Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-11-01 / 10. szám
«Meg van irva» 15. Példázatok az Isten országáról Ha Jézus Krisztus mondanivalója iránt érdeklődünk, nem feledhetjük ki példázatait, amelyeket az Isten országáról mondott. Igen sok van belőlük, s hogy fontosságukat már a legeleső időkben felismerték, azt mutatják a gyűjtemények, amelyeket Mk 4-ben és Mt 13-ban találhatunk. Az egyik helyen 3, a másikon 8 ilyen példázat van együtt. Megértésük körül sok nehézség és félreértés támadt az idők folyamán. Magyarázóik gyakran ott tévedtek, hogy a példázatokat saját koruk alapján igyekeztek megérteni, s nem abból a korból, amelyben ezek valósággal születtek. Pl. divatos lett a magától növü vetés példázata, amikor a múlt század óriási mód előrehaladt; a mustármagról szólót akkor szerették emlegetni, amikor a kordivat legfontosabb szava a fejlődés volt; a tálentumokat pedig természetes adottságainkkal tették egyenlővé, ahogy az a mindennapi szóhasználatunkban mindmáig így is maradt. Pedig az Isten országáról szóló példázatokban egészen másról van szó! Erre utal már az a fontos tény is, hogy Mk evangélista szerint Jézus egész munkájának összefoglalása ez a mondat: «Térjetek, meg mert közel jött hozzátok az Isten országa!» (Mk. 1, 15.) De hát mi az «Isten országa-»? Valami átláthatatlan fogalomnak tűnik előttünk, amelyet úgy használunk, mégpedig unos-untalan, anélkül, hogy a jelentésével tisztában lennénk! Hányszor mondjuk azt, mintha az Isten országa egyenlő lenne egy egyházzal; hányszor hívogatunk az Isten országa «építésére»; s hányszor értünk rajta valami elvont hatalmat, amelynek nem sok köze van a való élethez. A kifejezés kétségkívül nem szerencsés a mi nyelvünkben. Ajánlottak is már helyette másokat, de azok nem tudtak meggyökerezni. Mindenesetre Jézus úgy tudta és hirdette, hogy a saját meggő szóval fordulni hozzátok: vállaljuk minden bűnünk felett a bűnbánat komolyságát és keressük elő körmünk kaparásával is azt az akaratot, amely el akar erőtlenedni magunkban. És merjük vállalni bátran a szeretetnek életformáját! Szeretni fenntartás nélkül, szeretni előzékenyen, szeretni a másik elé odasietve, szeretni minden bűnt megbocsátva. A szeretet mindent legyőző hatalmával szeretni! Ámen. Ordass Lajos. (Gyorsírásos jegyzet alapján. Elhangzott 1957. dec. 15-én Budapesten, a Thaly Kálmán utcában.) jelenése, szavai-tettei az emberek fölött Istent tették Úrrá. Annyi más hatalom uralkodik az ember fölött! Ö elmondta, hogy e hatalmak elleni harcra jött el. Amikor pl. egyszer démonoktól szabadított meg embereket, s emiatt megvádolták, hogy az ördögökkel cimborái, akkor ő ezt éppen azal utasította vissza, hogy az Ö ördögűző munkája jele az Isten országa kétségkívüli jelenlétének! Az Ö munkája révén embereket helyezett az Isten uralma alá. A kifejezés görög megfelelője ezt akarja mondani: uralkodik, vagy még pontosabban: «királykodik» fölöttük az Isten! Az Isten országa vagy mennyek országa (két kifejezés, amely különböző őskeresztyén gyülekezetben honosodott meg) tehát szorosan Jézus személyéhez kapcsolt valóság. Ahol Ö van ott, ott az Isten országa. Valószínűleg így kell érteni a kíváncsi kérdésre: «mikor jön el az Isten országa?» — adott, sokat vitatott válaszát is: «Az Isten országa... . tiköztetek van.» — Az ö személyétől nem lehet elválasztani, általa van az az emberek között. S ez az, amit a legjobban kell megjegyeznünk, ha nem akarunk hamis spekulációk tetszetős, de hamis útjaira tévedni! Ezzel persze már tévedéseket is kivédtünk. Mert ha ez így van, akkor az Isten országa tőlünk független hatalom, azt mi nem tudjuk tehát építeni! Hatalom, amely az Isten kezében van, s amelynek nincs semmiféle evolúcióra szüksége; A gazda elveti a magot és az a mag •— az eredeti szöveg szerint •— automatikusan nő föl az ő egyéni, emberi hozzátétele nélkül. (Milyen jól értette ezt Luther, amikor a Kiskátéban a Miatyánk második kéréséhez ezt a magyarázatot fűzte: «Isten országa eljön a mi kérésünk nélkül is ....»). Éppen a mustármagról szóló példázat semmiféle evolúciós tanítás igazolására nem használható föl! Az csak azt akarja elmondani, hogy az Isten országa biztos hatalom, amelyben — látszólagos kicsisége ellenére is bízni lehet, mert támaszt és erőt fog az jelenteni a tanítvány számára! (Gondoljunk Pál magyarázatára: «Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben!) A kovásztól szóló példázat is ezt akarja elmondani: Jézussal ebbe a világba olyan erő jött el, amely tűnhet semmiségnek, mégis, mint a kovász a tésztát, megkeleszti! Átjárja, meghatározza, új értelmet és tartalmat ad neki. Ebben bízhatnak a tanítványok! A magvetés munkáját is az «isteni ember» végzi, s lám, hogyha egyszer más vet bele, rögtön konkoly lesz abból! Jézus egész munkája ennek az istenuralomnak megjelenítése és az az alá való hívogatás volt. Ezt akarta a nehézkes kifejezéssel is elmondani: «közeljött hozzátok az Isten országa.» Talán azt akarta ezzel mondani, hogy «rendelkezésükre áll» ez a hatalom tanítványainak! Ezért szólította fel őket a «viszszafordulásra», a megtérésre, mert az Isten uralma alá kerülése az embernek ilyen radikális fordulatot, azaz más uralmak alól való felszabadulását kell jelentse! Jöjjetek azok közé, akiknek életében egy Űr van, az Isten! Jézus kortársai azonban igen keveset értettek meg ebből! Nekik a kifejezéshez csak jövőbeli képek tapadtak, mégpedig konkrét, nacionális színezéssel. Jellemző, hogy amikor az Űr mennybemeneteléhez felvitte tanítványait a hegyre, még ott is ez a, kiábrándultságot és csalódottságot elárúló kérdés hangzott el: «Hát nem most fogod visszaállítani Izráel királyi uralmát?» Ök a jövőre spekuláltak, azt számítgatták, s ott képzelték el az Isten országa eljövetelét! Jézus nem ment bele ebbe a nacionális, politikai színezetű spekulációba, a számítgatást is elutasította azzal, hogy arról csak az Isten tud. De kétségkívül hirdette, hogy az Isten országa a jövőben fog teljességre jutni! Erről szólt a tengerbe vetett háló példázatában, s a többiekben, amelyek valamilyen formában aratásról beszélnek (az aratás kedvenc képe az utolsó ítéletnek!). Ezt az eljövetelt nem lehet erőltetni, csak türelemmel kivárni (ahogy azt a gazda teszi, a növekvő vetéssel), ugyanakkor azonban határozottan kell rálépni a keskeny útra és a szoros kapun kell átmenni (aki az eke szarvára teszi a kezét és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára ....); a követés «költségeit» és «kockázatát» nem szabad felelőtlenül vállalni, ahogy arra a félbemaradt torony építőjének vagy a háborút tovább viselni nem tudó királynak az esete is emlékeztet! (Lk 14, 28—32.) Az Isten országa majd eljön a maga teljességében, de kezdetében már itt van! — hirdeti Jézus. Most hívogatás hangzik, akkor pedig már csak a kiválogatás marad hátra. Akkor szétválasztják a nagy tömeget és a kiválasztottakat (példázat az utolsó ítéletről), s akkor derül majd ki, hogy milyen kevés embernek határozta meg döntően földi életét az Isten országába való hívás! Kiderül, hogy sokan mondták csak «Uram, Uram!», de kevesen jutottak el az Isten országa teljességéig. Azaz: kevesek életében volt csak egyeduralkodó az Isten! Idézzük csak újra Luther mondatát: «Isten országa eljön ugyan magától, a mi kérésünk nélkül is, de mi azt kérjük ebben az imádságban, hogy mihozzánk is eljöjjön.» Ezt a nagy kérdést állítja 7
