Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1966-03-01 / 3-4. szám
Dr. Pändy Kálmán Arany, tömjén és mirrha Megkésett ádventi-karácsonyi riport Köln a Három Királyok városa. Pajzsában viseli koronáikat, a székesegyház a kora középkor óta féltve őrzi a napkeleti bölcsek állítólagos hamvait, a legnagyobb Rajna-híd két végén egy-egy újabbkori uralkodó vágtat szilaj bronzparipán, és ha még egy hídhosszat legyalogolunk, pontosan szeretett Glatz Jóska (kiskirályunknál lyukadunk ki, ki most Inge asszonnyal és a két csemetével együtt ebben a «szent» városban székel. Rengeteg temploma között a német evangélikus egyház nagylelkű támogatásával a magyar gyülekezetnek is helyet tudott szorítani egy fáspincéből elővarázsolt kápolnában. Ennek a szerény eredetnek a belépő hívő semmi nyomát se tudná felfedezni, a zebracsíkos palizanderfából faragott oltár és szószék és a L’Hoest házaspár által tervezett és kivitelezett lebilincselően modern absztrakt üvegfestmények bármely katedrálisnak díszére válnának. Glatz József új birodalma, Nordrhein- Westfalen, Aachentől Bielefeldig és Münsterig terjed. A mintegy 800 lelket számláló gyülekezet felügyelője Veöreös László, különböző városokban székelő 20 tagú prebitérium osztozik vele az ügyesbajos dolgok intézésében. Inge asszonyon kívül Kelemen Erzsébet Bécsből Kölnbe került diakonissza nővér is nélkülözhetetgyermektáborok váltják egymást a nyári hánapokban. Áhitat, előadások, fürdés és sok pihenés vannak műsoron; az ifjúság számára itt kerülhet sor a konfirmációi előkészítésre. Itt csak a körvonalait húztuk meg annak a munkának, melybe Koltai Rezső a múlt évben beállott, s amely szolgálatnak mélységei felé ő maga irányítja figyelmünket, amikor a lelkiekben való növekedésről beszél: Istené a dicséret és hála, hogy közel kilenc éven keresztül gondjaiba vett minket, hogy lelkiekben a «bérházakból» — «füves rétekre» terelgetett minket... Hivatalos beiktatása Oslóban február 6.-án volt, Stockholmban pedig február 20.-án. E szolgálatokat Olav Egeland ill. Áke Kastlund igazgató-lelkészek végezték. Január óta Koltai Rezső európai ifjúsági lelkészünk is, azaz hagyományos nagyheti ifjúsági konferenciánk vezetője. Ezenkívül minden hónapban egy hétig a Stockholm-Spanga-i svéd gyülekezetnek is másodlelkésze. Beszámolónk végére ide kívánkoznak Söderblom érsek szavai: A lelkész dolgozza halálra magát, — de lassan! Sz. S. len oszlopa a gyülekezeti munkának, fáradhatatlan a gondozásban, beteglátogatásban, könyvkölcsönzésben, lelki tanácsadásban, elveszett hívek felkutatásában és a jelentős irodai munkában. A Glatz család otthona tágas és napsugaras, a kilátás talán nem fogható a Kallhäll-belihez, de ablakaik mindenesetre zöldelő parkra és zsibongó iskolaudvarra nyílnak, és férőhelyben nincs hiány, úgyhogy időnkint bizony még a magamfajta szélsodorta vándort is be tudják fogadni. * Szélsodorta helyett talán inkább viharkergettét kellett volna mondanom. December-januárban tett «B-utam» (Bonn, Brindisi, Bejrut, Bombay, Bangkok, Báli) egész európai szakasza alatt ugyanis olyan ítéletidőben volt részem, hogy csak a legnagyobb önfegyelemmel tudtam például Brindisiben keresztülvinni programmomat és tomboló zivatarban megnézni Vergilius utolsó lakhelyét, a Via Appia végpontját jelző római oszlopokat meg a román stílű keresztelő kápolnát. Szerencsére mire Bejrutba érkeztem, már megenyhült a lég, vidult a határ, és ragyogó decemberi napsütésben róhattam a Földközi tenger kéklő partjait. Bejrut szintén bővelkedik templomokban; van ott számos minarét, ahonnan a müezzin imára intő szózata hangzik, van ott zsinagóga, maronita, örmény, angol és görög templom, egy kereszteshad járatkorabeli templomból átalakított mecsetben pedig Keresztelő János állítólagos jobbkezét őrzik. így aztán egy ádventi vasárnap eltaláltam az ottani német evangélikus templomba is. Idillikus temp- Jomocska volt, rokonszenves terméke a most újra annyira felkapott « Jugend »stílusnak, keleti elemekkel elegyítve. Tetőzete A-alakú, boltívei keleties «ómegává» idomítva, a gondolatok valahogy mindjárt az ég felé terelődtek. Nem úgy a prédikáció. Az ádventi koszorúkkal díszített oltár keresztje előtt, — miután a lelkész maga épen Bagdadban időzött, — a szomszédos amerikai egyetem egyik tanára tartotta a szentbeszédet, erősen holland ízű németséggel és meglehetősen eredeti eszmefuttatásokkal. Nagyjából a karácsonyi ünnep elvilágiasodását és óriási, anyagias üzletté való átalakulását támadta, de maga is erősen világias színezetű, legfeljebb a fehér asztal mellé, de nem szószékra való adomákat szőtt közbe, Szent Péterről és valami könnyűéletű hölgyről. Vagy hatvanan lehettek jelen, Rádióadásaink Az Utitárs és a Norvég Egyházi Misszió rádióadásait minden pénteken délután középeurópai idő szerint 15,45-kor (március 25-től kezdve este fél nyolckor) lehet hallanai a 41 méteres hullámhosszon. Ápr. 1. Gyermekműsor. Ápr. 8. «Jézus Urunk szenved értünk.» Nagypénteki program. Ápr. 15. «Nincs itt, feltámadott.» (Pósfay György) Ápr. 22. A hit öröme. (Seland Bernát) Ápr. 29. Az üdvösség öröme. (Seland Bernát) Máj. 6. Az imádság öröme. (Seland Bernát) Máj. 13. A szolgálat öröme. (Seland Bernát) Máj. 20. «Veletek vagyok.» (Gyermekeknek) Máj. 27. Gyümölcstermés. (Gémes István) Az adások levelezési címe: Norvég Misszió Grensen 19. Oslo vagy az Utitárs szerkesztőségének címe: Innsmöla, Norge köztük egy szerény kis anyóka, úgy látszik «a gyülekezet szegénye», akit mindenki szerető gondoskodással vett körül. Befejezésül még remekbe készült arab népviseletekbe öltözött babákat árultak a segélyalap javára, — az asszonyok úgy látszik ott is épp olyan szorgosak mint erre mifelénk. Ezután bizony jó ideig nem volt alkalmam keresztyén, vagy éppen protestáns templomba látogatni. Karácsony Báli szigetén szintén groteszkül hatott, hiába gyújtottunk piros gyertyákat egy kedves kis olasz, műanyagból készült karácsonyfa körül, hiába zendítettek rá finn barátaim több szólamban a Stille Nacht-ra és egyéb meghitt énekekre, mikor kint hatalmas banjanfák állták körül a cölöpökre épült faházakat és frangipani és templomfabokrok között tücskök és kecskebékák adtak hangversenyt a 40°-os trópusi éjszakában. Még az se sokat segített, hogy egy limonádégyáros hófutta tájon rénszarvassal közlekedő Mikulást ábrázoló plakátokkal hintette tele az étterem falait. De mi, a modern technika csodáitól, atombombáktól és lökrepülőktől meghajszolt és elfásult európaiak nosztalgikus rokonszenwel néztük, amint a szelíden mosolygó, tökéletes tartású bronzbarna bennszülöttek évszázados Buddha-templomokban áldozatokat mutattak be a sorsukat irányító szellemeknek, — talán ugyanolyan drágaságokat, mint annakidején a napkeleti bölcsek a gyermek Jézusnak: aranyat, tömjént és mirrhát. 6
