Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1965-02-01 / 2. szám

Anyagi jólét s az ezzel járó lelki nyavalyák több egyént, családot és nemzetet taszítottak romlásba, mint elemi csapások, vagy ellenséges hordák. A jólét elviseléséhez több lelki és szellemi erő szükséges, mint a nyomorból való kiemelkedéshez. Nem csupán testi elpuhulás, de főként lelki és szellemi elsorvadás veszélyezteti azokat, akik az anyagi jóléttől elvakulva megfeledkeznek arról, hogy az ember szerepe ezen a földön több, mint a hernyóé, mely azért él, hogy jóllakottságába belepusztuljon.

Amerika népe most esik át ezen a súlyos próbatételen. Hogy átvészel-e alatta, vagy sem, az a jövő titka. Azonban

tói nagyon is eltérhet egy olyan állítás, amely a szenvedélyek felkorbácsolása révén jön létre. De tapasztalati okok is nagyobb óvatosságra inthetnék a lap cikkíróit. Hiszen éppen az utolsó 20 esztendőben kellett megérniük azt a rengeteg «180 fokos fordulatot», amelyet a magyarországi hivatalos szemlélet történelmi és jelenkori események értékelésében megtett (gondoljunk a déli szomszéd jelenlegi vezetőjének — Titonak — a nevéhez fűzött jelzőkre!)- Nem diszkreditálja az örökérvényű Evangélium hirdetését az az egyházi közösség, amely ilyen «konformista» magatartást tanúsít, egy meglehetősen változó felfogásokat valló világnézettel azonosítva magát? Vagy talán ez a cél?

Kiérkező hittestvéreink közűi nem egy azzal köszönte meg az igehirdető szolgálatát istentiszteleteink végén, hogy megjegyezte: «Jó volt egyszer ismét csak az Evangéliumot hallgatni, nem pedig a békeharcos szolgálatra való felhívással elegyelítettet!» Ugyancsak ők számolnak be arról, hogy sok esetben azért kellett egyes lelkészeknek eltávozniok őket szerető és hozzájuk ragaszkodó gyülekezeteikből, mert az «ötödik» és nem a most megrajzolt «hatodik» úton kívántak járni.

Nem csupán a külföldön élő magyar evangélikusoknak, de a magyar evangélikusság külföldi barátainak is igen fájnak ezek az írásban és szóban elhangzó megnyilatkozások és különösen azok, amelyek az általuk jobban ismert jelenségeket igen egyoldalúan ismertetik. Érthetetlenül állanak meg ezek előtt, mert úgy érzik, hogy ezek nem az Egyház érdekeit szolgálják. A most ismertetett cikk után pedig azt a kérdést teszik fel, hogy mi szükség van ezekre, ha még az állam illetékesei sem igénylik az Egyháztól rendszerük támogatását?

ennek az amerikai betegségnek a hatása 600.000 magyar leiken is megnyilvánul, kiket erre a földrészre sodort a vihar.

Bár az amerikai magyarság statisztikai adatai még nyersek és nagyobbára földolgozatlanok — egyelőre csak az olaszokkal és lengyelekkel végzett a tudományos kutatás — annyit azonban máris világosan látni lehet a rendelkezésre álló adathalmazból, hogy az Amerika földjén megtelepedett magyarság magyarságtudatában és népi eredetének vállalásában lényeges eltérések mutatkoznak. Ezek az eltérések pedig törvényszerű összefüggésben vannak a letelepedés helyével. így például New York magyarjainak mindössze 1.8%-a áldoz magyar ügyekre, míg viszont Welland, Ontario magyarságának 76%-a hűséges a maga népi eredetéhez. Ebben az eltolódásban bizonyos törvényszerűséget fedezhetünk föl, melynek okait érdemes vizsgálat alá venni.

Kétségtelen, hogy vidéki kisvárosokban megtelepedett magyarság melegebb, családiasabb viszonyban él egymással, mint a nagyvárosokban lakozók. Még akkor is, ha olykor politikai, vagy szémélyi ellentétek kavarják fel a magyar közösség békéjét. Ezek az ellentétek időnként kirobbannak ugyan, de mihelyt a lőporfüst elült, az egyház, vagy kultúrház köré csoportosult magyar élet halad tovább a maga viszonylagosan békés medrében. Jogunk van tehát arra a következtetésre jutni, hogy az a meleg, családias viszony, mely a kisvárosok magyarjai között kialakul, nagy mértékben hozzájárul a magyarságtudat és felelősségérzet ébrentartásához. Ehhez azonban hozzá kell tegyük azt a jellemalakító tényezőt is, amit az egyetemes amerikai statiszika tudósai már régen kimutattak, hogy a kisvárosok korlátozott gazdagodási lehetőségei és lefékezett anyagi versenyképessége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az embereknek több idejük jut önmaguk, saját lelki és szellemi életük számára.

A nagyvárosok hajszás élettempója, szinte korlátlan kereseti lehetőségei s az ezek mögött lapuló lelki betegség, az anyagi «látszat» fenntartásáért és folytonos fokozásáért való versengés, minden rendelkezésre álló időt lefoglal. Az embereknek nincsen idejük összejönni és gondolataikat kicserélni, sőt legtöbbször már gondolkodásra se jut idejük. Ennek aztán az a következménye, hogy nagyon gyakran ugyannabban az utcában, alig száz lépésre egymástól, több magyar család is él anélkül, hogy egymásról tudnának. — Olvasásra nem jut idejük, így magyar lapokat nem -járatnak és nagyon gyakran nem is tudnak azoknak létezéséről. Ennek

folytán a magyarság problémáiról és megmozdulásairól sem értesülhetnek és lassan kiesnek a magyarság életéből. Vagyis elvesznek az idegen tengerben s mélyen a máz alatt bármennyire is vérzik még bennük a honvesztés fájdalma, a magyarság számára már elvesztek, már nem jelentenek emigrációs fundamentumot, melyre bármit is építeni lehetne.

Van azonbon még egy értékes tünet. A magyarság értékarányszáma nagyvárosok szerint is lényeges változásokat mutat. Míg New Yorkban csupán az ott élő magyarok 1.8%-a hajlandó viselni a származásával járó felelősséget, addig Clevelandban például ez a szám már megközelíti a 10%-ot és Torontóban meghaladja a 60 %-ot is. Önkénytelenül fölmerül tehát a kérdés: mi az oka ennek a magatartásbeli eltérésnek?

Kanadába elsősorban azok a magyarok kerültek, kiket az Egyesült Államokból bizonyos tervszerű intrikák kizártak, mivel múltjukban nemzeti érzületű magyarok voltak. Ez egymagában is megmagyarázza a Toronto-i és Welland-i magas értékszámukat. Clevelandban a magyar tömbnek tisztes múltja van, mely mult a magyar egyházak, életében gyökerezik. Mindez azonban még nem nyújt teljesen kielégítő magyarázatot.

Marad tehát a harmadik tényező, a gazdasági jólét. Az Egyesült Államokban a kereseti, meggazdagodási, vagyis az anyagi javak bezerzési lehetőségei nagyobbak, mint Kanadában. Az egész amerikai jólét erre a mesterségesen, lélektani módszerekkel táplált beszerzési igényre s ennek folytonos fejlesztésére épült föl. Az anyagi versengés hajszája minden egyebet a háttérbe szorít, így a magyarságtudatot is. Főként azoknál, akik a nélkülözésből és nyomorúságból nem régen szabadulva s a maguk végzettsége és képessége folytán hamarosan jó állásokba kerülve könnyen prédául estek a maguk mohóságával az amerikai «prosperity» lélektani cselszövéseinek.

Kérdés, hogy mindez hova vezet? Elvész-e az alkotó és cselekvő magyarság számára ennyi és ennyi százezer magyar, elvész-e véglegesen, még akkor is, ha nyelvét s titkos honvágyát haláláig megőrzi? Avagy elérkezik-e az idő, amikor rendre minden amerikai magyar, aki mélyen a szívében még mindig magyar, megcsömörül az anyagi hajsza kétes értékű sikereitől s önmagába nézve valami többre, szebbre, nagyobbra éhezik, saját egyéniségének átélésére, a maga magyarságának kiteljesülésére, amely nélkül, bárhova emelkedjen is az életben, mindig csak félember marad? A választ erre csak a jövendő adhatja meg.

Wass Albert.

(Az «Erős vár»-ban.)

2

AMERIKAI PR.OBLÉMÁK

MAGYAR SZEMMEL