Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-08-01 / 7. szám
Meghívó Az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia 1966. nagyhetetében rendezi meg az eddigi trysili, salzerbadi, dymchurchi, radevormwaldi, slagelsei és baseli, I960 —1965 között megtartott találkozók szellemében a 7. Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciát. Erre a találkozóra minden érdeklődő magyar fiatalt ezúton meghív- A találkozó időpontja: 1966. április 3—10. A találkozó helye: Woudschoten, Zeist, Holland (Utrecht közelében). Jelentkezési határidő (amit figyelembe is lehet venni!): 1965. december 31. Jelentkezés: Glatz József ifj. lelkész 5 Köln-Deutz von-Sandt-Platz 1/111. Németország Woudschoten. A kápolna. Rádióadásaink Az Utitárs és a Norvég Egyházi Misszió rádióadásait minden pénteken délután középeurópai idő szerint 15,45-kor lehet hallani a 41 méteres hullámhosszon. Szeptember—októberi programunk: Szept. 3. Az okkultizmusba sülyedt erős. (Esti áhítat a svájci ifjúsági konferencián. Pósfay György.) Szept. 10. Bibliaiskola XIX. Jézus példázatai. (Gémes István) Szept. 17. A budapesti norvég kápolna képei. I. (Seland Bernát norvég lelkész.) Szept. 24. Amikor a Kiskáté volt a család bibliája. Képek a svéd egyház múltjából. (Szigethy Sándor) Okt. 1. Magyar konferencia Svédországban. Riport a Tängagärde-i konferenciáról. Okt. 8. Bibliaiskola XX. Jézus példázatai. (Gémes István) Okt. 15. A budapesti norvég kápolna képei. II. (Seland Bernát) Okt. 22. Gyermekprogram. Svédországi magyar gyermekek énekelnek. Okt. 29. A reformáció kincse: az evangélium. (Pósfay György) Az adások levelezési címe: Norvég Misszió Grensen 19. Oslo vagy az Utitárs szerkesztőségének címe: Innsmöla, Norge midőn — feledve, kinek mi a dolga — karddal csaptatok ti is a Csomóba: a Föladatba, mely épp a kötés kibogozásával szép és merész. Ez az «eredmény»! És ha — ez se volna?! — kondult bennem is, ahogy várható volt, a túlsó torony az innen valóra (és attól fogva mind a kettő bongott) s kelt ezredszer is — alig finomodva — bennem a két ős ádáz szó-birokra: a mindig úrhitű tolnai pásztor s a csupa dac sárréti prédikátor. Mert mi szorította kézbe a fegyvert? Nem a Rossz ellen támadt, aki felkelt? S ha annyi sem lett volna harc? Ha szótlan «hal el a hit» a «római mocsokban»? Ha arra tart eszme s világ, amerre a «tiarás templom-kufár» vezette, ha nincs, ki a bűnnek ellenszegül s — ha úgy fordul, hát reménytelenül, de csak annál szebb önfeláldozásképp — odavágja, hogy «nem tehettem másképp!», ma hol vagyunk?! Akkor tán elmarad a kín, a vér, akkor nincs áldozat, nincs — inkvizíció?! Ha — bár «hiába» — Gusztáv Adolf nem ül harci lovára, s jobbágy-iga helyett nem vágynak inkább fegyvert ölteni a toulouse-i tiszták, valdeusok, husziták, Bocskay irást-imát se tudó hajdiú, hiszed, hogy lett volna béke, olyan bár. amilyet az imént lemosolyogtál? Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs — Kálvin? Nem hiszem. Vagy mást mondok: szobádban volna villany, ha nem lép Giordano Bruno a tűzbe? Hol kezdődött, hogy atomerő is van s holnap rakétán repülsz ki az űrbe? Övék az érdem, kiket sem a máglya nem riaszthatott vissza, sem a gálya — sem harcaik bukása, a léptenként fölmeredő «hiába»! Látták, hogy nem a céljuk, azt jól látták, hogy nincs visszafelé út; a múlt, ahogy füst-vetve összeomlott, úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot: előre! és ők vállalták e sorsot — Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk! Álltam némán, hírhozó katonájuk, már azt forgatva, hogy én mi kapok, nem is őtőlük magyarázatot: a tettektől, melyek — akár a gyermek -—magukért csak felnőttsorban felelnek. Végül, ezt mondtam, önvigasztalásképp: volt bárkié a szándék, maga az Isten se tudhatta másképp. 9
