Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1966-08-01 / 8. szám
Dr. Gánóczy Sándor Ha Isten velünk, ki ellenünk «Mit szóljunk ehhez? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ö tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta mindnyájunkért: hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki emel vádat Isten választottjai ellen? Hiszen Isten tette megigazultakká őket. Ki ítéli el őket? Velünk Krisztus Jézus, aki meghalj, sőt fel is támadt és az Isten jobbján közben is jár értünk.» Mit szóljunk ehhez? .... Ez a kérdés az eredeti görög szöveg szerint úgy hangzik mint egy ellentmondásra adott válasz bevezetése. Joggal gondolhat itt az apostol ellentmondókra: emberekre, akik nem tudják elfogadni, hogy «az Istent szeretőknek minden javukra szolgál», hogy bennük a hívó-választó-igazzátevő Isten megvalósítja a művét, éspedig minden emberi ellenállás, szenvedés, gyengeség és múlandóság ellenére. Ma így szólhatna az ellentmondó: nagyadag optimizmussal vagy naivsággal állíthatja csak valaki, hogy ma még léteznek igazi «Istent-szeretők». Még nagyobb szépítéssel állíthatja csak, hogy «az Istent szeretni próbálóknak» valóban minden a javukra szolgál. Gyanus-nagy szó az, hogy «szeretet», méggyanusabb az, hogy «emberszeretet», a leggyanusabb az, hogy «Istenszeretet». Mehanikus vagy biológiai szükségszerűség, méltányosság, arány, egyensúly, jól felfogott egyéni és közérdek: ezek ma a szavahihető szavak. De «Istenszeretés»?.... A világ és a mai világ legtermészetesebb dolga, hogy a krisztusi egzisztencia egy «bírák-előtt-állás». Általános gyanú, konkrét vádemelés, szószólás és elleneszólás, pro és contra tanuságtétel, védőés vádbeszéd, majd elítélő vagy felemelő ítélet: ez a mi létünk helyzete. így időszerűek Pál apostol kérdései: «Mit szólunk ehhez?__Ki van ellenünk?___Ki emel vádat?__Ki ítél el minket?___» Be kell vallanunk: Egyházaink múltja és jelenje, híveink, papjaink, minden emberszeretetbe testesült Isten-szeretésük ellenére, túlságosan gyengén állnak ahhoz, hogy döntő érvekkel tudják viszavetni a sokfajta vádat. Nem is önigazunkra hivatkozó vitanyerésről van itt szó. Nem is arról, hogy mit mond a közszáj, a világ könnyen-járó nagy-szája rólunk, értünk, ellenünk. Mint Dr. Gánóczy Sándor római katolikus lelkész. Balra: Dr. Vajta Vilmos, az Evangélikus Világszövetség vatikáni megfigyelője. Luther mondja Pál apostolt magyarázva és emberi viták mezejéről a bízó hit magasára lendülve: «Isten a mi bíránk!» Mindenki bírája. Krisztustalan és krisztusi világé, emberé egyaránt. De ez a bíráló Isten egyben teremtő Isten is, amit úgy lehet érteni, hogy neki nem csak szava van a nagy perben, nem is csak döntő szava, hanem lét és nemlét mélységében visszhangzó teremtő szava. Nos, ez az Isten van velünk. Ö az «Istenv elünk». Mint Luther mondja: «nem életünk ártatlansága vagy igazvoltunk érdeme, hanem az, aki mindenre képes, aki mindent teremt»: Ö van velünk, Ö van értünk. Ha ez az Isten van velünk, valóban: ki ellenünk? És fordítva: ha ez az Isten van ellenünk, ki lehet még hathatósan velünk? .... Hogyan velünk? Hogyan van értünk? .... Az újszövetségi válasz egyszerre hangzik kijelentő-módban és felszólítómódban. v Isten, ítélőbíránk, «tulajdon Fiát nem kímélte, hanem odaadta érettünk» — jelenti ki Pál apostol. Túlmenve az előképen, Ábrahám gyermekáldozatán, Isten valóban Önfiát — és így önmagát — vetette oda áldozatul, hogy újra éljen az emberekben a megigazult és igazabb élet. Krisztus halála, feltámadása, megdicsőülése nem öncél volt, hanem értünk, számunkra véghezvitt cselekedet. Aki hajlandó volt ennyit tenni, az eleget tett: az végtelenül többet tett, mint amit bármely emberi törvényszék követelhetett volna egy halálraszánt gonosztevőtől elégtétel gyanánt. «Ki emelhet vádat Isten választottjai ellen? .... Ki ítéli el Őket? Velünk Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt föl is támadt és .... közben is jár értünk». Ez történt, ez történik: ez a «csak-egyszervolt-de-mindig-van»: ez a jelentő-mód múlt és jelen idejében kifejezett üdvözítő esemény. De az indikativusz Pál apostolnál mindig imperatívusszal jár együtt. Az «Istenvelünk» nemcsak tény, de követelmény is. Karl Barth, korunk leynagyobb teológusa ezt a páli szöveget körülbelül is magyarázza: Isten úgy van valóban velünk, ha teljesen és konkrétan «Gott für uns», ha Ö számunkra teljesen, tényleges egzisztenciánk számára mérvadó. Ez akkor van így, ha az életünk igazán Krisztusbanlét, Krisztussal-élés. Ha nem Benne és Vele élünk, akkor Isten nem «értünk-Isten-», nem «nekünk-Isten». Mindaddig amíg Isten terve, akarata még nem hat át minket és nem jut érvényre mindennapunkban, testi-lelki egzisztenciánkban, addig hiába minden «nagy ügyködés és félhangos beszéd Isten körül». Addig meddő a teológiánk, meddő a hitvallásunk. Addig fölösleges «Isten táján ájtatosan susogni», mert valóban úgy kezeljük Istent, mintha nem is Isten lenne. De ha egyéni életünkben áttetszik az új győztes fénye, amelynek forrása a Krisztus keresztje, akkor nyugodtan és bízva mehetünk útunkon előre, bele a jövő idők sötétjébe. Akkor mindaz ami még kívül, felszínen, körülöttünk még ellenünk van, eltörpül; el kell hogy törpüljön. Hogy is lehetne másként? Krisztusban Isten «értünk van», «értünk-Isten», «nekünk-Isten». Igazi önmagunk, végleges, maradandó énünk ott nyomorúságos váltakozásaink felett áll. A magyarok István-királya, amikor a legenda szerint a bérgyilkosnak odakiáltotta: «Ha Isten velünk, ki ellenünk», talán nem érette úgy a páli szót mint napjaink egzisztenciálisan gondolkodó Kari Barth ja. De az ő ajkán is bizonnyal a hit szava lehetett ez az ige. Számára is elfogadott tény volt a megigazulás nagy kijelentése és valóságos «keil» annak gyakorlati következményei. Legyen hát számunkra is így valahogy. Értsük át mi is Krisztus Jézus keresztje alatt hasonló módon ezt az Isten-szavát: «Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra szolgál .... Mit szóljunk ehhez? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ö tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta mindnyájunkért. Hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki emel vádat Isten választottjai ellen? Hiszen Isten tette megigazultakká őket. Ki ítéli el őket? Velünk Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt föl is támadt és az Isten jobbján közben is jár értünk.» (Elhangzott az Európai Magyar E- vangéliumi Ifjúsági Konferencia 7. találkozóján, 1966. nagypéntek esti áhítatként.) 6
