Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1966-03-01 / 3-4. szám

Ä.ercsziai az trgcsz KeraieK minaen gyönyörűségét megláthatja.

Az első szava kínos vergődése közben imádság volt: «Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudiák, mit cselekesznek.» Ebben az imádságban valóban Jézus szemetének kimeríthetetlenségét látjuk. Mert talán könnyű volt szeretni akkor, amikor falvakat járt végig és édesanyák göndörfürtű kisgyermekeket hoztak elébe, azokat megsimogatta a kezével, szemével s mindenki észrevehette, hogy itt olyan próféta rója az utcákat, akiben nagy a szeretet a kicsinyek irányában is. Talán érthető, hogy a szeretet segítségére sietett azoknak, akiket az élet úgy megpróbált és nem tudtak lábraállni és egyetlen megmentőjük Isten irgalma volt. Talán érthető az a szeretet, amely akkor nyilatkozott meg, amicTb

ION ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA

Megjelenik havonként 1966. márc.—ápr.

SZÓ

kor éhező sokaságot látott és megnyitotta kezét, hogy megelégítse őket. De érthetetlen ez a szeretet, amely ezt az imádságot mondatta el a Golgota keresztfáján.

Mert mit látott Jézus ott?

Embereket, akik ott tolongtak és káromló szókkal gyalázták mennyei Atyját. Az a szeretet nyilvánult meg itt is benne, amelyet egész életében hordozott: «Imádkozzatok azokért, akik titeket üldöznek és átkoznak.» így tanított és nemcsak mondta, hanem ezt is tette a keresztfán.

Abban a gyűlölködő embertengerben a haldokló tekintete megpihent egy asszony alakján és egy tanítvány alakján. Ök nem tartoztak az átkozódók közé; könny volt a szemükben. Egész bánatuk rá volt írva az arcukra. Az anyját látta meg és a kedves tanítványt. Az evangéliom olvasása közben mi keresztyének olyan sokszor találkozunk olyan mondatokkal, amelyek mintha valamilyen ridegséget tartalmaznának, amikor Jézus az anyjához, vagy az anyjáról szól. Bibliaolvasó közösségben sokszor szóvá is tették, hogy Jézus így beszél ahhoz az asszonyhoz, aki őt erre a világra szülte. Jézus nem volt gyöngédség hiányában szenvedő ember az anyjához való viszonyában. Az bizonyos, hogyha valaki szemben állt azzal a szolgálatával, amelyet ő elvégzendő szolgálatnak érzett, támadhatott az ajkán büntető szó. De az érzés, amely lelkében édesanyja iránt élt, a fiúnak a gyöngéd szeretete volt. Ha más bizonyítékot nem találnánk rá, itt a keresztfa alatt találjuk meg. Ember sokszor halt meg már úgy, hogy elkeseredésében, kínos halála órájában megátkozta a születésének óráját is és azt is, aki életet adott neki. Jézus Krisztus áldást tartogatott

édesanyja részére. És szeretetének megnyilatkozása az is, amikor tanítványát is ehhez az asszonyhoz kapcsolja. Szeretetköteléket teremtett Jézus, amikor erre a két gyászbaborult emberre nézett. Abban nem kell kételkednünk, hogy ez az aszszony és ez a tanítvány egy életre elszakíthatatlanul egymásra lelt Jézus végrendelkező szava nyomán. Az a szeretet, amely a keresztről ehhez a két emberhez szólt, mai napig is egybe tud kapcsolni embereket, akik Jézus Krisztusban hisznek. Keresztyén emberek azért tudnak elszakíthatatlanul egymással élni, mert úgy érzik, hogy Jézus Krisztus akarata kulcsolja öszsze őket.

Azután egy szó hangzott, szinte csak egy sóhajtás. Közvetlen közelségében, a keresztfája mellett, egyik kereszten egy nyomorba jutott ember kínjának mélységéből sóhajtott hozzá: «Uram, emlékezzél meg énrólam, ha a te országodba bemégy.» Ez a mi Megváltó Urunk, aki emberi kínok között ezt a sóhajtást is meghallotta, most is ugyanazt tette, amit élete idejében is. Az evangélisták elbeszéléséből ismerjük az útját. Számtalan olyan eset van előttünk, amikor Jézus nagy tömeg közepén is egy lélek kiáltását észrevette. Jeruzsálem felé tartott, nagy sokaság vette körül.