt elől. Dr. Gál Ferenc, akinek evangéliumi szerénysége és szakszerű vonalvezetése előadásában, de személyes beszélgetésben is állandóan kifejezésre jutott, óva inti egyháza tagjait a «múzeumi megmerevedés» veszélyétől, s e helyett «kitárulkozó», «a világ minden emberével párbeszédre» kész szolgálat szükségességét hangoztatja. Ilyen «nagyvonalú» a mi Istenünk! Ugyanakkor amikor az Egyház vállalja az evangélium konfrontálását a világ mai kérdéseivel, ezzel egyidőben befelé is kell néznie. Gyakran elvesztettük az emberbe vetett bizalmunkat és nem tudunk többé hinni az emberben. Az eredendő bűn ténye figyelmeztet az ember elesettségére. Isten azonban belépett a világ történelmébe. Ez az emberiség Isten teremtménye. Ezért nincsen kiszolgáltatva önmagának. Igaz, «minden érték kisértéssé is válhat, de mégis elsősorban Isten teremtménye» az. Sok előítélet megszűnhet azzal, hogy az Egyház felismeri: elsősorban hitét, re-Az Európában élő magyar evangélikus lelkigondozók munkaközösségének Intéző Bizottsága D. Dr. Vajta Vilmos elnök vezetése alatt május elején Strabourgban tartotta ezévi ülését. A jelenvoltak D. Ordass Lajos püspököt 65. életévének betöltése alkalmából közös levélben köszöntötték kifejezést adva őszinte tiszteletüknek és ragaszkodásuknak. A levél a következő áldáskívánással fejeződik be: «Kérjük Istent, hogy amint Püspök Urunk eddigi szolgálatát a hazai és külföldi magyar evangélikusság között egyaránt áldássá tette, adjon Püspök Urnák továbbra is testi és lelki erőt, hogy az elkövetkező években is Isten nagyságos dolgainak hirdetője lehessen». Részletesen foglalkozott az ülés a nyugateurópai magyar gyülekezetekben folyó szolgálattal és azoknak a munkaágaknak a problémáival, melyekkel a gyülekezetek együttesen szolgálják az egyházi munka egészét: ifjúsági konferenciák, egyházi sajtó és iratterjesztés, egyházi rádióadások stb. A bizottság újból kifejezésre juttatta a magyarországi anyaegyházzal való lelki kapcsolatát, érette való aggódó, felelős szeretetét. Tudomásul vette, hogy az elmúlt évben Magyarországon is történtek megnyilatkozások a külföldön élő magyar evangélikussággal való kapcsolat felvételére. Sajnálattal látta azonban, hogy ez a közeledés párosult a külföldi magyar evengélikusságban meglévő testvéri közösség megbontására irányuló törekvéssel is. Az Intéző Bizottság ezért újból hangsúlyozottan kifejezésre juttatta a külföldön élő lelkigondozók egymással való Rendezd előfizetésedet! ménységét és szeretetét kell megvallania ebben a világban, s a jog csak ezt a szolgálatot követheti. Az Egyháznak a társadalomból kitaszított «leprásokról» sem szabad megfeledkeznie. Örültünk Gál Ferenc meghívásának, előadásának, a vele folytatott testvéri beszélgetésnek. Semmit sem vont le a szerzett jó tapasztalatokból, hogy egyízben az evangélikus úrvacsoratanból Krisztusnak az oltári szentségben való valóságos jelenléte inkább «emlékvacsora» formájában fogalmazódott meg. A közös evangéliumi igazságok kifejezésénél élmény volt a megfogalmazások egybacsengése. Sz. 1. szolidaritását és a közös felelősségben való további szolgálathordozás szükségét. Az évenként megismétlődő húsvéti ifjúsági konferenciákkal kapcsolatban Koltai Rezső (Stockholm) és Glatz József (Köln) lelkészek növekvő érdeklődésről számoltak be s jelentették, hogy a jövőévi konferenciát Franciaországban tartják. Az idei húsvéti konferencián a hollandiai Woudschotenben 14 országból 80 résztvevő és ugyanannyi alkalmi látogató volt jelen. A külföldi magyar evangélikusság havi lapja, az Utitárs, Terray László szerkesztő (Norvégia) jelentése szerint kb. 4000 példányban jelenik meg. Az iratterjesztés megbízottja, Szépfalusi István lelkész (Bécs) bejelentette, hogy több kiadvány van előkészületben. Az utóbbi évek kiadványai közűi különösen az ifjúsági konferenciák anyagának könyvekben való kiadása talált meleg érdeklődésre. A külföldi magyar gyülekezeteknek bibliákkal, énekeskönyvekkel és hittankönyvekkel való ellátása kielégítőnek mondható. A skandináviai gyülekezetek konferenciai otthona, Tángagarde (a svédországi Borás közelében), idén is a szokásos nyári programot bonyolítja le, melyen gyermekek számára való külön program és felnőttek részére való konferenciák szerepelnek. Hetenkint kétszer sugároznak magyarnyelvű egyházi adásokat külföldi rádióállomások: egy negyedórát a Lutheran Hour keretében, egy negyedórát pedig a Norea Radio adásainak keretében a Monte carloi adó. Az említetteken kívül résztvett még az ülésen Szalai István felügyelő Kotsch Lajos lelkész (Stuttgart), helyettes elnök képviseletében, Pátkai Róbert lelkész (London) — az Intéző Bizottság titkára és Kelemen Erzsébet diakonisszatestvér mint a sajtó- és rádiószolgálat munkatársa. 5 Tanácskozás Strasbourgban