Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-10-01 / 9. szám
Ezt cselekedd - és élsz! 6. Az élet «Mit gondolsz; a három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett? Az pedig válaszolt: Az, aki könyörült rajta. Szólott azért néki Jézus: Eredj el, te is hasonlóképpen cselekedjél/» (Lukács 10, 36—37.) A véres úton akkor is, most is, nemcsak kifosztó és kifosztott jár, nemcsak önmagukat védő és sajnáló emberek, vagy olykor egy-egy samaritánus, hanem Jézus Krisztus is. A véres út az Ö útja. Akkor is, most is. És ahol Ö megjelenik, ott a kérdezőből hamarosan kérdezett lesz. «Mit gondolsz, —- kérdezi az írástudót — e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett? Ahol Jézus Krisztus megjelenik, nemcsak a kérdezőből lesz kérdezett, nemcsak a «szereplők» cserélődnek fel, hanem valamiképpen a dolgok és események is megfordulnak: «Az pedig válaszolt: az, aki könyörült rajta.» És Íme a fordulat: «Szólott neki Jézus: eredj el, és te is hasonlóképpen cselekedjél!» Emlékezzünk vissza; a beszélgetés elején az volt a probléma: ki az ő felebarátja? íme Jézus jelenlétében úgy fordul meg minden, hogy a beszélgetés végén már az kötelességét és eltűnhet a használatból? Ha csak bibliapótlék lenne, akkor igen. A káté azonban sokkal több ennél: segítőnk a bibliaolvasásban. Amikor néhány mondatban rendszerbe szedi keresztyén hitünk tartalmát, e célnak is szolgálatot tesz. Számunkra a mai rohanó életben sok minden elsikkad a biblia üzenetéből, mert nem vesszük megunknak a fáradságot, hogy egy-egy kérdést, — mint amilyenek pl. a parancsolatok vagy a Miatyánk egyegy kérése, — átgondoljunk s következtetéseket vonjunk le belőlük önmagunk számára. A kiskáté ezt teszi mesteri módon! Magyarázatai összegző jellegűek. Az érintett parancsolat vagy kérés köré csoportosuló igék kijelentései közűi a leglényegesebbet ragadja meg és azt húzza alá a magyarázatban. Útmutatónk az írás olvasásában, segítőnk megértésében — ez a ma is időszerű Kis Káté. Káténknak ezt a Szentírás mélységei felé terelő szolgálatát köszönjük meg Istennek és éljünk is vele, hogy Öt akaratának ismeretében mindennél jobban féljük, szeressük és csak Benne bízzunk! a kérdés: kinek lehet ő — az írástudó — a felebarátja? Mert amíg elhangzik a Jeruzsálemből—Jerokóba vezető véres úton a samaritánus története, kiderül, hogy az írástudó a felebarát. Neki kell azzá lennie. Az irgalmas samaritánus története öszszefoglalható ebben: De ki az én felebarátom? — Te vagy a felebarát! Mert ezt jelenti: Eredj el és te is hasonlóképpen cselekedjél! Jézus jelenlétében így fordulnak a dolgok és az események. # Kinek lehetek én a felebarátja? Milyen készek volnánk egy kegyesen elhamarkodott feleletre: Bárkinek, mindenkinek. Ne siessük el a választ! «Mindenki» —a gyakorlatban — legtöbbször «senki». A felebarát szolgálata percek, pillanatok alatt adatik, valahogy úgy, mint a Jerikóba vezető véres úton. Nem lehet előre «betervezni», nem lehet az alanyát kiválasztani sem. Egyszer csak ott van előttem a nagy Ut egy váratlan, véres kanyaréban: vérben, könnyben, magányban, gyalázatban, nyomorában és akkor az a döntő kérdés: felismerjük-e, elfogadjuk-e, hogy — Ö az! Felismerjük és elfogadjuk-e, hogy benne vár ránk az Ur is? Mert Ö szüntelen ott jár a Véres Utón. S az utolsó ítéletről mondott igéi szerint nem képtelenségeket, nem lehetetlenségeket vár tőlünk. Ha éhezik: — enni adunk-e? A kenyeret is szereti. Ha szomjazik: — inni adunk-e? A vizet is megissza. Ha jövevény: — befogadjuk-e? Egy ággyal is megelégszik. Ha mezítelen: — felruházzuk-e? A használt ruhát is felveszi. Ha beteg: — nem azt várja, hogy meggyógyítsuk, csak azt, meglátogatjuk-e? Ha fogoly: — nem azt kívánja, hogy kiszabadítsuk, de azt igen, hogy elmenjünk hozzá, ha megtehetjük. És az Ítéletkor majd felelnek neki a jobb keze felől állók: «Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjúhozni, hogy innod adtunk volna? És mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna téged? Vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk téged betegnek, vagy fogolynak, hogy elmentünk volna hozzád? És így válaszol majd nekik: Bizony mondom néktek, amit cselekedtetek eggyel e legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek!» Egyedül, magános önzésében senki sem nyerheti el sem ezt, sem az örök életet. Csak úgy, ha rászorult embertársában is felismeri az Urat. Ezért mondja Jézus már a beszélgetés elején az örökélet elnyerése felől érdeklődő írástudónak: «Ezt cselekedd, és élsz!» Ti. a Nagy Parancsolatot. A szeretet parancsolatát! # A történetet egy határozott felszólítással zárja le Jézus. Mert ahol Ö megjelenik, ott nemcsak a kérdezőből lesz kérdezett, s nemcsak a dolgok fordulnak meg, hanem ott Ö Úrrá lesz és úgy szól — «mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.» — Eredj el és te is hasonlóképpen cselekedjél! — És ha valakinek valamit így mond, akkor annak a teljesítésére módot és lehetőséget is ad, sőt erőt ad, ha valóban komolyan veszi az Ur felszólítását. — Kelj fel, vedd az ágyadat és eredj haza! — mondta a gutaütöttnek. Akkor az felkelt és hazament. — Nyújtsd ki a kezedet! — mondta az elszáradt kezűnek. És az kinyújtotta. — Kövess engem! -— mondta Lévinek, a vámszedőnek. Az pedig felkelt, követte Öt és Máté lett belőle, az evangélista. A Véres Ut — hiszen azon hangzik el a beszélgetés — az írástudó számára egyszerre válaszúttá válik. Merre indul? Régi utján — visszafelé, eddigi életébe — kartársai, a pap és lévita útján törvényt recitálgatni és vegetálgatni ? Vagy a samaritánus útján? Mert most már az is nyitva áll előtte — az élet felé. Amikor Jézus így mond valamit, felszólítómódban, szint parancsként: eredj el, és te is hasonlóképpen cselekedjél! — sohasem úgy mondja, mint az a tábornok, aki parancsával tűzbe küldi katonáit, de ő hátul marad, — biztosított helyen. Az «eredj el!» itt azt jelenti: «kövess engem! » Kövess engem a samaritánusok útján! Kövess engem! Nem lesz könnyű út, sok babért, sok köszönetét ne várj rajta, de mégis ez az út az, a minden samaritánusok útja, amelyen embernek érezheted magad. (Nem «jó», nem «derék», nem «kedves» embernek, hanem EMBERNEK!) Ez az út, a minden samaritánusok útja az, ahol a Nagy Véres Útnak, amelyen jársz, MÉGIS értelme van! Ez a minden samaritánusok útja az, ahol a romon virág nyílik, ahol a sötétség világítani kezd, ahol a könyből mosoly születik, amitől szebben ragyog ez a parányi csillag, a Föld a Mindenségben. Mert ezen az úton jár Jézus — benned és bennem — és ÉLETRE visz, túl életen, túl halálon, túl ezen a csillagocskán, bele az Isten szívébe. Mert ez az út ott ér véget! 6
