Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1966-06-01 / 6-7. szám
X. évf. 6.—7. szám Megjelenik havonként 1966. június—július SZÉPFALUSI ISTVÁN Igen - igen, nem - nem! «Beszédetek legyen: igen, igen; nem, nem. Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van.» (Mt. 5, 17. Békés Gellért fordítása alapján.) Vannak korok, amikor az emberi beszéd szavahihetőségében, a leírt mondatok igazságtartalmában eleve kételkedik az emberiség. Voltaire beszélt gyakorta arról, hogy a kimondott gondolat tulajdonképpen csak az elképzelt valóság leplezésére szolgál. A 30-as években ezt «időszerűbben» a követkézéképpen fogalmazták meg: a hazugságot annyiszor kell ismételni, amig igazság lesz belőle. Egy egész rendszer tájékoztatói munkáját rá lehet építeni erre a tételre. Századunk életében nem múlt el nyomtalanul az egyrecsak akadozó gramafonlemezek ismétlődő verklifutamainak sorozata. S ma más a helyzet? Jézus korában nagyon elharapódzott a gyanakvás és a bizalmatlanság. Vannak olyan időszakok, amelyek különösen is predestináltak a meg-nem-érteni akarás számára. — Ilyen helyzetben menekült egykor az ún. «késői zsidóság» a különböző hitelt érdemlő megerősítő formulákhoz, vagyis a hivatali eskü helyett az esküdözéshez. — Hidd el, ezt őszintén mondom, így igaz. Mintha csak újkori beszélgetési fordulatokkal, nyelvünkben is elharapódzott szólásmondásokkal találnánk magunkat szemben. «A Jézus korabeli zsidóságban nagyon gyakori volt az esküdözés. Isten nevére való hivatkozás annak igazolására, hogy valaki igazat mond. Erre természetszerűleg nincs szükség akkor, ha az ember mindig igazat mond, kerüli a hazugságot és ha felebarátja megbízhat szavában. A zsidóság is tapasztalta, hogy a beszéd hazug volta és az ebből fakadó kölcsönös bizalmatlanság aláássa az egy gyülekezetben élők békéjét. Azért időközönként a gyülekezet vezérei, az írástudók is tiltakoztak az esküdözés ellen, éppen úgy, mint ahogyan a görögül beszélő zsidók szellemi vezére, Philo is hangsúlyozza, hogy a legnemesebb, leghasznosabb és legészszerűbb eljárás, ha valaki nem esküszik, hanem mindig igazat mond» — mondja Karner Károly a Hegyi Beszéd idézett részének újszövetségi kortörténeti jelentéséhez, illetve elhelyezéséhez. Jézus szavainál a héberben használatos és innen az arámba átkerült fordulattal van dolgunk. A késői zsidóságban — amelynek írásértelmezésének ismerete elkerülhetetlen az Újszövetség mondanivalója megértésénél! — általában használatos volt a «hén, hén; ló, ló» eskűforma. Erre utalnak a zsidó írástudományban fellelhető helyek, amelyek közűi az alábbiakban néhányat idézünk: Henock (49,1) szerint: «hadd csak, esküdjenek nyugodtan a következőképpen: igen, igen; nem, nem!» Rabbi Jose b. Jehuda (180 körül): «legyen a ’nem’ valódi, és az ’igen’ is igaz.» Rabbi Abaje (338—339 körül): «Az ember ne mondjon mást a szájával (nyelvével), mint amire a szive (esze) gondol.» — Mintha Voltaire szavait hallanók. Rabbi Huna (350 körül): «Az igazak igenje igen, és nemje nem!» A rabbinisztikában, vagyis a korabeli zsidó Írásmagyarázati irodalomban előforduló kettőzés megerősítést, azaz a bizonyítás erejével bíró nyomatékot jelentett. Innen vehette át bizonyára Jézus az idézetet, amelynek arám nyelvű használatában, eredeti jelentése a következő lehetett: «A ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem!» * Jézus követőinek nincsen szükségük esküdözésre, szavuk megerősítésére, hiszen a tanítványok nemcsak cselekedeteikkel, de minden szavukkal Isten színe előtt állnak. A «valóban», az «igazán», az «ezt elhiheted tőlem* (mást nem?), az «ezt most teljes őszinteséggel mondom», a «talán», a «hátha», az «esetleg», a «valószínűleg» nem méltó a tanítványokhoz. Ezért mondja az egyik modern német fordító: mindaz ami több az igennél és a nemnél és a körülírás (a «Drumherum») az a gonosztól van. Mintha Jézus szavainak valódi értelmét Jörk Zink ragadná meg legjobban, amikor a Hegyi Beszéd idézett versét a következőképpen fordítja: «ha azt akarjátok, hogy higyjenek nektek, úgy mondjatok igent, vagy nemet. Minden más a gonoszt és a hazugságot szolgálja, s attól származik.» Jézus követőinek arra kell igyekezniők, hogy beszédjük ne legyen félreértésre okot adó. Annak ellenére, hogy «kiki titkos bizalmatlanságot táplál felebarátja iránt» (Karner) az «igen — igen» és a «nem — nem» használata csökkentheti a megnemértést a világban és így a tanítvány «sóvá és kovásszá» válhat, vagyis hozzásegíthet a félreérthetetlen kölcsönös megértés szolgálatához. Mihajlo Mihajlov mondja a «Moszkvai nyár 1964» című könyvében: «a bizalmatlanság az önbizalom hiánya». Groó Gyula említi legújabb, Jakab levelével foglalkozó munkájában: «Ahol nem lehet az egyszerű, kimondott szóra építeni, ott megbomlik az emberi együttélés, mivel állandóan hátsó gondolatokkal, fondorlatokkal kell számolni.... Az adott szó szentsége feleslegessé teszi az esküdözést. Ahol viszont megrendült a KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 'J'j LtAu
