Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1966-01-01 / 1. szám
L Manapság nem megy ritkaság számba, hogy valaki «exotikus» országba utazik. Vannak, akik csak rövid látogatásra mennek, vannak akik hosszabb időre, de általában mindenkire, aki Európából érkezik, nagy benyomást tesz egy ilyen «fejlődésben lévő ország». A nyugati életforma egyre inkább teret hódít, de a különbségek mégis olyan nagyok, hogy sok forrongással és sok tragédiával is jár ez az átalakulás. A napilapok tele vannak beszámolókkal, politikai fejtegetésekkel és vitákkal ezen kérdésekre vonatkozólag, s bennünket nem hagyhat közömbösen ez a probléma. Semmiképpen sem mondhatjuk, hogy nekünk megvan a magunk baja, nem érdekel a «színes kérdés». Nem lehetünk közönbösek először is azért, mert itt nem csak «politikáról» van szó, hanem emberekről (mint általában a politikában mindig). Emberek szenvedése — legyenek azok feketék vagy sárgák — nem hagyhat bennünket közönbösen. Másodszor pedig ezek az országok egyre ilyesztőbben a közelünkben lesznek. Ha nem is önzetlen emberszeretet vezet bennünket, akkor viszont saját érdekünkben kell, hogy ezek a kérdések foglalkoztassanak. Az az idő végképpen elmúlt, amikor ezeket a népeket erőszakkal távol lehetett tartani magunktól. A megértés megteremtésére, de legalább is az egymás mellet élésre — ami számunkra európaiak számára lassan a lenni vagy nem lenni kérdése lesz — számtalan javaslat hangzik el. Vannak, akik az erő elvét vallják: igyekezzünk a színeseket visszatartani. Ez nem vezet megoldáshoz, legfeljebb időnyerést jelent. Mások őszinte erőfeszítéseket tesznek arra, hogy a fejlődő országokat segítve békés jó viszony alakulhasson ki. Az ügy azonban akkor válik igazán nehézzé, amikor idáig eljutottunk. Igen, segítsünk, de hogyan? Igyekezzünk pozitív viszonyt létrehozni, de mit jelent a pozitív viszony adott helyzetekben? tárta szívét is. Nagy örömmel fogadunk Titeket magunk közé, segítségetekre leszünk ahol tudunk, támaszotok lesz ez a gyülekezet, — legyetek Ti is támaszai ennek a keresztyén közösségnek, amelynek fennmaradása nagyrészben Tőletek függ! Végül hadd mondjak köszönetét lelkészünknek, hogy előkészített Benneteket, valamint három riói testvérünket. Ezt az október 31-ét a szokottnál is nagyobb örömmel ünnepeljük, mert a Ti konfirmációtok napja is ez, és Veletek együtt hittel és bizodalommal énekeljük: «Erős vár a mi Istenünk!» 2 Sajnos a próbálkozások igen gyakran eredménytelenek, vagy egyenesen ellenkező eredménnyel járnak (mint pl. az USA-nak több ilyen irányú kísérlete). A baj legtöbbször az, hogy magatartásunk szemlélő magatartás, tehát kívül állva hozunk ítéletet, saját életformánk és múltunk alapján állva próbálunk segíteni is. Hosszabb időt kell az embernek egy ilyen országban eltöltenie, hogy a sajátunktól teljesen különböző életszemléletet megismerje, s talán bizonyos fokig megértse. Számunkra talán legszembetűnőbb, hogy ezeknek az embereknek nagy többsége mennyire primitív életkörülmények között él. Mennyi a nyomorúság, betegség, munkanélküliség. Hogyan lehetne itt segíteni? Nem reménytelen feladat lenne-e itt valamit is próbálni? Bármit is adjunk, az mindig csak jelentéktelen alamizsna marad, ami elvész a szükség végtelen tengerében. De ha segitőakciók munkájában veszünk is részt, akkor is mit ér a pénzbeli segítség, vagy az ennivaló, ami egyszeri éhséget csillapít? —- Jézus példázata jut az ember eszébe: bolondság régi ruhára új anyagból foltot tenni; az legtöbbször csak nagyobb szakadást csinál. -— De vájjon megnyugtathatjuk-e magunkat avval, hogy úgysem tudunk jelentős segitséget nyújtani, tehát kár próbálkozni. Az ember könnyen feladja a reményt, ha azt tűzi ki célul, hogy ezeket az embereket a saját életszínvonalunkra emelje. Először is gyakorlatilag megoldhatatlan, másodszor az is kétséges, hogy ez jó lenne-e. A gyakorlat inkább azt mutatja, hogy ahol az életszínvonal és civilizáció rohamosan fejlődött, ott sok egyéb rossz is rohamosan nőtt. A nagy kérdés az, hogyan tudunk az embereken saját életkörülményeik között segíteni? Hogyan tudjuk azt elérni, hogy ők maguk segítsenek magukon? A másik probléma, mellyel a rádió és sajtó talán legtöbbet foglalkozik, az államforma és politikai rendszer kérdése a fejlődő országokban. Nálunk az általános választójog, a demokrácia egy természetes követelmény. Fejcsóválva hallunk pl. a latinamerikai diktatúrákról vagy olyan Afrikai országokról ahol fehérek és feketék között különbség van. — De vájjon reális dolog-e ezekben az országokban jelen helyzetben európai értelemben vett demokráciára törekedni? Vájjon nincs-e alapja a feketék és fehérek közötti különbségtételnek? Vájjon segítséget jelent-e minden esetben a demokratikus rendszer? Mennyi vér folyt Európában amig demokrácia lett (s sok helyen még most sincs az!) — hogyan lehetne ezt a fejlődésben lévő országok-Iratterjesztésünkben kapható Szent Biblia ................................ $ 1,(>0 Újszövetség, revideált szöveg . . 0,50 Keresztyén Énekeskönyv (evang.) 1,30 Az evangélium igazsága (hittan- és kézikönyv ifjúság (6—18 év) és családok részére) ............... 1,60 Pfendsack: Ismered-e az útat? (református konfirmációi káté) . . 1,00 Keskeny út vándora (magyar vagy német nyelven)................... 0,25 Jézus eljött (képes album gyermekeknek) .............................. 0,50 Jézus tanít (képes album gyermekeknek) .............................. 0,50 Hallelujah, szöveges énekeskönyv 0,80 Agenda (evangélikus) ............... 5,10 Az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia kötetei: Mi az igazság? I960 ................. 1,50 Ecce homo, 1961 ....................... 1,50 Mit cselekedjünk? 1962 ........... 2.00 Ádám, hol vagy? 1963 ............... 2,00 Amíg időnk van, 1964 ............... 2,00 Cs. Szabó László: A nyomozás, előjegyzésben .......................... 2,00 — valamint bibliák és bibliarészletek a világ csaknem valamennyi nyelvén. Az árak VSA dollárban értendők. A könyvek megrendelhetők az egyes lelkészi hivatalokban vagy közvetlenül iratterjesztésünk címén: Evang. Lelkészi Hivatal Liechtensteinstrasse 20/9 Wien 9, Austria ban egyik évtizedről a másikra megvalósítani?! S hogy áll a «kizsákmányolás» kérdése? Főleg keleten, de nyugaton is elterjedt az a nézet, hogy a fehér ember kizsákmányolja a színeseket. — Ez valóban igy is volt sok esetben, talán még most is van rá példa. De lehet-e ezt még ma is mint általános helyzetet hangoztatni? Vájjon nem úgy van-e, hogy az európaiak jelenléte fontos ezekben az országokban éppen e fejlődés érdekében? S az csak természetes, hogy ők több jövedelmet, s jobb életkörülményeket igényelnek, mint a bennszülött lakosság. Akik dolgoztak ilyen körülmények között, azok tudják, hogy milyen gyakran lehetetlen «bennszülöttekre» lelkiismeretességet és pontosságot igénylő munkát bízni. A fehérek és színesek kjzötti viszony igen bonyolult, s ezt semmi esetre sem lehet íróasztal mellől, vagy olcsó propagandaeszközökkel megoldani. De megoldást kell találni, s ha ezt elmulasztjuk, mi maradunk alul. Mindnyájunk feladata és érdeke a megértő légkör megteremtése. Mindent meg kell tennünk an-Fekete — fehér
