Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-08-01 / 7. szám
Katolikus — protestáns megfigyelők . . . Idén, harmadízben küldött megfigyelőt egymás konferenciájára a «Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom» és az «Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia». Bejczy Antal (Oslo) és Dr. András Mária (München) a Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom elnöke, illetve Elnöki Tanácsának tagja 2—2 napra érkezett fel Basel-Huppra, míg Zabolai Csekme Éva (Bécs) és Puky András (Caracas) szintén 2 napra kereste fel a Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom 7. kongresszusát. A megfigyelők tapasztalataikról, az alábbiakban számolnak be. 1. ŰJ ÚTAKON Kedves Barátom! Szeretném, ha így, levél formájában tehetnék eleget kérésednek és közölhetném benyomásaimat a 6. Európai Magyar E- vangéliumi Ifjúsági Konferenciáról az «Utitárs» ifjúsági száma részére. A levélforma, remélem, felment írás közben a «delegátus» ünnepélyeskedő és kényszeredetten hivatalos hangvétele alól. Arra érthető okokból nem vállalkozhatok, hogy a teljes konferenciáról részletesen írjak, mivel sajnos csak két napot tudtam nálatok tölteni. Azonban kétnapos ott-tartózkodás is elegendő volt meggyőződni arról, hogy az Evangéliumi Ifjúsági Konferencia élő igényekre épít és nélküle feltétlen szegényebb lenne a magyar emigráció közösségi élete. Ugyancsak hamar észre lehetett venni a program, a konferencia belső ritmusa és a kialakult érdekes megbeszélések alapján, hogy az Evangéliumi Ifjúsági Konferencia hármas küldetést, illetve szerepet kíván betölteni: általános emberit, evangéliumit és magyart. Érdekes volt tapasztalni, hogy Konferenciátok az evangéliumi és magyar küldetést főleg a személyi és egyéni élet síkján hangsúlyozta: egyfelől elmélkedések, illetve elmélkedő előadások és áhitatok keretében (tehát a személyes hitbeli és erkölcsi problémák síkján), másfelől pedig írói és irodalmi programok keretében (tehát az egyén ízek és ízlések síkján). Ez a hangsúlyozás nyilvánvalóan mély bölcseségen nyugszik, és minden bizonnyal nem marad gyümölcs nélkül. Csak futólag merült fel bennem a kérdés: a személyes és egyéni élet síkjának hangsúlyozása egy «ad hoc» módszertani megoldást, avagy egy általános alapmagatartást jelent-e értelmiségi színvonalon a teljes evangéliumi és magyar küldetéssel, illetve feladattal kapcsolatban? Öröm volt tapasztalni, hogy akár ismerőssel, akár ismeretlennel kerültem össze a konferencián, a kialakult kapcsolatot mindig a barátságosság légköre jellemezte. Nem idegenek, hanem barátok között éreztem magam. S azt hiszem, a többi jelenlévő katolikus is hasonló tapasztalatokkal tért haza. Bizonyára osztod véleményem, hogy az ilyen tapasztalatok egyenértékűek egy jó olvasmánnyal vagy sikeres előadással. Sőt talán még többet érnek. Romano Guardini írja egy helyen, hogy egyénisége alakulására nem is annyira könyvek voltak elhatározó hatással, hanem élmények és emberekkel való találkozások. Úgy érzem, konferenciátokon sokan találkoztak és sokan találkoztunk... S ezekben a találkozásokban egy futólagos ismerkedésnél mélyebb igény élt... Néhány évvel ezelőtt merész és érdemteljes gesztusként könyveltük el, hogy az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia és a Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom (Pax Romana) egymás találkozóira küldötteket, megfigyelőket hívott meg. Ma, az ökumenizmus korában, ez a gesztus talán már divatnak is tűnhet. Pedig sokat veszítenénk, ha a kölcsönös meghívások gesztusának mélyén jelentkező természetes igény «divattá korszerűsödne». Nem lenne helyénvalóbb, hogyha ezt a gesztust a jövőben mintegy magától értetődő természetességgel gyakorolnánk és természetesnek vennénk, hogy egymás konferenciáira küldötteket, megfigyelőket hívunk meg? Ügy érzem, ezzel a beállítottsággal, esetleges előítéleteken kívül, semmit sem veszíthetünk az új utakon... Engedd meg, hogy ezzel a gondolattal zárjam beszámolómat konferenciátokról és búcsúzzam a viszontlátásig a következő Pax Romana Kongresszuson, illetve Evangéliumi Ifjúsági Konferencián, baráti üdvözlettel Bejczy Antal (Oslo) 2. VENDÉGKÉNT A KMEM-NÁL Még előttem van a pillanat, amikor átléptem a konferenciai ház küszöbét, aztán rohamléptekben haladtak az órák, s ismét indulnom kellett. így bizony jelen Írásomban csak benyomásokról lehet szó, hiszen hogyan is Ítélhetnék meg egy konferenciát másfél napi részvétel után. * Az első perctől kezdve látszott, hogy jól előkészített konferenciáról van szó. «Futószalagon» ment minden. — A résztvevők között feltűnt a sok katolikus pap SAJTÖ ALATT Cs. Szabó László: «A nyomozás» című legújabb kötete. Fedőlap és műmellékletek Megyik János (Bécs) és Pátkai Ervin (Párizs) művészek munkái. Megjelenik 1965 őszén. Az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia kiadványa az «Útitárs» kiadásában. Örültünk a testvéri fogadtatásnak. A konferenciára való beilleszkedés tulajdonképpen csak percekig tartott, s régi iskolatársakkal való találkozás is megkönynyitette a feloldódást. • Ezen a konferencián vettem részt először magyar nyelven mondott misén. Tudatosan mondtam azt, hogy résztvettem, ugyanis eddig csak mint kívülálló figyeltem a latin misét. Most vettem észre, hogy mennyi közös vonása van egy evangélikus istentisztelettel. Sokkal közelebb érzem magam hozzá, mint eddig. # A konferencia majdnem minden tagja résztvett a misén. De talán ötszöri gongatás nélkül is mindenki ott lett volna. Tudom az önkéntességnek is megvan a hátránya, mint ahogy azt mi Baselben is tapasztaltuk, de én talán mégis inkább azt választanám. # Mindazoknak, akik kifogásolták a mi «borwewisza» konferenciáinkat (hiszen idén már másodízben voltunk kékkeresztes otthonban), azoknak ajánlom a KMEM kongresszusait, ahol egy «borwegissza» szoba állt rendelkezésre. Gondolom, nyilván felügyelet mellett. Nem mintha egyiket is kifogásolnám. Ellenkezőleg. Éppen a dolog lényegtelenségét akartam ezzel kifejezésre juttatni. • A misét követő reggeli után egész délelőttöt betöltő előadás következett a «Magyar katolicizmus tegnap és ma» címmel. Ha csak ezt az előadást hallottam volna, az lehetne az érzésem, hogy az előadók inkább a «tegnap»-ot képviselik. De a délutáni előadás bebizonyította: jelen van a «ma» is. • Békés Gellért professzorral és Szabó Zoltán íróval már mint «régi» ismerőssel találkoztam, örültem jelenlétüknek, a velük töltött «asztaltársaságnak». Zabolai Csekme Éva 10
