Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-02-01 / 2. szám
UTITMÍ Külföldön élő magyar evangélikusok lapja. Szerkesztő és kiadó: Terray László Prestegárden, Innsmflla, Norge. A szerkesztő bizottság tagjai: Gémes István, Kótsch Lajos, Pátkai Róbert. A lap ára egy évre 2,00 US dollár. Világkép Tényleg idegen a biblia «világképe-» a modern ember számára? «Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet*. «És látte Isten, hogy minden amit teremtett, ime igen jó*. Ez az első dolog amit Istenről mond a Biblia. Hitvallásunk is ezt említi legelőször: «Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében». Menny és föld mindazt jelenti, ami létezik, az «univerzumot* vagy «az egész létet*. De fontos, hogy a biblia és a hitvallás Istent nem «az univerzum végső okának* vagy «a lét eredetének* nevezi, hanem az ég és a föld teremtőjének. «Az ég és föld* arra emlékeztet bennünket, hogy Isten univerzuma nagyobb, mint amit belőle ismer az ember, s valószínűleg annál is végtelenül nagyobb, amit a jövő embere ki fog tudni kutatni. A menny és föld a biblia szóhasználatában nem asztronómiai fogalmak. Ezért, ha meg akarjuk érteni amit a biblia az ég és a föld teremtőjéről mondani akar, nem játszik az semmi szerepet, hogy nekünk ma más asztronómiai fogalmaink és elképzeléseink vannak, mint a biblia szerzőinek voltak. Az az «ég», amelyben az asztronauták utaznak, az ember «életteréhez* tartozik, bibliai fogalmak szerint tehát a földhöz tartozik. Teljes összhangban volt tehát (alighanem a nélkül hogy tudta vagy akarta volna) a biblia felfogásával az az űrrepülő, aki azt mondta, hogy nem találta sehol Istent abban az «égben», amelyben utazott. A biblia ugyanis először is láthatatlannak mondja Istent, másodszor pedig egy olyan eget tud lakhelyéül, ahová nem lehet eljutni rakéták segítségével. Ezért aztán fordítva is áll a dolog: Isten ege «bizony nincs messze egyikőnktől sem», mert hiszen Isten mindenütt jelenvaló. P. R. Genf. Ázsiai és afrikai nyelveken írt egyházi énekekre pályázatot hirdet az E- vangélikus Világszövetség. Akik komoly érdeklődéssel figyelik a római katolikus egyházhoz való viszony alakulását, meglepetéssel és őszinte örömmel fogadták a jezsuita rend Rómában megjelenő folyóirata, a Civilta Cattolica, legújabb megnyilatkozását, amely bizonyára be fogja járni az egész világsajtót: «Egyes katolikusok úgy beszélnek, mintha semmi nem történt volna az egyházban az utóbbi néhány év alatt, s gondolkodásuk továbbra is azonos a múlt protestáns-ellenes magatartásával. Pedig az Egyház (a római katolikus egyház) felfogása az egység problémájáról világosan kifejezésre jutott a Vatikáni Zsinatnak az ’ökumenizmusróV szóló dekrétumában. Ez a dokumentum nem beszél az ’eretnekek’ és ’szakadások’ ’visszatéréséről’ az egyházba, hanem egy olyan folyamatról, melyben nemcsak az elszakadt keresztyének közelednek a katolikus egyházhoz, hanem a katolikus egyház is a többi keresztyénekhez. Az egység azután egy olyan találkozásképen képzelhető el, melyben a katolikus egyház újból átadja az elszakadt keresztyéneknek azt amit elveszítettek, mikor elhagyták. De ugyanakkor át is veszi azt a valódi keresztyén örökséget, amely kialakult az elszakadt keresztyének között a Szentlélek vezetése alatt az elszakadó ttság évszázadain át.* Hogy ez az új hang még nem tekinthető az egész katolicizmus hangjának, azt a magyar jezsuiták havi folyóirata, A Szív, ezévi januári számának egyik cikke mutatja, melyből a következőket idézzük: «A protestáns felekezetekről nem lehet ugyanazt mondanunk, amit a szakadár keleti keresztényekről mondtunk, hogy ti. a hit terén, alig néhány ponttól eltekintve, megegyezünk egymással. Sajnos, a protestantizmus már indulásakor is jelentős számú és lényeges természetű hitigazságokat vetett el. Négyszáz év alatt pedig, főleg a múlt és jelen században alakult új felekezetek hitvallásaiban ez a hitbeli eltávolodás csak növekedett. Hogy csak a leglényegesebb eltéréseket említsük: a protestantizmus nem ismer sem papi rendet, sem áldozatot, a keresztségen kívül gyakorlatilag nem fogad el más szentséget. nem ismer el hiteles tantekintélyl. Be kell itt vallanunk, hogy nemcsak nehéz, de emberileg egyszerűen lehetetlenség az a kísérlet, hogy az összes, ’protestáns’ gyűjtőnéven egybefoglalt, de egymástól áttekinthetetlenül eltérő elágazások és felekezetek tanításaiból valaki összeszedje azokat a ’tantételeket’, amelyekben a protestáns egyházak megegyeznek egymással. Ám valamennyi felekezet feltétlenül protestáns alapvonásnak tartja azt, hogy az ember a 'vallás terén a maga törvénye’, vagyis nem fogadhat el maga fölött semmiféle 'uralkodó tekintélyt’.* Ehhez csak annyit fűzünk hozzá, hogy nekünk nincs tudomásunk olyan «feltétlenül protestáns alapvonásról* amely szerint «az ember a vallás terén a maga törvénye*. A fenti szakasz nem képet ad a protestantizmusról, hanem annak (házi használatra készített?) karikatúráját rajzolja meg. A magyar református egyház Budapesten megjelenő hetilapja, a Reformátusok Lapja, január elejétől kezdve cikksorozatot közöl «Széles e világon* címmel, melyben Szamosközi István püspök a külföldön élő magyar reformátusság életéről számol be. A január 17-i szám e sorozatban féloldalas cikket hoz Skandináviáról, ahol a református hívek tudvalevőleg az evangélikusokkal együtt élik gyülekezeti életüket. A cikk részletesen beszámol Glatz József lelkész munkájáról, utal Gémes István brazíliai lelkész és nyugateurópai református lelkészek skandináviai útjára, s ismerteti azoknak a lelkész- és teológus testvéreinknek munkáját, akik önkéntes alapon vesznek részt az egyházi szolgálatban. Közli a lap Tängagärde-i gyülekezeti otthonunk képét s végezetül a skandináv államokban élő testvéreknek áldást kíván, közösségi életükre, egyházi szolgálatukra. Az elmúlt években gyakran beszéltek egyházi emberek, talán különösen is Kelet-Európábán, az egyház «nagy-kostnatinuszi korszákáról», melyben a keresztyénség privilégiumokat ékezett mint «hivatalos vallás», s arról, hogy ennek a kornak most vége van. Az osloi Kirke og kultur c. folyóiratban Lars österlin lundi egyháztörténész kritikai vizsgálat alá veti ezt a történelemszeméleletet Amadeo Molnár prágai egyháztörténész egy előadásával kapcsolatban, mely a The Student World c. folyóiratban jelent meg. österlin többek között ezeket írja: «A keresztyénség történetének ez a tolmácsolása, hogy ti. három korból áll: a Konstantinusz előtti, konstantinuszi és Konstantinusz utáni korból, történetileg teljességgel hibás. Ami a Nagy Konstantinusz előtti egyházat illeti, erről azt mondják, hogy mentes volt minden intellektualizmustól, a hellenizmus befolyásától, továbbá hogy a tanítói hivatal még nem érvényesült s nem volt meghatározott tanítása «az egyházról*.Erre csak annyit kell mondanunk, hogy épen ebben a korban keletkezett a keresztyénség első hitvallása, az Apostoli Hitvallás és ebben a korban fejlődött ki a püspökség intézménye, mely az egyház összetartó intézményévé vált. Ebben a 3
