Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1966-08-01 / 8. szám
Először köztetek . . . uTimi Külföldön élő magyar evangélikusok lapja Szerkesztő és kiadó: Terray László Prestegárden, Innsmpla, Norge. A szerkesztő bizottság tagjai: Gémes István, Kótsch Lajos, Pátkai Róbert. A lap ára egy évre 2,00 US dollár. «Az állam lelkiismerete» Nyugateurópában milliók követték a TV-készülékek segítségével július 17-én azt az istentiszteletet, melyen a Nobel békedíj 1964 évi nyertese, Martin Luther King tartotta a prédikációt. Az istentisztelet azzal a konferenciával volt kapcsolatos, amelyet az Egyházak Világtanácsa, 80 országból 400 résztvevővel, az «egyház és társadalom» kérdése körül rendezett Géniben. Jellemző a társadalmi és különösen is a faji kérdésekben uralkodó zűrzavarra, hogy King úgy találta, a chicagói zavargások miatt nem hagyhatja el az Egyesült Államokat. A genfi St. Pierre-templomban csak hangját hallották, míg a TV- nézők számára levetítették azt a filmet, melyen King Chicagóban előző nap elmondotta prédikációját. E helyen a beszédnek azt a részletét iktatjuk ide, melyben King az egyház és állam viszonyáról szólt s amely Keleten és Nyugaton egyaránt megszívelendő az olyan egyházi vezetőségek számára, melyek a fennálló társadalmi és politikai rendszerrel azonosítják magukat. King történelmi példákkal világította meg, hogy az ilyen egyházak maguk alatt vágják a fát, majd így folytatta: Az egyház gondolja meg, hogy ő az államnak se ura, se szolgája, hanem inkább az állam lelkiismerete. Legyen az államnak útmutatója és bírálója, de semmiképen sem eszköze. Ha az egyház nem végzi el ezt a prófétai szolgálatát, akkor jelentéktelen «társadalmi klubbá-» sülyed, erkölcsi és szellemi tekintély nélkül. Ha az egyház nem vesz részt a békéért és a gazdasági és faji igazságért folytatott küzdelemben, akkor milliók fogják hátukat fordítani neki, s az lesz a vélemény róla, hogy elveszítette lelkét. De ha az egyház ki tudja magát szabadítani a status quo halálos öleléséből és, történelmi szerepének tudatában, félelem és megalkuvás nélkül száll síkra szóban és cselekedetben a béke és az igazság mellett, akkor szárnyakat ad az embereknek, lángot kelt az emberi szívekben és megtölti azokat az igazságért, igazságosságért és békéért való izzó szeretettel. Az emberek felfedezik, A Woudschotenben megrendezett nagyheti konferenciával kapcsolatban valóban mondhatom, hogy «először köztetek*. Ez volt az első ifjúsági konferencia, amin résztvettem. Vegyes érzelmekkel készültem a konferenciára, de amikor vége volt, mégis úgy éreztem, hogy az idő becsapott és lehetetlen, hogy már vége legyen. Jó lett volna pár nappal meghoszabbítani. Titkos reménység él bennem: pár éven belül talán ismét találkozunk Hollandiában, Woudschoten csendjében, varázsában, hogy egymást erősítsük a közös hitben. Dr. Vajta Vilmos előadásában egyszer azt mondta: a témából «Velünk az Isten, amikor hallgat?», kijelentő mondatot is csinálhatunk, ha feleletet találtunk Isten csendjére, mert ránk hallgat az Isten, amikor hallgat. Baráti beszélgetések során sokat gondoltam erre a mondatra.... Néhány eset. Egyik nap az Evangéliumi Iratmisszió asztala mellett beszélgettünk néhányan. Szó volt az előadásról, de egészen személyes formában. Közben elhangzott egy ilyen kijelentés: «Nem valami okos módszer, amikor hívő keresztyének már első alkalommal az embernek szögezik a nagy kérdést: megtértél-e már?» Isten Lelke ugyanis nem sablon szerint dolgozik, minden emberhez más és más úton juttatja el a közös hitet. Az egyik bátrabban meri az Urra bízni magát, mint a másik. A lényeg azonban mindig az, vane feltétlen bizalmam Jézusban. Valaki erre megjegyezte, hogy azért az embernek szögezett kérdések sokszor igen haszno-Ádám György gordonkázik hogy az egyház a nagy szeretetközösség, amely, mint a példázatbeli ember (Lukács 11, 5—8), éjfél idején világosságot és kenyeret ad a magányos vándornak. Vége a konferenciának sak lehetnek. Ebben meg neki van igaza. A kis társaság szétoszlott, ketten tovább beszélgettek, és a beszélgetés végén kiderült, hogy reménységüknek és hitüknek azonos alapja van, maga a Názáreti Jézus. Más alkalommal egy résztvevővel való beszélgetés után egészen világosan látszott, hogy keresztyén ő a szó elsődleges jelentésében, de mivel éveken keresztül csak azt hallotta: térj meg! — olyan különleges lelki helyzetbe került, ahol még mindig megtérésre vár. Az az érzésem, ha fiatal is valaki és keresztyén, azért még nem kell a felhők között járnia. Az maradjon meg az űrhajósoknak. Úgy gondolom — s ezt a konferencia csak aláhúzta, — hogy ma keresztyénnek lenni nem mást jelent, mint feltétlenül hinni Jézusnak úgy, ahogy az evangéliumban Ö előttünk van és ugyanakkor két lábbal járni ezen a földön, ahol az evangéliumból merített erőt hagyom működni az Isten dicsőségére. Meggyőződésem, tudomány és hit édestestvérek Isten örök terveiben! Ha ennek értelmében nyílik meg hitünk a világ és a tudomány iránt, az hasznára van hitnek és keresztyénségnek egyaránt. De ha egészen a tudomány által elért eredmények töltik be és határozzák meg a gondolkozásmódot és az együttélést, akkor fellép a szekularizmus, ami mozgalmasságában is őrjítő csendet hoz magával. — Különösen is nagy élmény volt dr. Gánóczy Sándor r. k. lelkész szolgálatát hallani. Sok ilyen katolikus lelkész kellene, mert ebből haszna lenne Rómának éppenúgy mint Wittenbergnek vagy Genfnek. Csupán néhány emlék, amit itt leértam. Hálás vagyok Istennek, hogy van húsvéti konferencia, ahol évenként elcsendesedhetünk és ahol nemcsak Isten hallgat meg minket, hanem nekünk is szabad még hallgatni arra, amit Ö mond. —y —t 3
