Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1966-03-01 / 3-4. szám

Mérnök-lelkész Északon Svéd evan­gélikus lelkész­avatás. Ljungberg püspöktől jobbra: Koltai Rezső. II. Rudolf síremléke. A jelenlegi bronz tételajtó egy bolt­hajtásos ajtómélyedésben van, rá az ajtó­hoz lapult vékony sodort oszlopok között kis gótikus betűkkel vésték be a 95 té­telt. A felső bolthajtás alatt viasszal áti­tatott lávába beillesztett kép látható Krisztussal a keresztfán, jobbra tőle tér­delve Luther a bibliával, mig a másik ol­dalon ugyancsak térdelve Melanchton az ágostai hitvallás tekercsével. A háttérben pedig Wittenberg képe látható 1546-ból. Az új templom belseje elvesztette egy­­hajós csarnokszerűségét. Az oszlopok a menyezetig nyúlnak és úgy a karzat alatt mint a menyezet alatt bolthajtásokat ké­peznek. A félköralakú templomhajóban, homokkőből három hegyes 11 méter ma­gas, gótikus cirádákkal ellátott boltíves torony látható 8 apostol kisebb szobrával. — A tornyok alsó boltíves belsejében életnagyságban közepén Krisztus, jobbról Pál és balról Péter apostol látható. Előtte szabadonálló oltárasztal és rajta egyszerű kereszt. A templom boltívei között az ol­tártól jobbra és balra Bölcs Frigyes és Ál­­hatatos János alabástrom szobra van tér­delő, imádkozó helyzetben. — Ugyancsak ez a két fejedelem van az oltár előtti kriptában eltemetve. Az oltárkörüli hosz­­szúranyúlt színes gótikus ablakok Krisztus életéből és szenvedéséből mutatnak jele­neteket. A többi szintén gótikus ablako­kon azon 198 német város címere lát­ható, amelyek azonnal a reformációhoz csatlakoztak. Az oltár felett jó magasan, majdnem a mennyezet alatt egy köralaku díszes bronzsáv húzódik, amelyre kisebb­­nagyobb villanylámpákat rögzítettek. Az oltártól két lépcsőt lelépve jobbra és bal­ra a fejedelmi székek következnek szép­­faragású gótikus stílusban. A fejedelmi székek felett, a karzat sima részén bronz domborművekben a reformáció előfutár­­jai és pártfogói láthatók, mint Savonarola, Stockholm dómtemplomában, a «Stor­­kyrkában», 1965 december 19.-én avat-Huss, Wiclef, Calvin, Zwingli, Wald Pé­ter, Bölcs Frigyes, Állhatatos János, Hans Sachs, Albrecht Dürer és id. Cranach Lu­kács. A székek mellett a magas oszlopok előtt balra 3 méteres talpazaton Luther és Melanchthon és a jobb oldalon Bugen­­hagen szobra áll. — Melanchthonnal szemben van a szószék ugyancsak díszí­tett gótikus faragásokkal. — A szószék mellett egy téglalap alakú homokkőtömb, bronzlappal és felírással, Luther sírja. A templom átalakítása al­kalmával a sírt fel akarták bontani, mert kétségek merültek fel az iránt, vajon a schmalkaldeni háborúban nem hurcolták­­e el Luther tetemét. A sír felbontását I. Vilmos német császár megtiltotta, de ezt a tilalmat Grothe építész megszegte és pallérja segítségével a sírt felnyitotta. Két méter mélységben meg is találták Luther koporsóját a következő felírással: Itt nyugszik Luther Márton a theologia dok­tora, aki 1546 február 18.-án szülővárosá­ban Eislebenben meghalt, miután 63 évet, 2 hónapot és 10 napot élt. Ez a felírás van a mostani felső bronzlapon is. A sír mögött a falon van a bronzból öntött epitaphja Luthernek, amely őt életnagy­ságban mutatja. Az eredeti emléklap, melyet a nürnbergi Vischer készített, a jénai városi templomot díszíti, míg a wittenbergi csak másolata ennek. Szemben vele hasonló kivitelben Me­lanchthon sírja a következő felírással: Itt nyugszik a híres Melanchthon Fülöp, aki 1560 április 19--én ebben a városban meghalt, miután 63 évet 2 hónapot és 2 napot élt. Ezután következnek a templomlátoga­tók számára a padok, amelyek a temp­lomnak nem is VÁ-át teszik ki. Az orgona alatti sírkápolnában helyezték el az as­­kániai hercegek 27 koporsóját. (Folytatjuk) ták lelkésszé a skandináviai protestáns magyarok lelkipásztorát, Koltai Rezsőt. Az ünnepi szolgálatot Dr. Helge Ljung­berg püspök végezte. — A magyar e­­vangéliumi egyházak történetében több­ször fordult elő, hogy az avatandó lel­készjelölt a teológiai mellett más diplomá­val is rendelkezett. A tanári vagy jogi ok­levél volt a leggyakoribb. A- magyar lel­­készi karban valószínű, Koltai Rezső az első, aki mérnöki oklevéllel rendelkezik! S milyen érdekes, a mérnöki tudományá­gak sokaságából az övé, szabad így mon­dani, a legbibliaibb, — mert a páli sátor­­ponyvakészítéshez ez áll legközelebb — a textilmérnöki. Diplomáját 1944-ben sze­rezte a budapesti Műegyetemen. Teológiai tanulmányait teljes egészében itt külföldön végezte, Stockholmban ill. Uppsalában. A skandináviai magyar lel­kigondozói munka vezetését még tavaly áprilisban, tanulmányainak végzése köz­ben vette át. A nyugateurópai magyar gyülekezetek közűi az ő szórványa a leg­nagyobb: egész Skandinávia. Szereti azon­ban hangsúlyozni, hogy a munkában nem érzi magát társtalannak: a presbitériumok, az asszonykörök tagjai, meg a beszolgáló kollégák: Terray László (Norvégia), Szi­­las Attila (Dánia), Szigethy Sándor (Dél- Svédország) s az évenként idelátogató egy-egy református vendéglelkész vannak segítségére. Tavaly, a munka átvételekor, a távozó lelkipásztor — Glatz József — mellett az akkor Svédországban tartózko­dó venezuelai lelkésztől, Pósfay György­től kapott sok segítséget. Ha csak egy rövid pillantást is vetünk a térképre, rögtön beláthatjuk, hogy a több mint húsz szórványistentiszteleti hely felkeresése a Stockholm—Malmö—Oslo-i körzeten belül is milyen rengeteg utazást és fáradságot is igényel! E szórványmunka szempontjából pótol­hatatlan feladatot végez a Tängagärde-i gyülekezeti otthon (Göteborgtól keletre, Borás közelében), ahol konferenciák és 5

Next

/
Thumbnails
Contents